Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Csodagyereknek tartották. Egyszerű családba született, Tapolcán, 1925. november 5-én. Apja, Marton Károly kovács nem állt fia útjába, amikor kiderült, hogy a művészet világa jobban érdekli, mint a patkolás, igaz, a fiú megtanulta tőle a mesterséget, így amikor Marton Károly 1940-ben bevonult katonának, több munkáját be tudta fejezni. (Veszprémi Napló, 1995. július 13.)
Marton László tehetségének híre hamar eljutott a fővárosba, miután maga az alispán, Brand Sándor kérte meg az Iparművészeti Főiskola szobrászművész-tanárát, hogy utazzon el Tapolcára, hogy saját szemével lássa, milyen csodákat alkot a kamasz fiú. Felsőőri Fülöp Elemér meg is látogatta, majd azonnal telefonált az alispánnak, és közölte, hogy „hosszú tanári működése alatt ilyen feltűnő tehetséget még nem talált”. (Tapolca és Vidéke, 1940. szeptember 7.)
Marton László – Zala vármegye ösztöndíjával – így lett mindössze 14 évesen az Iparművészeti Főiskola (1940–1946), majd ezt követően a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója (1946–1952), ahol szobrászatot tanult két mesterétől, Ferenczy Bénitől és Pátzay Páltól. (Marton László később Bernáth Aurélt és Szőnyi Istvánt is mesterének nevezte.) A szobrászművész visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Pátzay egyszer magához hívta, és azt mondta neki, hogy „magával sok baj lesz az életben”. Amikor visszakérdezett, hogy mire gondol, a mester így felelt: „többet tud, mint szabadna”.
Tizenhét évesen köztéri szobra volt
Marton László életének napjai ekkor már évek óta szobrászattal, művészettel teltek meg. Először 1938-ban jutott el a Szépművészeti Múzeumba, szinte lebegett a boldogságtól, látva az ott kiállított szobrokat. Ekkor tudatosult benne, hogy neki csak ez a világ adhat értelmet, ebben lehet boldog. S valóban, kevesen mondhatják el magukról, hogy az első köztéri bronzszobrukat már 17 évesen elkészíthették: Marton László 1943-ban fejezte be a Pásztorfiút.
Marton László akkor is alkotott, ha nem kapott felkérést vagy megrendelést, de sorra kapta a megbízásokat, és az, hogy százötvennél is több köztéri szobrot alkotott, azt mutatja, hogy alkotásait kedvelték és szerették. Szobrairól úgy tartják, hogy azok attól élnek, mert mindig is értette és érezte személyiségük lényegét.
Alig értek véget a főiskolai évei, máris feladatot kapott a millenniumi emlékműhöz a Bocskai-domborműre, majd elnyerte a Szondi György szobrának elkészítésére kiírt pályamunkát, ezt Budapesten, a Kodály köröndön állították fel.
Nevéhez olyan nevezetes alkotások fűződnek, mint például a József Attila-szobor, A Dunánál (1980, bronz-mészkő, Budapest), vagy a számára mindig is méltatlanul elrejtett helyen tartott Liszt Ferenc szobra (1985, bronz) Budapesten, a Liszt Ferenc téren; de ilyen Budapesten az 1990-ben a Duna-korzóra került Kiskirálylány (bronz), a hévízi Ecce Homo (1994, bronz), Budapesten az Apor Vilmos-emlékmű (1997, bronz, kő), a budai Várban Görgey Artúr lovas szobra (1997, bronz); vagy a köznyelv szerint csak szarvasos szobra, a Bartók Béla emlékére készített Cantata profana (Millecentenáriumi emlékmű, 1999, bronz, kő) a főváros XII. kerületében; valamint a 2002-ben elkészült Major Tamás bronzszobra (III. Richárdként ábrázolva) és Sinkovits Imre bronzszobra (Mózesként ábrázolva) a Nemzeti Színház épülete előtt.
Siker és megítélés
Számos nemzetközi sikert magáénak mondhatott. Élete során bejárta a fél világot. Legjobban Párizst kedvelte, ahol 1986-ban kiállítása nyílt. A London melletti Ockley-ben 1993 júniusában mutatták be huszonhét […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!