„A férfiak jobban élvezik az életet” – olvashatjuk az Eventrend Group hozzánk eljuttatott közleményében. Persze az állítás nem olyan általános, mint elsőre tűnik, hiszen kontextusában a gasztronómiára vonatkozik, magyarán ki mennyire szereti éttermek széles kínálatával kényeztetni ízlelőbimbóit. Ebben egyértelműen a fiatal férfiak (a 18 és 29 év közöttiek) vezetnek hazánkban, közülük is a diplomások, akik az átlagnál jobban keresnek.
A felmérés szerint az elsődleges ok, amiért valaki az éttermeket választja az otthoni koszt helyett, továbbra is leginkább eseményközpontú. A megkérdezettek 36 százaléka személyes ünnepek, 35 százaléka pedig baráti találkozók alkalmával dönt vendéglátóipari egységek főztje mellett, és mindössze 14 százalék az, aki a konyhai téblábolását szeretné felváltani így.
Hogy mi alapján dönt valaki adott étterem mellett? Leginkább az emberi kapcsolatokon múlik, hiszen túlnyomó többségben a barátok ajánlása vezet el valakit egy-egy új helyre, míg az éttermek hírneve már jóval gyengébb tényezőnek számít, a szakértők ajánlására pedig csupán egy egészen szűk réteg alapoz. Az étteremválasztás – szemben mondjuk a szállodák és nyaralási úti célok kiválasztásával, ahol a nők a fő döntőerők – leginkább a férfiak reszortja, de itt is a családi konszenzus a győztes,
hiszen a legtöbb esetben közösen hoznak döntést a megkérdezettek.
A döntésben pedig fontos szerepet játszanak a különféle ételallergiák és diéták is, ugyanis a megkérdezettek közül minden hetedik ember számára fontos, hogy adott étterem kínálatában talál-e összetevőit tekintve magának megfelelő fogást.
A kutatás szerint a vendégek három főbb csoportba sorolhatóak:
- az alkalmi vendégek (51 százalék), akik ritkán járnak étterembe és véletlenszerűen választanak,
- az étkezésorientáltak (30 százalék), akik gyakrabban járnak, de kevésbé ragaszkodnak egy-egy helyhez,
- és az élménykeresők (19 százalék), akik akár többet is hajlandóak költeni egy különleges gasztronómiai élményért.
Országos szinten a magyarok átlagosan 8500 forintot tartanak elfogadhatónak egy éttermi fogyasztásért, ezt a számot leginkább az élménykeresők és a fővárosiak lépik túl. Az összes aspektust nézve havonta átlagosan mintegy 23 ezer forint az, amit össz., vendéglátóhelyeken való költésként elfogadnak a magyar lakosok.
Belefér?
A megkérdezettek közt nincs kimondott egyetértés az éttermek árait tekintve, ugyanis 45 százalékuk szerint még pont elfogadhatóak a hazai árak, de 42 százalékuk már úgy véli, hogy szinte minden túlárazott. A fennmaradó nyilatkozók közül többek szerint továbbra is jóval olcsóbb az itthoni vendéglátás, mint amit Nyugat-Európában kapunk, de ezek a személyek jobb anyagi háttérrel is bírnak.
<input type="hidden" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2025/01/24/etterem-eventrend-group-gasztronomi-kutatas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!