A Libri nemrég készült, olvasási szokásokat vizsgáló kutatása kimutatta, hogy az olvasás leginkább a kikapcsolódás, az időtöltés és a szórakozás fontos eszköze mind a gyakori, mind a ritka könyvvásárlók számára.
A kérdezettek számára az olvasás nem csupán pihenést, hanem ismeretbővítést és tanulást is jelent, új világokat nyit meg, miközben kivonja őket a mindennapok fáradalmaiból.
Manapság szinte luxus, ha van időnk magunkra. Fontos, hogy a szabadidőnket úgy töltsük el, hogy az egyszerre legyen pihenés, feltöltődés és szórakozás. Az olvasás erre kiváló választás, mely ráadásul a mentális egészségünket is szolgálja. A Sussexi Egyetem egy korábbi kutatása kimutatta, hogy már napi 20 perc olvasással is jelentősen, közel 70 százalékkal csökkenthetjük a stressz-szintünket. A könyvek tehát nem csak tanulásra, önfejlesztésre vagy a szabadidőnk eltöltésére alkalmasak: az olvasás hosszú távon is javítja az életminőségünket
− idézi a sajtóanyag Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri marketing- és kommunikációs igazgatójának szavait.
A Libri hitvallása a minőségi időtöltés és kapcsolatépítés, ezért megbecsüli a visszatérő vásárlóit. Az új törzsvásárlói program célja, hogy az olvasáson keresztül történő közösségépítést fokozza, különleges, személyre szabott ajánlatokkal és exkluzív eseményekkel szolgálva meglévő és új vásárlói számára.
Prémium rendezvénysorozat
A megújulás egyik legizgalmasabb része az ősszel induló tematikus rendezvénysorozat, amely az olvasás népszerűsítése, valamint az olvasás általi közösségépítés jegyében valósul meg.
A 2024. szeptember 5-i Florence Press Day résztvevői már ízelítőt kaptak a programsorozatból, amelyen Bibók Bea, az Ellopott gyermekkor című könyv szerzője is részt vett. Korn Anita közreműködésével Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri marketing és kommunikációs igazgatója, és Bibók Bea beszélgettek az olvasás mentális egészségre és jóllétre gyakorolt jótékony hatásairól.
A beszélgetés középpontjában az állt,
hogyan tudunk az olvasás által önmagunkról és a környezetünkről is gondoskodni,
valamint hogy egy könyv elolvasása képes-e megváltoztatni az életünket, de kitértek Bibók Bea könyvére, amelynek központi témája a parentifikáció jelensége. A könyvben Bea nemcsak bemutatja a témát, hanem személyes történetekkel és kutatásokkal is gazdagítja az olvasói élményt. A rendezvényen Bibók Bea dedikálta könyvét is.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2024/09/12/libri-torzsvasarloi-program-olvasas-tagsag/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!