Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Kicsit nagy volt a kapkodás, miután a XIX. század végén felvetődött, hogy Magyarországnak méltó módon kellene megemlékeznie a honfoglalásról, arról, amikor Árpád vezér a magyar törzsek élén ezer éve belovagolt a Kárpát-medencébe. Ehhez ugyanis először azt kellett eldönteni, hogy melyik évben legyen az ünnep, hiszen a honfoglalás nem órára és percre pontosan visszavezethető esemény volt, mint inkább éveken, évtizedeken át tartó folyamat. Meg aztán az ünnepi helyszín sem volt mindegy, ahogyan az sem, kit bízzanak meg a millenniumi emlékmű megalkotásával. A pénz, amit erre kiszámoltak, sosem volt elegendő, az idő múlásával minden mindig egyre drágább lett, alapanyag, munkadíj… Úgy tűnik, vannak dolgok, amelyek sosem változnak…
A millenniumi ünneplés kezdetét végül 1896. május 2-ára tűzték ki – egészen október 31-ig tartott –, ám köszönhetően a millenniumhoz köthető szakmai és politikai csatározásoknak, a nyitányra a megvalósítandó tervek közül
nem készült el minden. Köztük Zala György Gábriel arkangyalt ábrázoló szobra sem.
Gábriel, az örök angyal
Egyszerre földi és mennyei lény. Szárnyait széttárva, mozdulatlanságra ítélve áll a magasban Gábriel arkangyal a Hősök terén. Bronzba öntött alakja ikonikus. Vannak, akik úgy tartják, valójában ő Isten, Isten ember, aki Gábriel képében tekint le a fővárosra, az országra. Tartásának minden vonásában benne lakozik a megkérdőjelezhetetlenség, a rendíthetelenség, tekintete szigorú, olyan, akár egy égi patológusé. Úgy néz le ránk, földi halandókra, mintha pontosan tudná, talán tudja is, milyenek vagyunk mi, akik mindennap angyali szárnyai alatt járunk. Ismeri gyarlóságainkat, tisztában van félelmeinkkel, látja apró és embertelen bűneinket, zsigeri gonoszságunkat, kiszolgáltatottságunkat, esendőségünket, tovaröppenő szerelmeinket.
Valójában félnünk kellene tőle. Pontosabban nem is tőle, hanem azért, ami őt nézve eszünkbe jut magunkról.
Vannak, aki úgy tartják, hogy Gábriel arkangyal volt az, aki megjelent II. Szilveszter pápa álmában, átadott neki egy koronát, és azt mondta, hogy ezt egy pogány nép fejedelmének szánja, kinek követe hamarosan Szent Péter trónja elé járul, majd felveszi a kereszténységet, és királyságot alapít nemzetének. Mások az 1083-ban szentté avatott I. István király (pogány nevén Vajk) álmához kapcsolják a jelenést, de úgy mondják, hogy Gábriel arkangyal volt az is, aki a Szigetvárnál elesett Zrínyi Miklós gyönge testét az Úr trónusához emelte.
Az ilyen történetek, a gondviselésbe vetett hit tette Gábrielt méltóvá arra, hogy a magyar nemzet kiemelje őt az angyalok karából, és a millenniumi emlékmű központi elemeként, mintegy védelmezőként felhelyezze a 36 méteres korinthoszi oszlop tetejére – annak ellenére, hogy ott a kezdeti tervek szerint még Hungária alakja állt volna.
Gábriel arkangyal alakja egyszerre szimbolizálja a királyi hatalom isteni eredetét, a keresztény magyar állam létrejöttét, s kezében a Szent Koronával és a kettős kereszttel a nyugati világhoz való kapcsolódás eszméjét, elköteleződését is.
15
Támadták, be is aranyozták volna
Ezt, az 1901. október 24-én 17 órakor felavatott, 4,8 méter magas szobrot szedik le most a magasból, és bontják darabjaira. Jobbjáról levágják a Szent Koronát, baljáról az apostoli kettős keresztet, testét a lába alatti félgömb felső felével együtt szállítják el, a korinthoszi talapzatot pedig darabjaira szedve újítják fel. A tervek szerint Gábriel arkangyal felújított bronzszobra 2025 első felében kerül vissza a helyére.
S hogy addig védtelen marad-e a város, a nemzet, az ország? kiderül…
Ami azonban biztos: az arkangyal szobrát anno nem fogadták nagy rajongással. Ennek oka talán abban is keresedő, hogy elkészültének körülményei mai szemmel nézve is… Mondhatni, magyarosak. A korabeli művészek még petíciót is írtak tiltakozásul, mert a millenniumi emlékmű megépítését nem előzte meg nyílt pályázat, hanem a tervek kidolgozásával Schickedanz Albert építészt és Zala György szobrászt bízták meg. A két művész ismerte egymást, az ő munkájuk a budavári Dísz téren 1893-ban felállított Honvéd-szobor is.
A tiltakozás lényege persze abban is állt, hogy egy ilyen munka elkészítése nem csupán szakmai és művészi hírnevet jelentett, hanem az anyagi jólét reményét is magában hordozta. Gábriel szobrát annak ellenére támadták, hogy mindenki tisztában volt Zala György kiváló szobrászi képességeivel. Támadták akkor, amikor még csak készült, de megítélték azt követően is, hogy az 1900-as párizsi világkiállításról elhozta a Nagydíjat (Grand Prix).
Az arkangyal alakja már régen készen volt, amikor 1899-ben Lyka Károly (Új Idők: Szobrok a tavaszi szalónban) így írt a szoborról:
Zala mesternek műve, a Gábor arkangyal, amint magasba emeli a magyar koronát és az apostoli kettős keresztet, nagy magasságba, mintegy harminc méternyire kerül, azt hisszük, egy oszlop tetejére. Ehhez mérten talán nem lesz eléggé érdekes tömeghatása. Odafönn ugyanis elvész majd az a finom, leheletes redőzet, amelyet nagy gonddal dolgozott ki Zala, s a hatás jóformán csak a szimmetrikusan kiterjesztett szárnyaktól várható. A fiatal test ruganyos, eleven mozdulata így közelről szemlélve kedves látvány, de odafönn a magasban édeskevés érzik majd ki ebből. Attól tartunk, hogy a hosszú, leomló peplon, amely az angyal testét fedi, egyetlen, szinte geometrikus vonalú tömeggé fog olvadni, ami hátrányára lesz a hatásnak. Az ilyen, magas helyre kerülő szobroknál felette fontos a silhouette-hatás; mihelyt a körvonalak nem eléggé érdekesek, elvész magának a műnek érdekessége is. Egész más volna ennek a szobornak hatása, ha erős mélységek osztanák meg a nagy ruha egyhangúságát.
Tény, amikor a szobrot Párizsban kiállították, a közönséghez, így a bírák szeméhez is közelebb állt, alacsonyabb posztamensen, és eredetileg sem 36 méteres magasba szánták, ahová végül került, csak aztán a megrendelői akarat emelte az éghez még közelebb. Egy szobornak pedig ritkán tesz jót, ha politikusok döntik el, hová kerüljön, milyen környezetbe, és hogyan kellene annak kinéznie.
Erre bizonyságul álljon itt a gondolat, amely 1910-ben a Budapesti Hírlapban jelent meg szeptember 23-án, amikor Skerlecz Iván báró, miniszterelnökségi osztálytanácsos ezt mondta: „Az obeliszken álló arkangyal mesteri munka. Hiszen megnyerte Parisban a Grand Prix-t, igazán finom, művészi szobor. Valóság azonban, hogy odafönn nem érvényesül, csak egy folt ott, az obeliszk csúcsán. De hát ezen lehet segíteni. Valószínűleg be fogjuk aranyoztatni az arkangyalt, valahogy árnyékoltan, hogy a formái, a mozdulatai […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!