Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Salvo Riina a hírhedt szicíliai maffiavezér, a „főnökök főnöke”, Totò Riina fia. Gyermekéveit a társadalommal szembeni folyamatos hazugságban, bujkálásban és hamis nevek mögött élte le, egészen apja 1993-as letartóztatásáig. Később ő maga is megjárta a börtönt: közel kilenc évet ült maffia-összeesküvés és pénzmosás vádjával.
Riina szereplései már többször óriási hullámokat vertek. Emlékezetes a 2016-os eset, amikor az olasz közszolgálati televízió (RAI) legendás műsorvezetője, Bruno Vespa készített vele interjút. A beszélgetés Olaszország egyik legnagyobb médiabotrányává vált:
- a szakma azóta is vitatkozik azon, hogy Vespa kíméletlen volt-e az alannyal, vagy épp ellenkezőleg, túl kényelmes platformot biztosított a maffia narratívájának.
- A botrány egészen a maffiaellenes parlamenti bizottságig jutott, ahol a csatorna vezetőinek kellett felelniük a döntésért.
Salvo Riina most, a Művelt Nép Könyvkiadó gondozásában megjelent, Mr. Riina – Született a szicíliai Corleonéban című önéletrajzi kötetében saját nézőpontjából mutatja be családja történetét. A mű egy belső nézőpontból megírt vallomás családról, lojalitásról és identitásról: arról, hogyan lehet megőrizni a családi egységet a folyamatos rejtőzködés alatt, és milyen egy olyan névvel együtt élni, amely évtizedekig meghatározta az olasz közbeszédet. A vele készített interjúban igyekeztünk a könylapok mögé nézni.
Ebbe nőttünk bele
Az Indexnek adott interjúban Salvo Riina most egyebek mellett arról beszélt, hogy
- gyerekként természetesnek élte meg a bujkálást és a hamis nevet,
- soha nem érzett dühöt az apja iránt az identitása miatt,
- az apját elsősorban szülőként látja, nem bűnösként,
- a könyvet önéletrajzi vallomásnak szánta, nem profitszerzésből írta,
- és nem kér bocsánatot, mert állítása szerint nem követett el bűnt.
Az ön családja húsz évig hamis néven élt. Hogyan magyarázható meg egy gyereknek a „boldogság” egy olyan környezetben, ami a társadalommal szembeni folyamatos hazugságra épül?
Erre nagyon egyszerű a válaszom: mi ebbe érkeztünk. A kezdetektől fogva, az első perctől tisztában voltunk vele, hogy apánk bujkál. Elfogadtuk, hogy ezzel a helyzettel kell együtt élnünk, és megvolt mindenünk, ami egy családhoz szükséges: a szeretet és az egymás iránti tisztelet. Számunkra ez volt a természetes közeg, ebbe nőttünk bele.
Ha egy gyerek hamis név alatt nő fel, az korai identitáslopás. Érez dühöt az apja iránt, amiért megfosztotta önt a saját nevétől?
Egyáltalán nem éreztem ilyesmit. Semmiféle identitásvesztésről nem beszélhetünk, hiszen senki személyazonosságát nem loptuk el. Számunkra ez az életmód oltalmat jelentett, és ez a biztonság kölcsönös volt: mi óvtuk a szüleinket a rejtőzködéssel, ők pedig minket a hamis névvel. Egyfajta önvédelmi mechanizmusként tekintettünk erre.
Mikor jött el az a pillanat, amikor rájött, hogy a szirénák és a rendőrség nem „ellenségek”, hanem az igazságszolgáltatás képviselői?
A legfontosabb érzésem az volt, hogy a családom része vagyok. Soha nem kérdőjeleztem meg a szerveket; bár tisztában voltam vele, hogy apám a törvény elől menekül, számomra az számított, hogy a családomhoz tartozom.
Ez jelentett valamiféle biztonságot?
Igen. Apám letartóztatásakor mindössze tizenhárom esztendős voltam. Most, ötvenéves fejjel olyan eseményekről kérdeznek, amelyek abban a gyerekkori időszakban estek meg.
Mivel Magyarországon most jelent meg a kötete.
Apám előttünk soha nem tett említést semmiféle titokról. Mi otthon egyszerű, átlagos hétköznapokat éltünk. Tizenhárom éves koromig megmaradhattam gyermeknek; nem a felnőttek szemével figyeltem a világot.
Hogyan tudta feldolgozni, hogy tizenhárom éves korától nem lehetett gyerek?
Valójában soha nem próbáltam megítélni a múltat. Elfogadtam, hogy ebbe a családba születtem, és nem töprengtem azon, jobb vagy rosszabb sors várt volna-e rám egy másik közösségben.
Ettől a családtól kaptam az iránytűmet, és azokhoz az elvekhez tartom magam ma is.
Az már más lapra tartozik, hogy a kívülállók ezeket miként minősítik. Úgy gondolom, az ember küldetése itt a Földön, hogy eldöntse, mihez kezd az életével. Én azonosulok a gyökereimmel, hálával veszem, ami osztályrészemül jutott, és ebből az alaphelyzetből igyekszem előrehaladni.
Riinának hívnak, és ez nem változik
A könyv címe: Mr. Riina. Ez a név évtizedekig a halál szinonimája volt. Nem érzi visszásnak, hogy ma pont ebből a névből kovácsol üzleti tőkét?
Én nem keresek pénzt ezzel. Természetesen, ha bevételt generál, az jól jön, de a motivációm nem a profitszerzés volt. Ezt a kötetet önéletrajzi vallomásnak szántam; eszem ágában sem volt tőkét kovácsolni a családnevemből. Soha, semmilyen módon nem bocsátottuk áruba a múltunkat, nem szolgáltattuk ki magunkat senkinek. Az elveink ezt nem is engednék meg. De ez egy kicsit hipokrita kérdés volt, és tulajdonképpen mondhatnám azt is, hogy nem válaszolok rá.
Miért?
Azért, mert ezek tények: Riinának hívnak, és ez már így is marad. Corleonéhoz tartozunk – ez egy kis szicíliai város, és bár a múltból számos kőkemény történet tapad hozzá, ezen nem lehet módosítani: sem a nevemen, sem a származási helyemen. Úgy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!