Hirben.hu Hírben jók vagyunk! „Ez egy spanyol védlevél” – mondja Stiaszni Attila, miközben egy megsárgult irat fölé hajolunk. Ángel Sanz Briz, a spanyol konzul írta alá 1944 októberében. Négyszáz darabot adott ki papíron azoknak a zsidóknak, akik elvileg spanyol származásúak voltak, valójában persze mondvacsinált indokkal. Ezek a papírok életeket mentettek: a védlevelekből – más néven menlevelekből – több tucat van a gyűjteményben. Mindegyik más-más országtól, más pecséttel, más reménnyel.
22
Aki ilyet szerzett, annak volt esélye hazaérni. Volt például egy munkaszolgálatos fiú, Mosonmagyaróvárról írt haza az anyjának, hogy a spanyol védlevéllel haza lehet menni. Nem hivatalos úton küldte, úgynevezett feketelevélként – ezek voltak azok a levelek, amiket nem a postán keresztül adtak fel. Az ilyen levelek gyűjtése ma is külön kategória – ritka, de elképesztően beszédes darabok.
A következő mappában rendőrségi jegyzőkönyvek, határozatok, titkos iratok, és egy ügy, amely mindig megdöbbenti az embereket. Egy 15 éves zsidó fiút internáltak, mert egy keresztény kislánnyal szállt meg egy pesti hotelben, és szexuális kapcsolatba akart lépni a nem zsidó lánnyal. A rendőrségi jelentés szerint a fiú fajgyalázást követett el.
Csak néhány azok közül a dokumentumok közül, amelyeket a két gyűjtő az évek alatt összegyűjtött. De a mappákban ott van a háború hétköznapi adminisztrációja is: határozatok arról, hogy melyik fürdőt vagy kávéházat látogathatták a zsidók; vagy a jegyzőkönyv a szentendrei járási főszolgabírótól, aki „a zsidó ingatlanok leltározását megkezdte” egy nappal a deportálások előtt. A legfagyosabb iratok ezek. Néhány gépelt sor, és mögötte egy eltűnt család, egy kisváros teljes zsidósága.
Történelem egy szobában
Benyitunk az apró szobába az MTA Kutatóház egyik irodájában, és egy másik világba csöppenünk. Első ránézésre régi, tömött polcok sokasága, porosodó dokumentumhalmaz, használaton kívüli szertár, a valóságban azonban igazi kincsesbánya; a világ legnagyobb – vélhetően utolsó ekkora –, a történelmi Magyarországhoz kapcsolódó zsidóságot bemutató magángyűjteménye, amelyet két pesti férfi, Klein András és Stiaszni Attila állított össze.
A gyűjtemény története több mint három évtizede kezdődött, miután a két (akkor még kamasz) fiút holokauszt-túlélő nagyszülők leszármazottjaiként mélyen megérintett a soá, és közösségük története. Kezdetben bolhapiacokon, később hazai és nemzetközi aukciókon, régiségboltokban és gyűjtőktől vásároltak leveleket, iratokat, fényképeket, hitközségi dokumentumokat és egyéb emlékeket.
22
A gyűjtés fókuszában elsősorban a holokauszt-téma áll, az anyag nagyjából kétharmada ehhez kapcsolódik, ugyanakkor a teljes magyar zsidó történelemre kiterjed, beleértve az egész Kárpát-medencét. A több mint 25 ezer darabból álló kollekció a magyar zsidó történelem egyik legnagyobb magántulajdonban lévő anyaga, amely a XVI. századtól egészen a XX. század végéig ível.
A kollekció különlegessége nemcsak a méretében, de abban is rejlik, hogy olyan egyedi dokumentumokat is tartalmaz, amelyek egyetlen más múzeumban sem találhatók meg. Egyes tételek a magyarországi zsidó történelem egy-egy elveszett darabját őrzik – például deportálási listákat, személyes leveleket, hivatalos intézményi iratokat és fényképeket.
Milliós tételek, kuriózum darabok
Klein András egy apró fotóval indítja a gyűjtemény bemutatását. A képet nemrég találták egy izraeli aukción. „Ez Máramarosról való, és vallásos ortodox zsidókat ábrázol. Ezek a fotók egészen egyediek, mivel az ortodox zsidók ritkán engedték, hogy lefényképezzék őket. Ezek a képek felbecsülhetetlenül ritkák.”
A kép persze nemcsak önmagában fontos, de a gyűjtők törekvését is szimbolizálja – megőrizni a múlt darabjait, mielőtt azok végleg szétszélednének a világban.
Mindig próbáljuk ezeket a tárgyakat, iratokat visszahozni. Nem azért, hogy birtokoljuk, hanem hogy egyben maradjanak, hogy ne vesszen el a történelmünk. A zsidó kultúrában különösen nagy szerepe van az emlékezetnek, az ősök tiszteletének.
A következő tárgy, amit a kezükbe veszünk, egy megsárgult dokumentum II. József korából: névrendelet 1787-ból, ami megtiltotta, hogy a zsidók héber neveket használjanak, és előírta, hogy németesen csengő vezetéknevet kell választaniuk, mint a Grósz, a Róth vagy a Goldstein. A papír különlegessége, hogy magyar nyelvű változat, ami rendkívül ritka, állítólag a Magyar Nemzeti Levéltárban is alig találni hasonlót. A rendelet tehát az identitás történetének egyik sorsfordító dokumentuma.
A gyűjtemény egyik régebbi darabja egy 1759-es, főként latinul íródott, de jiddis szöveget is tartalmazó fizetési kötelezvény. Az emléktárgy vizsgálata közben megtudjuk, hogy ebben az időben a zsidók még nem vásárolhattak földet, és csak nemesek engedélyével telepedhettek le. A pénzkölcsönzés és a kereskedelem volt az egyetlen megélhetési lehetőségük. Ehhez kapcsolódik az az ezüst érme is, amelyet Ferenc József adományozott Pécs városának. Az uralkodó ezzel az éremmel engedélyezte, hogy a pécsi zsidó közösség telket vásároljon, zsinagógát és temetőt építsen.
„Ez az emancipatív időszak mintapéldája” – mutatják a következő tárgyat, egy Dávid-csillagban elhelyezett magyar címert és Ferenc József portréját. Az első világháború idején készült, a „patrióta jelvény” nevet viselő emlékekkel a zsidók a hadsereget és a hazát támogatták. A tárgy azt az időt idézi, amikor a magyar zsidóság a hazafiság és a vallás kettős identitását próbálta megélni.
22
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!