Hirben.hu Hírben jók vagyunk! „drMáriás festőművész részére kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként a Munkácsy Mihály-díjat adományozom. Budapest, 2023. március 15. Csák János miniszter.”
Szóról szóra ez áll a Kulturális és Innovációs Minisztérium által kibocsátott díszes dokumentumban. DrMáriás, polgári nevén Máriás Béla visszavonhatatlanul bekerült a huszonegyedik század harmadik évtizedének hivatalos magyar művészeti kánonjába. Megkapta a honi képzőművészeti szcéna talán legértékesebb elismerését, a Munkácsy Mihály-díjat.
Radnóti-portré a Radnóti Miklós utcában
„Meglepett, az utolsó pillanatig nem hittem el, hogy engem kitüntetnek, még a legközelebbi barátaimnak és a családtagjaimnak sem mondtam el, hogy kaptam egy e-mailt a minisztériumból – tűnődik a művész a Radnóti Miklós utcai műteremlakásban. – Amikor megkaptam a konkrét felkérést, hogy menjek be a díjátadásra, akkor kezdtem elhinni.”
Máriás körülbelül tíz nappal március 15. előtt kapta meg az elektronikus levelet a Kulturális és Innovációs Minisztériumból, de az ünnepség nem ott volt, hanem a Vigadóban.
„Ott, ahol 1996-ban kiállításunk volt Bada Dadával, és még emlékszem is, hogy Fodor Gábor, a frissen lemondott akkori kultuszminiszter nyitotta meg. Mondhatni, történelmi kulisszák között kaptam meg a díjat. De 27 év alatt sokat változott maga a hely, a politikai és történelmi klíma, csak mi maradtunk nagyjából változatlanok.”
A Vigadó mint ikonikus helyszín
Máriás fejében természetesen lepörögtek a majd három évtizeddel ezelőtti történések, az analógia ott munkált az agyában. Persze túl sok hasonlóság nem volt a két jelenet között, 1996-ban egy cipőégetési performanszon ügyködött a történelmi díszletek között, bizonyítani akarta, hogy az alteregóját tulajdonképpen újrateremti azzal, hogy egy égő és füstölő cipőt megüt, majd megsemmisít egy fejszével. Azok az évek, a kilencvenesek egyszerre voltak rettenetes és aranyidők. Megmaradtak Máriás fejében Fodor szavai, miszerint idejöttek Jugoszláviából ezek a menekültek, és mégsem panaszkodtak, hanem jó művészetet csináltak.
„Jólestek az akkori exminiszter szavai, mert nem sok simogatást kaptunk akkoriban” – réved a távolba az örök punk tekintete.
Máriás nem egészen öt évvel korábban szökött át a határ déli oldaláról, félig legálisan, félig suttyomban, átverve a jugoszláv határőröket. 1996-ban készítette el Bada Dadával az első közös albumukat Bognár Attila támogatásával, annak volt a bemutatója 27 éve a Vigadóban.
Muszáj megkérdezni Máriást, mikor volt jobb a lelki klímája, huszonhét éve vagy most.
„Talán most jobb – feleli hosszas töprengés után. – Akkoriban rengeteg bizonytalanság, nehézség, veszély övezte az életemet, ugyanakkor akkortájt születtek a gyermekeim, fiatal voltam és optimista, egy csomó dolgot még nem ismertem. Izgalmasabb, kalandosabb, kiszámíthatatlanabb volt a világ, most meg itt ülök a műtermemben, és egy cipőjavító költőként festem a képeimet.”
De vajon nem lett-e unalmasabb a művész élete azáltal, hogy most jóval kiszámíthatóbb?
„Nyugodjon meg, most is éppen eléggé kiszámíthatatlan. Itt van egy háború, ami a semmiből jött, ami közvetve a művész életére is kihat, hiszen befolyásolja az alkotások értékesítésének körülményeit. Persze engem a külvilág sohasem érdekelt annyira, hogy szívrohamot kapjak tőle, mindig próbáltam megőrizni egy külön bejáratú belső világot. Hogy mit miért csinálok, és mit gondolok a világról. És ez az attitűd valamennyire mindig ellensúlyozni tudta a külvilág káoszát.”
Máriásnak a művészet valójában meditáció, az alkotói tevékenység akarva-akaratlanul megnyugtatja. Másrészt egyfajta katarzist, felszabadulást is okoz a művésznek az alkotói folyamat, amelynek révén képes megemészteni a világ elviselhetetlen őrültségeit. Máriás idővel odáig jutott, hogy egy zárkózott, metaforikus világból kilépve elkezdett foglalkozni azokkal a történésekkel, amelyek brutális aktualitással vannak jelen az életünkben. Itt naponta formálódik egyfajta történelem, amely nagyobb távlatú jelentéssel is bírhat. De vajon mennyire szolgáltat témát a festőnek az ukrajnai háború?
Jönnek a felszabadítók!
„Egyrészt már az előző kiállításomon is volt egy Zelenszkij- és egy Putyin-portré. Tavaly ilyentájt még nem tudhattuk, hogy ez a háború ennyire elhúzódó és súlyos következményekkel járó lesz, szinte az életünk részévé válik. Úgyhogy a következő, áprilisban megnyíló kiállításomnak ez lesz a címe: Jönnek a felszabadítók. Amikor dúl egy háború, mindig mindenki abban reménykedik, hogy valahogy kihúznak bennünket ebből, és rendszerint kívülről várjuk a felszabadítást. A baj csak az, hogy a nagyon várt felszabadítók többnyire kirámolják az országot, és megölnek egy csomó embert. Ezzel a jelentéstartománnyal próbálok most egy kicsit foglalkozni.”
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2023/03/18/drmarias-kituntetes-munkacsy-dij-elismeres-/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
