2022. május 17., keddMa Paszkál napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 387,00 Ft | USD: 369,00 Ft | CHF: 370,00 Ft
2022.05.17. Paszkál Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 387,00 Ft | USD: 369,00 Ft | CHF: 370,00 Ft
Kezdőlap / Kultúra / Csöndből érkező pörköltök

Hirdetés

Csöndből érkező pörköltök

A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.

Hegyeset köpni csak az tud, aki mer köpni. Ilyeneket mondott az öreg, és másokat is, csak mindet nem írnám le, mert akkor erre az írásra 18-as karika kerülne. Karikák. Az meg hogyan nézne ki: tapaszokkal letakarni minden olyan szót, amit a televízióban kisípolnak. Mozog az ember szája, csak éppen azt nem hallani, amit mond. Pedig a lényeg, a velő abban van, ami zsigerből érkezik. Ezt is az öreg mondta. Mert abban van érzelem, vagy valami ilyesmi.

A pusztai népek semmit nem bonyolítanak. Ami esik, az hull. Ami forró, az remeg. A hidegben meg minden vacog. A kenyeret késsel szelik, a pörköltöt kanállal eszik, a bort meg abból isszák, amiből kapják, vagy amiben tartják. A pálinkát is. És az életfontos dolgairól sem úgy tanítanak, hogy mondanák vagy magyaráznák, a tanulságot inkább a szavak közötti csöndbe rejtik.

Azon a szerdán a zápor a semmiből támadt. A nap korongja ráolvadt az égboltra, palástján a fény izzó lávaként csorgott. Az öreg mondta, jobb lesz sietni, ha nem akarunk megázni, de a gyapjasok csak a terelő puliktól féltek. Az ebek viszont az öregtől, így mire a sötétség tanyát vert a horizonton, esőtől védett helyen vártuk az égszakadást. A világot mintha kettéhasították volna. Egyik felére eső hullt, a másikat a nap sütötte. A víz falként suhant, előtte szél söpört. Nyomában felázott a talaj, a földön futó repedések mohón nyelték a habzó sarat.

Hirdetés

A vihar hűvös levegőt hozott, s mire a fellegek elvonultak, az öreg hazafelé vette az irányt. A puszta peremén álló háznál a juhászokkal vastag darabokra vágtak egy bárányt, vörös húsát bográcsban szürkére, kérgesre sütötték, majd összekeverték hasított szalonnával, felkockázott szalonnával. Fűszerezték, piros borral meglocsolták, üvegből ittak, s közben pipára gyújtottak.

A halászoknál már megtanultam, hogy a keskeny szájú bogrács azért jó, mert abban úgy forr a lé, hogy az áramlás az üst aljára küldi a haldarabokat, így azok nem főnek péppé a nagy zubogásban. Húsnál ilyet még nem láttam, de az öreg, mikor észrevette, hogy érdekel az üst, és legfőképpen az, ami benne fő, azt mondta, hogy ez egy ősi eszköz. Azt, hogy miért éppen bográcsnak hívják, bár ő bográncsnak mondta, fogalma sincs. Bajsza alól dörmögte, hogy kizárt, hogy a szó török eredetű legyen, és erre bizonyítékként azt hozta fel, hogy már a pusztára érkező őseink is ismerték az edényt, de azon az estén egyetlen ősünk szelleme nem lépett elő a naplementéből, hogy hitelt adjon szavainak.

Az öreget meg aligha érdekelte az igazság. Számára az volt igaz, amit gondolt, mondott vagy tett. Ha ez másnak nem tetszett, ahhoz többnyire annyit fűzött hozzá, hogy mások dolgaihoz neki ugyan mi köze volna. Mindenki bicegjen sajátnyomorúságával, ő is elvan a sajátjával.

Szívta sosem ürülő pipáját, és amíg a birka főtt, olyan történeteket mesélt, amelyeket aligha gyerek fülének szántak. De ez meg az én dolgom. Nem írom le egyiket sem, mert ez az írás tényleg 18-as karikákkal lenne tapasztott, ám a pörkölt ízének emléke, amit végül a bográcsból kimertek, ma is bennem él. Talán mert az éhség tényleg a legjobb szakács, talán mert amíg ettünk, addig is csönd volt. És a csöndben minden a helyére kerül. Étel, gondolat, történet.

Az öreg szótlanul falatozott, szeméből nem lehetett kiolvasni semmit. Sem elégedettséget, sem örömöt, sem bánatot. Csak arra emlékszem, hogy olyan boldogembert, mint ő, talán azóta sem láttam. Talán azért, mert befogadott arra a nyárra, hogy tanuljak egy kis csöndet, cserébe pedig nemcsak jól tartott és vigyázott rám, hanem arra is kíváncsi volt, mit gondolok a felhőkről, az alattuk szálló gémekről, az eső nyomában előbújó gilisztákról. Istenről, huszárokról, hulló levelekről, halálról, a másik osztályba járó Rékáról, Emőkéről. De lehet, mindez nem is érdekelte, csak a csönd hozta elő belőlem. Ahogyan ezt a történetet is.

Budapest, 1953. július 17. Gyerekek tűzifát raknak a bogrács alá a Csillebérci Úttörő Táborban.

Budapest, 1953. július 17. Gyerekek tűzifát raknak a bogrács alá a Csillebérci Úttörő Táborban.

Fotó: Langer Klára / MTI Nemzeti Fotótár
Bogyiszló, 1960. szeptember 19. Az egésznapos munka után halászlevet főznek a Béke Halászati Termelőszövetkezet halászai a holt Duna-ág partján. A tsz öt és félezer holdas vízterületén ebben az évben 800 mázsás haltermésre számítanak a halászok.

Bogyiszló, 1960. szeptember 19. Az egésznapos munka után halászlevet főznek a Béke Halászati Termelőszövetkezet halászai a holt Duna-ág partján. A tsz öt és félezer holdas vízterületén ebben az évben 800 mázsás haltermésre számítanak a halászok.

Fotó: Bajkor József / MTI Nemzeti Fotótár
Túrkeve, 1952. július Az asszonyok a szabadban főzik az ebédet a Vörös Csillag Tszcs egyik földjén. A vasárnapi békearatáshoz kollektív főzést szerveztek, az ételt teherautók szállították ki a brigádokhoz. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen.

Túrkeve, 1952. július Az asszonyok a szabadban főzik az ebédet a Vörös Csillag Tszcs egyik földjén. A vasárnapi békearatáshoz kollektív főzést szerveztek, az ételt teherautók szállították ki a brigádokhoz. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen.

Fotó: Sándor Zsuzsa / MTI Nemzeti Fotótár
Magyarország, 1965. július 27. Bográcsban főz a tutajos az összekötözött fagerendákon faúsztatás közben, a Tisza folyón. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen.

Magyarország, 1965. július 27. Bográcsban főz a tutajos az összekötözött fagerendákon faúsztatás közben, a Tisza folyón. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen.

Fotó: Lajos György / MTI Nemzeti Fotótár
Hajós, 1968. szeptember 19. Asszonyok bográcsban főznek a pincemúzeum bejárata előtt.

Hajós, 1968. szeptember 19. Asszonyok bográcsban főznek a pincemúzeum bejárata előtt.

Fotó: Kácsor László / MTI Nemzeti Fotótár
Tokaj, 1964. június 21. Borsod megye vízszegény tájairól a hétvégéken sokan kirándulnak Tokajra és környékére, első sorban a Tisza-partra. A képen: a Diósgyőri Gépgyár egyik szocialista brigádjából négy család vett részt a tokaji kiránduláson és a bográcsgulyás főzésen.

Tokaj, 1964. június 21. Borsod megye vízszegény […]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kultur/multkep/2022/05/11/nemzeti-fototar-bogracs-bogracsozas-halaszle-paprikas-krumpli-nyaralas-tabortuz/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Linczényi Márkó: Érzem magamban az erőt, hogy én lehessek az új Kozso

Linczényi Márkó: Érzem magamban az erőt, hogy én lehessek az új Kozso

Egyre kevésbé jellemző rá, hogy repülő kekszeknek szerezzen zenét, de az életének ilyen szakasza is …