AzIndex kulturális rovata arra vállalkozott, hogy megtalálja a kétezres években kiadott tíz legkiválóbb verset. Ahogy arra számítottunk, a végső 10-es sorrend parázs vitát váltott ki a magyar kulturális közéletben, szerkesztőségünkhöz is számos visszajelzés érkezett. Ezt egyáltalán nem bánjuk, hiszen már korábban is jeleztük, hogy a Kultúra rovat újságíróiként fontosnak tartjuk az erről szóló kulturált vitát, mert szükség van rá.
Most az olvasón a sor
Már a cikk ötletének születésekor elvetettük, hogy mi magunk állítsuk össze a top 10-es listát, ezért kerestünk meg több mint hetven kiváló és meghatározó kritikust, irodalmárt, szakértőt, irodalomtudóst, hogy hozzáértésükkel segítsék a munkánkat. Közülük többen elfogadták az Index felkérését, összeállították és megosztották velünk saját top 10-es listájukat. Az Index kulturális újságírói is részt vettek a listaállításban, de mi csak fejenként egy verset választottunk, szavazatunk pedig csupán öt pontot ért. Az eredményeket kiértékeltük, a végeredményt pedig közöltük (a teljes lista 147 alkotásból áll, ennyi versre érkezett legalább egy szavazat).
Most pedig az olvasók is szavazhatnak arról, hogy a lista első 25 helyezettje közül számukra melyik vers van a legjobbak között.
Melyik a kétezres évek legjobb magyar verse?
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2025/04/29/magyar-versek-2000-utan-kolteszet-top25-olvasok-szavazas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!