Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Az építése idején számos műszaki és esztétikai nóvumot felvillantó Iparművészeti Múzeum épülete közel nyolc éve nem fogad látogatókat – egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanui. Felújítására tervek és ígéretek folyamatosan születtek, a megvalósítás pénzügyi támogatása azonban ez idáig elmaradt.
Az elmúlt évek alaposan felkavarták a megszokott hazai múzeumi struktúrát: intézményeket vontak össze, költözéseket jelentettek be, átépítés vagy új otthon reményében több múzeumot ideiglenesen bezártak. Az átmeneti állapotok pedig több esetben egyre jobban húzódnak, már-már véglegessé kövülnek.
A Közlekedési Múzeum bő másfél évtizede tartó és várhatóan még jó ideig meg nem oldódó kálváriáját az Építészfórum korábbi cikkében részletesen bemutatta; bizonytalan a sorsa a nagy hirtelenséggel bezárt Hadtörténeti Múzeumnak – amelynek a Várban, a Karmelita szomszédságában ígértek új épületet –; a Természettudományi Múzeumot az állandó kiköltözés fenyegeti; a ritkaság számba menő Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény is felújításra zárt be, de munkálatok ott sem folynak. A sor még tovább folytatható és sajnálatos módon ide tartozik a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte, kiemelt építészeti értékű Iparművészeti Múzeum története is, amely felújításának befejeztét először 2019-re ígérték.
Keletre magyar
A budapesti Iparművészeti Múzeum megnyitásakor sok szempontból nóvumot jelentett, hiszen mind múzeumként, mind építészetileg számos újdonságot hordozott. Amikor a régészet atyjaként számontartott Rómer Flóris 1864-ben, Európai viszonylatban igen korán kezdeményezte egy iparművészeti gyűjtőkörű múzeum megalapítását, még csak két ilyen jellegű intézmény működött világszerte: a londoni South Kensington (ma Viktória & Albert) Múzeum, valamint a bécsi Österreichisches Museum für Kunst und Industrie. Rómer ötletét a politika is pozitívan vette és idővel felkarolta, így az országgyűlés 1872-ben jelentős összeget szavazott meg iparművészeti tárgyak vásárlására.
A gyűjteményt a következő évben, a bécsi világkiállításon beszerzett műtárgyakkal alapozták meg. A kollekciót eleinte a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezték el, majd 1877-ben kerültek át a Régi Műcsarnok Andrássy úti épületébe, a mai Képzőművészeti Egyetem falai közé.
A múzeum, mint önálló intézmény alapítását egy 1878-as törvény mondta ki,
de gyorsan bővülő műtárgyállományát és az 1880-ban megindult iparművészeti képzést az Andrássy úti székház egyre kevésbé tudta kiszolgálni. Az újonnan induló szakosztályok kénytelenek voltak különböző épületekben működni. Ekkor határoztak egy újonnan létesülő Iparművészeti Múzeum és Iskola felépítéséről, amelyhez 1890-ben méretes telket vásároltak az Üllői úton, közel a Nagykörúthoz.
A vallás- és közoktatásügyi minisztérium még ugyanebben az évben pályázatot írt ki az épület tervezésére. Az igen szűkszavú kiírásban számos részletet nem pontosítottak, maga a helyiségleírás is csak a legfőbb termekre és irodákra tért ki, ugyanakkor visszafogott költségvetési tervezésre buzdították a résztvevő építészeket: „a tervezetekben a takarékosság lehetőleg szem előtt tartandó, minthogy a megnevezett intézetek ideiglenes helyiségeinek mostani bérösszege tőkésítve 400,000 forintot tesz ki, ez az összeg tehát a tervezésben kiinduló pontul szolgáljon”. (Építő Ipar, 1890).
A felhívásra végül tizenkét, jeligével ellátott művet adtak be, majd a zsűri az első díjat (és az azzal járó 1500 Ft-ot) a Keletre magyar elnevezésű pályázatnak ítélte. A bírálók így értékelték az első helyezett munkát:
alaprajzi elrendezése szép és célszerű, bár a fedett udvar 165, a néprajzi rész pedig 95 m2-rel kisebb a megkövetelt méretnél. Ezzel szemben az egyes gyűjtemények termei tágasabbak. A múzeumi közlekedés megoldása nagyszerű, de kevés a mellékhelyiségek száma, és a dekoratív festészet terme nem északi tájolású. Az architektúra tekintetében elismerést érdemel, hogy nem valamely történelmi stílus merev szabályait alkalmazta, hanem »szabad, egyéni felfogást mutat«, az épület jellegéhez nagyon is illő, fejlett magyar színes agyagipar gyártmányainak hasznosításával.”
Az első díjas munkát Lechner Ödön és Pártos Gyula jegyezte, de a díjazottak között volt még Tandor Ottó, Schickedanz Albert és Freund Vilmos, valamint Quittner Zsigmond is. A további, dicséretben részesített vagy éppen elmarasztalt munkák benyújtójának kilétét a zsűri jegyzőkönyve nem oldja fel. A sikeres eredményhirdetés és az építkezés megkezdése között azonban még bő két év telt el. Ez – ahogy a Nemes Márta építéstörténeti tanulmányában írja – leginkább a kulisszák mögötti küzdelmek miatt alakulhatott így.
Pirogránit burkolat
Kutatásai szerint a Lechner-féle terv megvalósulását Steindl Imre, a bírálóbizottság tagjaként igyekezett megakadályozni, s helyébe az egyébként tanítványa és munkatársa, Tandor visszafogottabb munkáját ajánlotta a többi bíráló figyelmébe. 1891-ben még úgy tűnt, sikerült megakasztani a kivitelezés elkezdését, de
két évvel később Lechner szecessziós terve már zöld utat kapott.
A terveken idő közben módosítani kellett, mivel anyagi nehézségek miatt a Hőgyes Endre utcai múzeumi szárny megvalósításáról kénytelenek voltak letenni, Lechner ehelyett inkább a pirogránit burkolat kidolgozását és befejezésérét részesítette előnyben. Ennek következtében az eredetileg az egész telekcsoportot körbeépítő beépítés végül mind a mai napig csonka maradt.
A kivitelezés végül 1893 őszén indult meg, és a bőséges kiviteli tervállomány nagy része – ellentétben az eltűnt pályázati anyaggal – az utókor számára is szerencsésen megmaradt, a nyílászárótervektől a részletes asztalosmunkákon keresztül a kerámiadíszítmények rajzaiig, nem egy esetben hatalmas lapokon, 1:1 léptékben.
A múzeum épületének és a belső berendezések kialakítása nagy szakipari igénnyel készült; számos vállalkozótól kértek be résztelesen kidolgozott ajánlatokat – az üvegesmunkákra kilenc, a villamos munkákra hét vállalkozás is pályázott –, amelyek közül nagy körültekintéssel választották ki a megbízást elnyerő kivitelezőt. Az itthon akkor még igencsak újdonságnak számító linóleumburkolat elkészítésre például az angol Maple and Co. és Hampton and Sons cégekkel szerződtek.
A belső festések Reissmann Károly Miksa tervei alapján valósultak meg, aki az utókor számára fennmaradt vázlatfüzetek tanúsága szerint komoly előzetes motívumkeresést végzett a múzeum állományában, népművészeti anyagok és kazettás mennyezetek kutatásával. Ez nagyban hozzájárult az előcsarnokok, a főlépcsőházak, a nagy kiállítási csarnok és az oldalszárnyak kiállító termeinek kialakításához. Az épület külső burkolatán és a tetőn végigfutó pirogránit technológiát Lechner Zsolnay Vilmossal közösen fejlesztette és próbálgatta, így az különböző módszerekkel és minőségben került fel az épületre.
Az Országos Iparművészeti Múzeum és Iskola épületét a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!