Ma azok maradnak talpon, akik úgy gondolkoznak, hogy a színház egy vállalkozás. Bank Tamás szerint egy magánszínház például nem is agyalhat másként, csakis kapitalista módon. Az állami fenntartású színházak ugyan megengedhetik maguknak a kényelmességet, és talán így is tesznek, de a nézőkért folytatott versenyben a jegyár, a nézőszám és a siker elválaszthatatlan egymástól. És akkor még mindig ott van a nyereséges működés kérdése.
Egy ilyen világból tűnt el egy fontos fogalom: a mecenatúra. Pedig volt idő, amikor Magyarországon is akadtak olyan jómódú, tehetős emberek, cégek, akik és amelyek nem féltek attól, hogy pénzt áldozzanak a kultúrára – mindezt úgy, hogy cserébe nem vártak el semmit.
Túl sok színház
Bank Tamás azt mondja, amóta megszűnt a TAO, a társaságiadó-kedvezmény fejében nyújtható támogatás, a színházak is magukra maradtak, a teátrumok finanszírozásának megoldása kiszolgáltatott helyzetbe hozta az intézményeket. Mint mondja,
a TAO nem volt rossz, mert a cégeknél elindított valamint adókedvezmény formájában, de a nyomában nem maradt semmi. Pedig jó volna, ha a jómódúak, a nagy cégek támogatnák a kultúrát. Azt az érzést, azt az élményt kellene visszahozni, hogy presztízskérdés legyen mecénássá válni. Mecénásnak lenni sikk.
A problémát elemezve a Játékszín tulajdonos-igazgatója kimondja azt is, amitől sokan félnek, miszerint túl sok színház működik ma Magyarországon, de úgy látja, ez is a TAO miatt alakult így. A TAO idején ugyanis mindenki színházat gründolt, megszűnését követően pedig sok olyan szakmai műhely maradt, amely nem generál nézőszámot, ám szeretne valamiféle támogatáshoz jutni.
Mecenatúra, másként gondolkozás
Bank Tamás nem titkolja, hogy ő valóban kapitalista módon gondolkodik, és azt vallja, hogy amelyik színház képes a víz felett maradni, az érdemes lehet a támogatásra. A direktor szerint eljött az idő, hogy gondolkodásmódot váltsunk, bele kell nyúlni a színháztámogatás rendszerébe, különben az feneketlen kúttá válik. Egy olyan világban pedig, amelyben az állami és önkormányzati támogatás mellett olyan […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2024/09/28/bank-tamas-mecenatura-szinhaz-jatekszin-artuluk-tamogatas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!