Ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk, a Sziget fesztivál idén is némi tatarozáson fog átesni. Mint az a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből kiderül, az augusztus 6. és 11. között jelentkező eseményen egy hosszabb távú fejlesztés első jeleiként már számos újítással találkozhatunk, így olyan érzés lesz, mintha egy új világba csöppentünk volna.
Kádár Tamás, a Sziget főszervezője úgy fogalmazott, vizuálisan és programelemeiben is megújul a fesztivál, „ami már a K-híd magával ragadó látványelemeiben és a megérkezés élményében is megmutatkozik”.
Folyamatos kihívást jelent, hogy megtartsuk a helyünket a nemzetközi verseny élmezőnyében, miközben a kultúrafogyasztási szokások, a fesztiválélmények iránti elvárások és a gazdasági környezet minket is folyamatos változásokra ösztönöztek és ösztönöznek. Emiatt döntöttünk úgy, hogy egy többéves stratégia mentén idén egy nagyot lépünk előre. Olyan fejlesztéseket, frissítéseket, változtatásokat fogunk megvalósítani, melyek a Sziget alapvető értékeit, a vibráló kulturális kínálatot és a zenei sokszínűséget megtartva, egyrészt nagy hangsúlyt fektet a kreatív megoldásokra, másrészt a programstruktúra újragondolásával a fesztivállátogatók számára igyekszünk szinte a nap 24 órájában folyamatos élményeket nyújtani
– tette hozzá.
A főszervező elmondása szerint eltökélt céljuk, hogy a hazai közönség anyagi lehetőségeit is szem előtt tartsák – ezért vezették be korábban a kedvezményes bérleteket és a „budget-friendly” ételkínálatot –, így idén az early bird napijegyeket a tavalyinál is olcsóbban lehet beszerezni. A közleményben kiemelik, hamarosan újabb nevek bejelentésére lehet számítani, de most megérkeztek az első nem zenei programok is. Ismét lesznek Sétáló Utcaszínházak, köztük visszatérő vendégként a Troula Street Theatre, akik előadásukban a modern világ kihívásait egy méhkaptár formájában jelenítik meg, amely bemutatja az emberiség Földön elkövetett visszaéléseit. A produkció élő zenével, óriásbábokkal és pirotechnikai elemekkel egészül ki, így egy lenyűgöző show-t kínál, amelyet szintén nem érdemes kihagyni.
Az idén új helyre költöző cirkuszi nagysátor, a Cirque du Sziget egy japán produkciót is elhoz, a Yoah című előadásban a tradicionális japán hangszerek és elektronikus zene ötvözete, a lenyűgöző fények és vizuális effektek, valamint az elképesztően tehetséges akrobaták hajmeresztő trükkjei egyesülnek. 2025-re szintén új helyet talált népszerű helyszín, a Magic Mirror pedig bemutat majd egy fergeteges, cirkuszi trükköket humorral vegyítő előadást. A kizárólag női tagokból álló YUCK Circus produkciójában terítékre kerül minden, ami a színpadon és a mindennapi életben túlságosan macsónak számít, bemutatva a fiatal nők életének legnagyobb kihívásait és […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2025/03/06/sziget-fesztival-2025-ujdonsag/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!