Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A XVI. századi Velencét úgy képzeljük el, hogy bárhol járunk az utcán, a város minden szegletében élő muzsikaszót lehetett hallani. Az emberek számára természetes volt, hogy ha kedvük úgy tartotta, akár táncra is perdülhettek az utcán.
Erről Eckhardt Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész beszélt a Müpa Zenélő városok, városi zenészek: Velence című családi és ifjúsági programján. A budapesti intézmény kínálatából rendre kiviláglik az elmúlt években, hogy a fiatalokkal igyekeznek megkedveltetni a (magas) kultúrát. Ezen programokra jellemzően 10 és 16 év közötti diákokat várnak, és az osztályok élnek is a lehetőséggel.
Mi meg kíváncsiak voltunk arra, hogy a „képernyő-simogató” generáció figyelmét mennyire sikerül lekötni – ha csak egy órácskára is. Eláruljuk, Eckhardt Gábor megtalálta a receptet, aki a zenetörténetet a jelenbe emelte. Saját fotókat és videófelvételeket vetített, és élő zenei minikoncerttel is szórakoztatta közönségét. A diákok pedig úgy lettek részesei az egyórás programnak, hogy szinte észre sem vették.
A templom falain belül
A rendhagyó délelőtti előadáson megtudtuk, hogy Európában néhány városnak kiemelt helye van a klasszikus zenetörténetben. Ezek közé tartozik Velence. Eckhardt megkérdezte, mi jut eszünkbe az olasz városról. A diákoknak elsőre a karnevál és a színes csónakok, vagyis a gondolák ugrottak be. Szóba került a galamb, amelyről kiderült, hogy
az itáliai város fontos szimbóluma.
Nemcsak Velence terein hemzsegnek százával, de évszázadokkal ezelőtt a Szent Márk-bazilika mennyezetére is felfestették, amelyen Noé egy galambot fog a kezében.
A Liszt Ferenc-díjas zongoraművész ezután rámutatott, mitől volt újító a velencei szentély. A Szent Márk-bazilikáról készült fotókat nézegetve megtudtuk, hogy rengeteg zeneszerző dolgozott ott az elmúlt évszázadokban. Ugyanazokon a köveken járkáltak, ahol mi is, ha tehetjük. Mások mellett a flamand zeneszerző, Adrian Willaert is, akit 1527-ben neveztek ki a bazilika kórusvezetőjévé.
A tapasztalt mester újító szemlélete nyomán a zenei együttes más helyre került a templom falain belül. Elsőként tehát Velencében vezették be azt, hogy két kórus szólt, amelyek innentől nem lent, hanem fent, kétoldalt, a karzaton foglaltak helyet. Hangzásban pedig szinte párbeszéd alakult ki közöttük, olyan hatást elérve, mintha egymásnak „felelgetnének”.
Adrian Willaert reformja abszolút forradalmi, zenetechnikai újítás volt a XVI. században.
Maradva a Szent Márk-bazilika falai között, Willaert után sem állt meg az élet, sőt utódja, Giovanni Gabrieli megfejelte elődje teljesítményét. Vagy fogalmazzunk úgy, szintet lépett azzal, hogy a két kórust néhány zenésszel egészítette ki, amivel erősödött a hangzás. „Majd ezt is továbbgondolta, hogy az énekesek mellé rezes hangszerek kerültek. Aztán az énekeseket hazaküldte, és csak […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!