Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Mégsem olyan rossz dolog a színház, csak itthon sok lagymatag produkciót látok, vetődött fel bennem, amikor kisétáltam az aznapi harmadik előadásról, amit megnéztem az Edinburgh Fringe-en.
Az évi mintegy kétmillió érdeklődőt a skót fővárosba csábító kulturális eseménysorozat keretében annyi színdarab közül válogathattam, hogy kis híján belefulladtam a felhozatalba. Táncos darabok, zenei estek, koncertek, kiállítások, miegymás. Én mégis három színházi produkció mellett tettem le a voksom, holott idejét sem tudom, otthon mikor ültem be utoljára egy előadásra.
Délelőtt Oscar Wilde megszállottjaként a The Picture of Dorian Gray című darabot néztem meg, ebéd magasságában (az utcán a kezembe nyomott szórólap hatására) a Lads of the Flies-ra esett a választásom, míg délután az ígéretes narratíva és promóciós kép láttán a Little Beast előadásra ültem be.
Amikor kiválasztottam a szóban forgó produkciókat, még nem tudtam, hogy kizárólag női színészek játsszák majd a szerepeket. Férfi karakterek ide vagy oda, mindhárom bemutató összes szereplője nő volt. (Később kiderült, hogy női társulatok által életre hívott előadásokra ütem be, holott a darabok leírásából nem gondoltam volna, hogy egyetlen férfival sem lesz dolga a közönségnek.)
Ami azonban a csupa színésznőnél is jobban meglepett, az a darabok minősége volt: feltörekvő társulatok előadásait láttam, de talán a három legjobb színházi produkció volt, amelyekre az elmúlt 26 évben beültem. Kivéve persze Suzie Miller Prima Facie című drámája, amelyet a londoni Harold Pinter Theatre-ben láttam 2022 májusában, és amelyben kedvenc színésznőm, Jodie Comer alakított maradandót. De hát az is az Egyesült Királyságban, nem pedig Magyarországon volt…
Ez még Wilde-nak is tetszene
Mire való a Fringe, ha nem arra, hogy megkérdőjelezzük, hogyan tekintünk a művészetre és annak (színpadi) megjelenési formáira? Oscar Wilde viktoriánus klasszikusát, a Dorian Gray arcképét az Emanuel Theatre Company (ETC) hozta el a Fringe-re. A kizárólag női szereplőkből álló színészgárda új, izgalmas oldalról közelítette meg az eredeti sztorit. Igazi kortárs, Z generációs utalásokkal és poénokkal, valamint univerzális csattanókkal telepakolt előadást mutattak be a theSpace on the Mile (így írják!) rendezvénytér egyik apró termében.
Az első néhány percben kínosan fészkelődtünk, a bugyuta jelmez és a hülye, affektáló kiejtés hallatán nem sok jóra számítottunk, de úgy voltunk vele, hogy egy pályakezdő fiatalt látunk, nem kell szegény lányt véresen komolyan venni. Az első jelenet után azonban fordult a kocka, megjelent a második, végül a harmadik és a negyedik szereplő is, a darab ritmust váltott, és egészen az utolsó percig elszórakoztatott.
Dorian pofavágásaival nem bírt betelni a közönség, csakúgy, mint a festő, Basil affektálásával, ami a produkció elején még kínosnak tűnt, de mint később kiderült, remekül illett az összképbe. A Lord Henryt megformáló hölgyemény tűnt a legprofibb színésznőnek, de a Mrs. Leaf, illetve a tragikus sorsú Sibyl bőrébe bújó lány is remekül hozta a dramatikus női hősöket.
Oscar Wilde híres regénye egy hiú és hedonista férfiról szól, aki eladja a lelkét, hogy a portréja öregedjen meg helyette. Itt is erről volt szó, csak éppen kicsit kiszínezve. A szellemes, wilde-i fordulatokkal meghintett bohózat nemcsak a nyelvi fordulatok miatt volt pazar, de modern elemekkel, például ABBA- és Robbie Williams-slágerekkel is operált az univerzális szórakoztatás jegyében.
A hangulatra egyetlen percig sem lehetett panasz, a karikatúra-szerű előadásba még a mini bakik is belefértek, a néha (szándékosan) amatőrnek tűnő jelenetek pedig még természetesebbé és aranyosabbá tették a játékot.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!