Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Tovább bolyongva a wachaui régióban, elhagyva a melki apátságot a Duna mentén haladva, megcsodálva a parti dombok szőlős ültetvényeit, a folyó túloldalán lovagregények smaragd lankáit, sűrű erdeit, az innenső oldalon előbb utóbb gótikus alapokra épült késő barokk jegyeket viselő vendégfogadóra bukkanhatunk. A vendégfogadásnak jól áll, ha gótikus gyökereket is magáénak tudhat, de igazán a barokk életérzés tölti meg azzal a tartalommal, főleg, ha családi kézben van, ami feltétlen bizalmat ébreszthet az éhes vándorban.
Barokkosan enni, ropogós fehér abroszra helyezni karunkat, érezve a damaszt hűvösét, friss hideg vízzel szomjunkat oltani, smaragdos fehér bort harapni, majd csinos kis félbarna, négybe vágott cipóból törni – és mindez csak a kezdet. De, mint tudjuk, minden itt dől el.
Befészkeltük magunkat egy hivalkodástól mentes, szelíden megmunkált, fából ácsolt sarokpadra. Éreztük, hogy Wösendorfban az „udvarmester” nevet viselő családi vendéglő – Hofmeisterei Hirtzberger – nem tolja az arcunkba se az udvari beszállítói eleganciát, se a falusiasságból eredeztethető önként vállalt plebejusságát. Itt tisztában vannak a gyökereikkel, mindennél többre becsülik a munkát, a teljesítményt. Csokraikat szerénységből kötik, kitartó munkával öntözik.
13
Olívaleves, pirított éticsigával
Lankadatlan kreativitás a kulináris terepen, nem pedig globális skálán. Egyrészt saját borászatuk kiválóságaihoz illesztik, másrészt a környék legimpozánsabb, mintegy ezerötszáz tételt tartalmazó borlapjához igazítják. Semmi felesleges tobzódás: ésszerű, a hely szellemére mindig figyelmező házias ízléssel, a világra kíváncsisággal kitekintő konyha.
Mondjuk, egy olívalevest pirított éticsigával bármennyire bizarnak gondolná is az egyszerű vasárnapi vendég, közelről szemlélve, kóstolva nem veri ki a biztosítékot. A zöld olívabogyó krémesítve némi zöldséglevessel könnyítve kifejezetten üdítő: olívás jegyei dominálnak, olajcseppekkel a felszínén. A majonézzel frissített csiga elsőre inkább texturális hozzájárulás, de ahogyan a fűszerezése is felcsillan, már játékos ízei is előbukkannak. A havi étlapváltások egyik jól sikerült fogása, a fogyási adatokból eldönthető, hogy van-e létjogosultsága visszatérni változatlan formában, vagy némi módosítással. Nem a klónozott fine dining esete, hanem szó szerinti értelmezésben, vagy – ha tetszik – az eredeti „fine”:
kifinomult, finom, lelke van, nem a kulinárián túli műtárgy, hanem étel, neked.
A dunai süllőfilé igazi különlegesség, nem kérdés, hogy a konyha tudja a dolgát: a pirult, ropogós bőr alatt szépen kagylósra bomlik a hal húsa. Kőhajításnyira innen, az út túloldalán, ott a Duna, nem csodálkoznék, ha – tudom, naiv elképzelés – a tányéromon a süllő az előző éjszaka zsákmánya lenne.
13
De nézzük ezt a megjegyzést szimbolikusan, lehet, hogy nem az előző éjszaka fogása, de az biztos, és ebben a szorgalmas középpolgári miliőben mást nem is gondolhatunk, hogy az a hal tényleg az, aminek itt mondják. Fel sem merül, hogy más lenne. A család jó híre, megélhetése függhet ettől, nem éri meg okosba játszadozni. Viszont rendesen […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!