„Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy vizsgálja felül Anna Nyetrebko orosz–osztrák opera-énekesnő 2025. március 23-ra tervezett, a Magyar Állami Operaházban tartandó előadásának helyénvalóságát” – így kezdte az Ókovács Szilveszternek címzett levelét Ukrajna magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, arra hivatkozva, hogy „Nyetrebko asszony arról ismert, hogy kapcsolatban áll Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akit nyíltan támogat”.
Fegyir szerint az opera-énekesnő „a donbászi orosz terroristákat finanszírozta”, valamint szerepel a halállistaként emlegetett „Mitrovorec” ukrán adatbázisban, amelyen többek között Orbán Viktor és Szijjártó Péter neve is megtalálható. A nagykövet álláspontja megerősítéseként felhozta továbbá, hogy a New York-i Metropolitan Opera korábban nyilvánosan bontotta fel Nyetrobka szerződését, aki „az agresszor lobbistája”.
Arra kérjük Önöket, hogy legyenek elvhűek, és mondják le ezt a koncertet, ahogyan a világ más vezető operaházai már megtették, hogy elhatárolódjanak az orosz erőszaktevőktől és gyermekrablóktól
– írta Sándor Fegyir, miközben köszönetet mondott a magyar kormánynak, amiért „elismeri Ukrajna területi integritását és elítéli Oroszország fegyveres agresszióját Ukrajna ellen”.
A nagykövet úgy fogalmazott, hogy „Anna Nyetrebko fellépésének engedélyezésével a Magyar Állami Operaház azt kockáztatja, hogy az európai értékekkel és emberi jogi elvekkel ellentétes narratívák népszerűsítésének platformjává válik”, ugyanis szerinte Moszkva a kultúrát propagandaeszközként használja, és ez a fellépés is ennek az orosz stratégiának a része.

Az Operaház történelmének legdrágább jegyeit értékesítették
Ókovács Szilveszter válaszlevélben reagált a kérésre, amit teljes egészében megosztott a Facebook-oldalán. Az Operaház főigazgatója Sándor Fegyir levelének tartalmával vitába szállt, meggyőződése szerint „a művészetnek ereje van a jóra, már csak ezért se hallgassanak a múzsák harcok idején, pláne, hogy Magyarország nem hadviselő fél”.
Kiemelte, hogy Anna Nyetrebko a világ legnagyobb szopránja, majd megcáfolta a nagykövet kijelentéseit, szerinte ugyanis a művésznőt Milánó, Párizs, Berlin, Madrid, Bécs és az Egyesült Államok színpadain is ünneplik, az Operaház muzsikusai pedig korábban már nyolc alkalommal is zenéltek vele közösen.
Arra kérem Nagykövet Urat, hogy ne helyezze a célkeresztet a Magyar Állami Operaházra és arra az előadásra sem, amelyre az […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!