Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Demjén Ferenc az Indexnek adott nagyinterjújában többek között arról is beszélt, hogy
- kell-e politikai véleményt nyilvánítania egy művésznek,
- hogyan élte meg az 1956-os forradalmat,
- milyen volt a rendszerváltás előtt és után alkotni,
- milyen viszonya volt Erdős Péterrel,
- mi motiválja a 27. Aréna-koncertje előtt,
- látta-e már a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet,
- és arról, hogy miként rontották el a közönség fülét.
A jelentős művészek egy része szándékosan sohasem politizál, nem nyilvánít véleményt közéleti kérdésekben. Ön viszont rendszeresen vállalta a közvélemény előtt a politikai nézeteit, miért döntött így?
Azért azt szögezzük le, hogy az én világom alapvetően nem a politikához, hanem a zenéhez kötődik. Akkor vállaltam fel nyíltan a véleményem, amikor nyilvánvalóan nem értettem egyet a fennálló rendszerrel, és úgy láttam, hogy változásra van szükség. Most is vállalom a nézeteimet, mert pontosan az történt, amit ígértek és reméltem. Nagyon csodálkozom azokon, akik mintha már elfelejtették volna mindazt, ami Magyarországon a rendszerváltás előtt és után történt. Úgy tűnik, most sokan bedőlnek annak, hogy változtatni kellene, pedig most épphogy fordult a kocka, szerintem jelen pillanatban a változás semmiféle jóval nem kecsegtetne. Miért változzon a véleményem, ha alapvetően pozitív felfogással állok a világ dolgaihoz, egészséges világnézetem van? Másrészt miért ne legyek rá büszke, hogy hova tartozom?
A nap is fényesebben sütött a szabadságfelhők között
Ha az értékrendje nem is változik, az értékrendjét képviselő emberek változnak. Önnek például nagyon fontos 1956.
Igen, rendkívül fontos.
Éppen ezért szeretném megkérdezni, hogy amikor kormányhoz köthető szereplőktől úgymond félreérthető kijelentéseket hall ’56-tal kapcsolatban, akkor nem bizonytalanodik-e el.
Ehhez hozzájárul, hogy akkor még nem éltek ezek a szereplők. A fiatalok néha megtévedhetnek ebben a kérdésben.
Nekem október 23-án színesebb lett világ, még a nap is fényesebben sütött a szabadságfelhők között.
A belvárosban laktunk, közelről, volt, hogy az ablakból követtem az eseményeket. El sem tudom mondani, hogy mennyire felszabadító érzés volt. Apám sosem volt a rendszer híve, de vigyáznunk kellett, mert őt már egyszer kitették egy gyárból. Nem tartották politikailag okénak. Megfiatalodott, amikor megtudta, hogy mi történik a városban. Mai napig megvannak a korabeli tudósítások, kötegekben állnak, képzelje el, hirtelen annyira megváltozott minden, hogy a rendszer újságírói egyik napról a másikra elfelejtették, hogy ők egyébként a rendszer írói. Persze, maradtak a helyükön, miután leverték a forradalmat. Nézze, engem kirúgtak a KISZ-ből, a marxista órákat nem tudtam elviselni, valahogy nem hiányzik a Munkásőrség sem.
Sokan tanulhatnának abból, ami történt, de nem emlékeznek a demagógiára. Nem ismerik fel. Nagyon sajnálom, mert tényleg tanulságos lenne. Nézem a mai ellenzék terveit, szerintem egyikünknek se lenne jó. Az ország és az eddig elért eredmények ellen szól, ami nagyon veszélyes. Lehet úgy változtatni, hogy minden szebbé, jobbá és érthetőbbé válik, de tönkre is lehet tenni mindent. Persze megértem az embereket is, mert a nemzetközi politikai problémák erőteljesen hatnak ránk, emiatt sokan úgy érezhetik, hogy reménytelen a helyzetünk. De eszükbe kellene jutnia, hogy mennyi minden változott pozitív irányba, micsoda fejlődés történt, egyáltalán mekkora előrelépés, hogy bekerültünk a nemzetközi közéletbe. Magyarország már nem egy lezárt tábor, senki sem parancsolja meg nekünk, hogy mit tegyünk. Most mindent szabad. Engem egyébként nem az ideológiai kérdések, hanem a látható, elért eredmények foglalkoztatnak. Szabad vagyok, végre nem kell a hátam mögé figyelnem, hogy ki hallja, amit mondok, szabadon beszélhetek.
Vissza is kanyarodnék az előző kérdéséhez, azért vállalom a véleményem, mert végre szabadon elmondhatom.
Őszintén szólva abban bízom, hogy a fiatalabb generáció, az értelmiség is venni fogja lapot. Rájönnek, kiknek, mit és mennyi mindent köszönhetünk.
De kell-e egy művésznek oldalt választania?
Dehogy kell. De a művészet lényege, hogy pozitív irányba, előre lendítse a művész számára fontos értékeket. Másrészt egy igazi művésznek tisztában kell lennie azzal, hogy mi történik körülötte és csak veszély esetén foglal állást. A rendszerváltás előtt sokaknak meg kellett játszaniuk magukat, álruhát öltöttek, vagy csak hallgattak az érvényesülés érdekében. Később is oda álltak, ahol az érvényesülést remélték. Néha még én is szégyelltem magam, hogy nem írtam rendszerellenes, forradalmian politikai dalokat, pedig elhiheti, hogy tudtam volna. De azért minden egyes dalban kódolva volt a véleményem – úgy, hogy a sanzonbizottság nehogy észrevegye, de még így is kihúztak olykor pár sort. Ilyen ma már elképzelhetetlen.
De kérdés, hogyan élünk a szabadsággal, mert ha jól hallom, akkor a trágárság tekintetében teljesen elszabadult a pokol.
A szabadosság nem egyenlő a szabadsággal. Az én dalaim általában pozitív dalok, jókedvre akartam deríteni az embereket, hiszen szórakoztató műfaj a miénk. Szerintem önnek is nyilvánvaló, hogy például sokszor az igaz szerelemről és romantikáról írtam. Több millió emberhez eljutott, az volt a cél, hogy az emberek felfrissüljenek, mélyebben meg tudják élni a saját érzéseiket. A szerelemben mindenki benne van, mindannyiunkban közös. Éppen emiatt fontos.
Amikor a hatvanadik születésnapját ünnepelte, adott egy interjút Friderikusz Sándornak.
Igen, az sem ma volt.
Akkor azt mondta, hogy abban a pillanatban inkább 35-40 évesnek érzi magát. Most hány évesnek érzi magát?
Sajnos nem volt időm felnőni, ez egy ilyen szakma. Érettségi után már hivatásos zenész voltam, és ebben a zenei világban éltem, ami valamiért mindig is gyermeteg, infantilis dolognak tűnt. Mindig azt mondtuk, hogy pár évig még zenélünk, megöregszünk és befejezzük. A rendszerváltás előtt az állam kézben tartotta a lehetőségeinket, és szűkmarkú volt. Nem akart egy olyan réteget létrehozni, amely képes akár milliókat is megkeresni.
Nem akarom sajnáltatni magam, mert akkor is megéltünk valahogy, de a szórakoztatóipar legalján voltunk. Nem voltak nagy karrierterveink. Éltünk, fiatalok voltunk és nagyon jól szórakoztunk. A rendszerváltás óriási lehetőség volt a szakmának. Tétje lett annak, amit tettünk, nagyon oda kellett figyelnünk, de nem a politikára, hanem arra, hogy minél professzionálisabb teljesítményt nyújtsunk a színpadon.
A közönség a rendszerváltás előtt is szerette önöket, más kérdés, hogy a szakmának nem volt megbecsültsége.
Igen, szerettek, de minket azért másképp szerettek, mint mondjuk egy politikai karrieristát, akinek ráadásul hülyeségeket kellett beszélnie ahhoz, hogy valaki odafigyeljen rá. Tudja, az a lényeg, a tanulság, hogy a rendszerváltás előtt sem tudtak elnyomni bennünket.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!