Minden pillanat olyan, mintha épp velünk történne mindez. Bent ülünk mi is a nappaliban, amikor a barátnők a nézőtér sorai között megérkeznek, mindegyikük fülén mobiltelefon lóg. Mindannyian egyszerre beszélnek, vigasztalnak, tanácsot adnak, ügyintéznek még a találkozó előtti utolsó pillanatokban is, aztán némi kavarodás után elkezdenek egymás telefonjába beszélni, hiszen ezer éve ismerik egymást, az ismerőseik is közösek.
A három nő karaktere is rögtön kirajzolódik: az egyedülálló, gyermektelen Abigél nagyszájú, cinikus és fergeteges humora van, a harminc éve házas Bori látszólag magabiztos és kiegyensúlyozott, okos tanácsokat ad, Hédi viszont egy válás közepette éppen kibillent az egyensúlyából, elveszítette az önbecsülését, bizonytalan magában és az emberekben is. Ők hárman könyvklub címén havonta összegyűlnek, hogy aztán ne a megadott könyvről beszélgessenek.
Most éppen a Bovaryné van soron – mi lenne más, gondolhatnánk, de volt már a Bambi és a Virágot Algernonnak is –, és bár Abi rögtön közli, hogy nem akarja az egész estét a könyvvel elcseszni, azért csak kibukik egy-egy „elemzés”. Bori szerint nem jön senki fehér lovon, és amikor erre rájössz, pofára esel, utána pedig alig tudod összerakni magad.
Ez mind benne van a könyvben?
– kérdezi Abigél, aki szerint Bovarynénak nem kellett volna 300 oldalon keresztül szenvednie, 200 oldallal korábban is kinyiffanthatta volna magát. Hamar megunja azt is, hogy teát kortyolgassanak, és elővesz valami töményet.
Lehet szombat este szülni?
Iszogatás közben aztán az egyetemi évekre és a közgázos fiúkra terelődik a beszélgetés, és szóba kerül Andris, aki Borival járt, de, mint kiderül, Hédinek is tetszett, most pedig éppen Abi szomszédságában lakik. Hédi halált megvető bátorsággal bejelöli a Facebookon, a férfi azonnal vissza is jelöli, Abi pedig – Hédi telefonjáról – legott át is hívja magukhoz. Mindhárom nő izgalomba jön a váratlan látogatás puszta gondolatától is, Hédi pedig lehetőséget lát arra, hogy a régi vonzalmat valahogy valóra váltsa.
Ez persze nem olyan könnyű, mert már elfelejtette, hogyan kell flörtölni, randevúzni, azt sem tudja, hogyan és miről kell egy férfival beszélgetni, nem tartja magát ehhez sem elég szépnek, sem elég érdekesnek. Inkább arra gondol, hogy sokkal fontosabb neki az, hogy minden rendben legyen a lányával, aki éppen gyereket vár. Abi persze biztatja, praktikus tanácsokat ad neki, de hogy egyetlen este alatt mi minden tud még történni, arra egyikőjük sem számít.
Hárs Anna darabja, a Szívhang úgy mai és magyar, hogy egyetlen pillanatra sem érezzük […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!