A Magyar Képzőművészeti Egyetemre ellátogatni mindig különleges élmény. De nem is kell feltétlenül ellátogatni az Andrássy úti alma materbe, elég volt tavaly ilyenkor elmenni a Millenáris Park B épületébe, ahol a 14. Art Market Budapest kiállítás és vásár keretében a legmenőbb hazai galériák mellett az egyetem hallgatói is bemutatták olykor meghökkentő, és túlnyomórészt rendkívül színvonalas alkotásaikat.
Az egyetem 154 éves falai közt közel nyolcszáz reménybeli képzőművész bontogatja szárnyait, és bátran kijelenthetjük, hogy hemzsegnek közöttük a különleges tehetségek. Csakhogy Barabási Albert-László világsikerű könyvei, a Behálózva, A hálózatok tudományai, a Villanások és A képlet megjelenése óta pontosan tudjuk, hogy egy művésznek nem elég a világsikerhez az, hogy remekművet alkosson, annak a potenciális remekműnek a megfelelő pozíciót kell elfoglalnia a galériák, múzeumok és műgyűjtők roppant bonyolult hálózatában.
Úgy tűnik, mindezt a Magyar Képzőművészeti Egyetemen is felismerték, ezért van az, hogy immár második éve megrendezik a jumpSTART eseménysorozatot. Idén ennek első állomása az óbudai Godot Kortárs Művészeti Intézetben rendezett árverés volt, majd a hallgatók jelentkezése műveikkel az Art Market budapest nemzetközi kortárs művészeti vásáron, most pedig az alma materben pénteken sorra kerülő nagyszabású aukció.

16
Nem csak tárlat, vásár is
Hagyományteremtő céllal indította az egyetem a 2024/2025-ös tanévben a jumpSTART eseménysorozatot, amelyből nem csak a hallgatók profitálnak: a bemutatásra szánt műalkotások friss, sokszínű perspektívát nyújtanak a kortárs művészet iránt érdeklődőknek. Az események tehát a gyűjtőknek és művészetkedvelőknek is egyedülálló lehetőséget nyújtanak, hogy megismerjék a fiatal, szárnyaikat bontogató pályakezdő tehetségeket. És nem utolsósorban vásároljanak tőlük – erre több alkalmuk volt és lesz is.
Remek az idei felhozatal, bár elsősorban nem én vagyok hivatott ennek a megítélésére. De ahogy értesültem, a szakemberek is ezen a véleményen vannak. Mi, itt az egyetemen, mindig is a szívünkön viseltük a hallgatók boldogulását, hogy megtalálják a számításaikat odakint a nagybetűs életben, intézményünk falain kívül. Először két éve tettük ki a hallgatók munkáit a nagyközönség elé egy nyilvános megméretés keretében, akkor még a törökországi földrengés károsultjainak a megsegítésére rendeztük az aukciót
– mondta az Indexnek Dóczi Gergely kancellár a kiállítás keddi sajtóbejárásán. Azóta már az Art Market Budapesttel és a különböző galériákkal, idén a Godot-val együttműködve három állomásból áll a sorozat.
Kiváló lehetőség mindez arra, hogy a közel nyolcszáz hallgatónk, mert nem csak a végzősök jutnak itt szóhoz, számot adhasson tehetségéről. De legalább ennyire fontos a kiállítás, az aukció másik célja, hogy megismertessük hallgatóinkat a piaci körülményekkel. Nemcsak az aktuális trendekkel, hanem a piaci szereplőkkel is. Nem elég elolvasni, hogyan működik a műtárgykereskedelem, azt meg kell tapasztalniuk a saját bőrükön is, meg kell tanulniuk a gyakorlatban. Végtére is a piac egyfajta értékmérő, bár errőll megoszlanak a vélemények
– folytatta a kancellár, aki osztotta azt a vélekedést, hogy az ilyen kezdeményezések nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatal pályakezdő képzőművészek jobban láthatók legyenek, bár nyilván egy-egy ilyen aukció nem elegendő ahhoz, hogy valaki karriert fusson be. Ugródeszkának azonban mindenképp megteszi.
„ Hallgatóink szívesen élnek ezzel a lehetőséggel, sokan több […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!