Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Nemcsak a jövője, hanem a múltja is bizonytalan a két évtizede jóformán teljesen megújult budai Rác fürdőnek. A második világháború során súlyosan megsérült, több évszázad építészeti rétegeit magán viselő épület bő nyolc évtizede várja, hogy méltó módon nyílhasson meg ismét.
„A Rác fürdő pöre. Megemlékeztünk arról, hogy Heinrich Nep. János dr., a Rác fürdő tulajdonosa végrendeletében a Rác fürdőből hitbizományhoz hasonló olyan családi vagyont kívánt alakítani, amely örök időre vagy legalább is addig föl ne legyen osztható, amíg a Heinrich-család annyira el nem szaporodik, hogy egy-egy ágra a Rác fürdő jövedelméből évenként 400 forintnál kevesebb nem jut. Az örökhagyónak eme végrendeletét a gyermekek képviseletében Kollár Lajos fővárosi ügyvéd megtámadta s a végrendeletet érvénytelennek kérte kimondani. Ma foglalkozott ezzel az ügygyel Szabó Miklós elnöklése alatt a kir. kúria, és Egry Kálmán kúriai biró referálása után az örökhagyó végrendeletét az alsóbb bírósági ítéletekkel egybehangzóan érvénytelennek mondotta ki.” (Budapesti Hírlap, 1898. február 26.)
Úgy tűnik, a budai Tabán alsó régiójában meghúzódó évszázados gyógyfürdőre időről időre rájár a rúd. Jelenleg is több mint két évtizede, szintén a jog- és tulajdonviszonyok hálójában elveszve tart zárva a közönség előtt. A kényszerű zárvatartások nem először vesznek ki hosszú évtizedeket a különleges atmoszférájú és Európa-szerte is ritkaságszámba menő törökfürdő életéből. Hiszen – ahogy Zsuppán András a Válasz Online oldalán megjelent részletes írásában megjegyezte – ilyen jellegű és lényegében folyamatosan üzemelő fürdők Törökországon kívül csak Budapesten maradtak fenn, hiszen még a hosszabb oszmán megszállás alatt álló Balkánon is mára véglegesen eltűnt ez a jellegű fürdőkultúra.
Már a középkorban fürdő volt
A fővárosban fennmaradt négy hasonló intézményből jelenleg csak a Virág Csaba tervei alapján 2010-ben felújított Veli bej (azaz Császár), valamint a négy évvel később Vékony Péter és csapatának tervei nyomán megújult és kibővült Rudas fürdő nyújt valódi hammamélményt – ezenkívül az évszázadok folyamán többszörösen átépített egri törökfürdő működik még rendeltetésszerűen –, a Király omladozó épülete évtizedek óta vár felújításra, a szinte teljesen megújult Rác pedig újranyitásra.
A Rác fürdő pontos eredete bizonytalan. Minden valószínűség szerint már a középkorban fürdőhely lehetett itt, amelyet a török hódoltság idején egyértelműen az Oszmán Birodalomban megszokott fürdőkultúra igényei szerint alakítottak át. Léteznek feljegyzések, amelyek arra utalnak, hogy már évszázadokkal korábban, 1358-ban Nagy Lajos a Gellért-hegy lábánál levő két forrásnál építtetett fürdőt, amely a mai Rudas vagy a Rác elődje lehetett. A krónika már a 15. században lelkesen ír az egyre bővülő és népesedő Buda városfalán kívüli remek fürdőkről.
A legutolsó felújításhoz és szállodai bővítéshez kacsolódóan a kétezres évek elején régészeti kutatásokat végeztek a fürdőépület körül. Az akkori feltárás eredménye megerősítette a 20. század során a környéken több alkalommal végzett kutatások tapasztalatait, amelyek szerint a térség már igen korán, az időszámítás előtti században is lakott lehetett.
Az 1930-as – a régi Tabán házainak elbontása után –, majd az 1960-as években előkerült, a kései La Tène-korszakból származó gazdag leletanyag egy aktív kelta fazekastelep meglétére enged következtetni. S noha a Tabán területének korai benépesedéséről igen pontos történelmi adatok állnak rendelkezésre, a 20. századi szakirodalom több helyen is megemlíti, hogy a fürdő története meglehetősen forráshiányos.
„Szinte hihetetlenül hangzik, hogy »Budapest régiségei« közt akadjon műemlékünk, amely iránt olyan kevés érdeklődést, figyelmet tanúsítottunk volna, mint a budai Rác gyógyfürdővel szemben. Ennek okát abban látjuk, hogy nemcsak megbízható irodalma nincs, de képtörténete is a legszegényebb, legmegbízhatatlanabb az összes budai gyógyfürdők közt. Az a néhány nyugati utazó és katona, aki megfordult Budán, csak vázlatos leírást, rajzot hagyott hátra erről a Debbagháne (Tabán) városrészben levő »feredőház«-ról, ami történetének felvázolásához sajnos elégtelen, akárcsak azok az egymásnak ellentmondó rajzok, amelyek csak megcáfolják az egykori utazók gyér leírásait, beszámolóit.” (Molnár József, 1973)
Kétségtelen azonban, hogy a bizonyos „feredőház” valószínűleg mindig is fontos szerepet játszott a népes Tabán ellátásában. Jelentős kiépítésre a török időkben került sor, igaz, a korabeli krónikák szintén csak szűkszavúan emlékeznek meg az egyébként pompásnak ítélt fürdőházról. Evlija Cselebi török világutazó, történetíró az 1660-as években hat éven keresztül járta Magyarországot, és készített kiemelt forrásértékű munkákat a 17. század hazai viszonyairól is. Ebben ekképpen írja le a fürdőt: „a város területén belül, ólomtetejű, díszes gyógyfürdő. Számos rekeszű (fülkés) nyolc medencéjű fürdő ez”.
A budai gyógyforrások híre messze földre eljutott,
nem véletlen, hogy távoli utazók is rendszeresen felkeresték a Gellért-hegy lábánál levő forrásokat. Luigi Ferdinando Marsigli, olasz földrajtudós, utazó, aki a Velencei Köztársaság diplomatájaként Bécsben és Budán is követte a török hódítást, majd a város visszafoglalását, az 1680-as években így írt a Rác fürdőről: „A kis ásványvízfürdő, amely mivel hatékony gyógyírt nyújt a betegek számára, ezért a legjövedelmezőbb és nagyra becsült, teljesen fedett, sértetlenül megmarad, és évről évre bevételt hoz”.
Zöld oszlopos fürdő
A török időkben emelt jellegzetes kupolás fürdőépület pontos építésének ideje és építőjének neve nem ismert, feltételezhetően valamikor a 16. század második felére datálható, tehát az említett utazók látogatásánál egy évszázaddal korábbra. A fürdő elsődleges célja az egyre jobban benépesedő Tabán lakosságának közszükségleti ellátása volt. A betelepülők nagy részét a Délkelet-Balkán régióból érkező rácok (szerbek) tették ki, akik közül sokan már a török hódítás előtt muzulmánok voltak.
A különböző utazók és az általuk hátrahagyott források más-más névvel említik a fürdőt, amelynek „hivatalos” neve a korszakban érthetően nem is volt, viszont ez okozhatott némi kavarodást is a mai Rác és a közeli Rudas fürdő megkülönböztetésében, hiszen ezek, akárcsak a hasonló budai fürdők, lényegében egymás kortársai.
Ez utóbbit Zöld oszlopos fürdő névvel említették, cikkünk fő szereplőjét pedig Debbaghane (Timártelepi) gyógyfürdőnek, majd törökül Kücsük Ilidzzének, azaz Kisfürdőnek nevezték. A 18. században megjelenik a latin Balneum Rascianorum kifejezés is, amely már a Rác fürdőre utal. A 19. századi osztrák utazó, A. J. Krickel pedig Steinbadnak nevezi, és azt írja róla, hogy: „vize olyan tiszta és világos volt, hogy a medence fenekéig átlátszó volt”.
Nemcsak a fürdőelnevezés tért el a különböző előfordulásokban, hanem az épület leírása is komoly bizonytalanságot tükröz, ezek nemegyszer ellent is mondanak egymásnak. Molnár József 1973-ban megjelent műemlékvédelmi tanulmánya azt feltételezi, hogy a
Rác fürdő a török időkben követte azt a típusalaprajzot, amely más budai társainál is megmaradt:
a görögkereszt-alaprajzú épület központi magját a nyolcszögrajzolatú medencetér adta, amelyet felülről gömbszelet kupola zár, amelyet nyolc tagozatlan, villás falipillér támaszt alá, és egy dongaboltozatos előtérrel rendelkezik. Míg alaprajzi elrendezésében szinte teljesen megegyezett a Veli bej gyógyfürdővel, a díszítések azonban lényegesen visszafogottabbak lehettek.
A Buda 1686-os visszafoglalásáért vívott harcokat a fürdő viszonylag sértetlenül átvészelte, majd az épület a császári kamara tulajdonába került. 1696-ban azonban már Pergassi Károly császári kapitány, majd 1774-ben Zagler Mátyás birtokolja, tőle került Heinrich Nepomuk János orvosdoktor tulajdonába 1860-ban. Az ő irányítása alatt esett át a fürdő azon a nagyszabású átépítésen, amely meghatározza mai arculatát is. Az épület az évszázadok során kisebb-nagyobb mértékben rendszeresen átalakult, különböző toldalékok rakódtak rá.
Új tulajdonosa a munkálatokkal Ybl Miklóst bízta meg, aki két ütemben, négy év eltéréssel újította meg és bővítette a fürdőt az 1860-as évtized második felében. Az első ütemben két új kupolacsarnok épült a már meglévő mellé. Ezek közül az egyik felülvilágítós kialakítású, amelybe meleg vizes medence, gőz- és kádfürdők, valamint kiszolgálóegységek kerültek. A másik, valamivel kisebb kupolacsarnokban női fürdőt alakítottak ki, zuhanyzóval és a másikhoz hasonló módon kiszolgálóterekkel, öltözővel. A korabeli sajtó lelkesen emlékezett meg az Ybl-féle romantikus, neoreneszánsz hatású, az eredeti törökfürdő alapvetéseihez jól igazodó átépítésről:
E gőzfürdő valami káprázatos varázslatnak látszik, mely gyönyörrel tölti el a szemet, élvvel az idegeket, s mintha túl világi kéj ringatna bűvös álomba, kábitó mámor vesz rajtad uralmat, ha fokonkint magadba szived a kéjt, melybe e fürdő tündén fénye s élvezete átringatja idegeidet
– írta lelkesen egy kortárs női magazin, majd az azt idéző Hazánk s a Külföld című lap munkatársa személyes beszámolójában a belső tér leírását így folytatja:
„Már az első belépés az úri gőzfürdő előtermébe pompás és meglepő látványt nyújt. Ez egy díszes terem, mely nagy tükrökkel van ékesítve, a cifra talajt szőnyegek borítják s kényelmes pamlagok kínálkoznak ülésre. E központból jobbra s balra 150 vetkező nyilik, melyek a legnagyobb kényelemmel vannak ellátva. Mindenik vetkezőnek felülről rácsozata van, melyen át a világosság bejő, mert ez egész helyiség főjellege a kedélyre jótékonyan ható világosság. (…) A nagymedencével ellátott mór-izlésű terembe […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/jardasziget/2026/06/14/rac-furdo-kalvaria-taban-epiteszforum/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!