Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója az Indexnek adott nagyinterjújában egyebek mellett arról beszélt,
- jelenleg úgy érzi, hogy elfogy körülötte a levegő, és őt akarják bűnbaknak megtenni a nyolc éve halogatott felújításért.
- a 29 pontos szakszervezeti bírálatból egyet elismer,
- miniszterek és a köztársasági elnökök (Novák Katalin és Sulyok Tamás) felől is rendszeresek voltak a műtárgykölcsönzési ukázok,
- a főigazgató szakmailag vitathatónak tartja a Karmelita kolostorba való kölcsönzést, és elismeri, a szőnyegek sérültek a taposástól,
- mivel az állam nem adott saját ingatlant, 2017 óta csaknem ötmilliárd forintot fizettek ki a műtárgyak magánraktározására,
- a főigazgató teljesen egyetért a Közgyűjteményi Központ megszüntetésével, a Demeter Szilárd által indított struktúrát ő már egy évvel korábban felszámolta volna a bérfeszültségek miatt.
Nem az a feladós típus
Látja már, hogyan érinti a politikai változás a pozícióját? Marad a helyén, vagy új vezető érkezik az Iparművészeti Múzeum élére?
Nem látom, és igazából nem is a saját székemen gondolkodtam, hanem a múzeum sorsán. Az egyértelmű, hogy a választások után az egész ország új szemüveget vett fel. Egy eddigi rendszer megszűnt, és most épül az új. Természetesnek tartom, hogy az emberekben van egyfajta frissesség, és a kollégáim is nagyon erősen radikalizálódnak.
Milyen értelemben radikalizálódnak?
Úgy, hogy a múzeum dolgozói évtizedek óta csak ígéreteket kaptak. Közben ki kellett költözniük az épületből, ahol hosszú idő alatt megszokták, hogy együtt élnek a gyűjteménnyel, és karnyújtásnyira vannak tőlük a műtárgyak. A sok ígérgetés után most jön egy olyan kormány, amely lehetőséget biztosít a tényleges rekonstrukcióra.
Tarr Zoltán miniszter úr, illetve Sári Zsolt közgyűjteményekért és örökségvédelemért felelős államtitkár is nyilatkozott erről a napokban. Velük hogyan halad a munka?
Az első pillanattól kezdve zajlanak az egyeztetések, aminek nagyon megörültünk. Volt minisztériumi bejárás az épületben, és a Közlekedési és Beruházási Minisztérium és a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium is döntött. Időközben Vitézy miniszter úr úgy nyilatkozott, hogy előbb újra meg kell tervezni az egész épületet a Hőgyes utcai modern szárnnyal, és azután kell építkezni. Az új döntésnek örülünk – mi ennél bonyolultabb megoldást javasoltunk. Bejárta a házat Vitézy Dávid és Tarr Zoltán államtitkára is, valamint a szakma több képviselője.
Sári Zsolt már tartott is egy intézményvezetői értekezletet múzeumigazgatóknak, ahol nagyon sok pozitív dolog hangzott el. Szóba került a dizájn, a kreatív iparfejlesztés és a rekonstrukció is. A korábbi negatív tapasztalatok után hirtelen egy rendkívül pozitív állapotba kerültünk, valóságos korszakváltás történik a múzeum életében, ami persze alaposan felkavarja a benne dolgozó emberek viszonyulását.
Miért nem kérdezte meg Tarr Zoltánt vagy Sári Zsoltot, hogy igényt tartanak-e a munkájára?
Nem az a típus vagyok, aki állandóan a halálsoron érzi magát. Majd szólnak, ha ilyen szándékuk van.
Tarr Zoltán soron kívüli szakmai vizsgálatot rendelt el az Országos Széchényi Könyvtárban, az Iparművészeti Múzeumban, a Magyar Természettudományi Múzeumban, valamint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben. Mire számít?
A szakszervezet által megfogalmazott kérdéseket már ismerem, de nem nagyon találok közöttük olyat, ami rám nézve terhelő lenne. Egyetlen kérdés volt a huszonkilencből, ami komoly felelősséget érint, és amiben elismerem, hogy hibáztunk. Ez arról szól, hogy a mindennapokban a kollégák egyfajta információs vákuumba kerültek.
Ez mit jelent pontosan?
Azt, hogy túl kevés megbeszélést tartottunk.
És ennek mi volt az oka?
A hiányosság egyik oka szerintem az, hogy a múzeum jelenleg nem olyan intenzitással működik, mint korábban, amikor még több ezer négyzetméteren dolgoztunk. Most mindössze egy pici kiállítóhelyünk van a Ráth György-villában, illetve a másik telephelyünk, a Nagytétényi Kastély pedig egyáltalán nem alkalmas jelenleg műtárgyak fogadására. Másrészt a jelenlegi helyzetben heti két alkalommal home office-ban dolgozunk. A kollégák is jelezték, hogy technikailag elég nehéz összehozni a csapatot.
Ez a probléma mikor tudatosult önben? Vagy ki hívta fel rá a figyelmét?
A szakszervezeti levélben megfogalmazott kérdések világítottak rá erre. Hétfőn leültünk a kollégákkal, és átbeszéltük ezt. Szerintük is ez a fő probléma, és szerintem is. Viszont itt a nagy lehetőség, hogy ezt kijavítsuk: közösen elhatároztuk, mit kell tennünk.
És mit kell tenniük?
Egyrészt a szervezeti és működési szabályzatunkban előírt értekezleteket rendszeresen meg kell tartanunk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy innentől havonta összehívjuk a gyűjteményvezetői értekezletet, rendszeresen megtartjuk a műtárgygyarapítási és kölcsönzési bizottsági üléseket, a középvezetőknek pedig szintén értekezleteket kell tartaniuk. Van egy hatalmas lehetőségünk, ugyanis a fenntartó minisztérium elhatározása szerint a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ 2027. január 1-jével megszűnik.
Ön mennyire ért egyet ezzel a döntéssel?
Én már 2026. január 1-jével megszüntettem volna.
Miért?
A lényeg az, hogy jelenleg egyetlen közös jogi személyként és egyetlen adószámmal működünk. Amikor szétválasztják az intézményeket, mindenkinek saját szervezeti és működési szabályzatra, alapító okiratra és önálló adószámra lesz szüksége. Magyarul nekünk most el kell kezdenünk kidolgozni az önálló Iparművészeti Múzeum új szabályzatát, hogy az 2027 januárjában azonnal hatályba tudjon lépni. Ennek a múzeumnak most jött meg a jövőképe azzal, hogy elindulhat a rekonstrukció.
Ez a jövőkép a kormányváltással érkezett meg?
Igen. Négy év múlva akár már be lehetne lépni a felújított épületbe, és ez olyan távlat, amire már lehet építeni.
A Múzeumok Éjszakája megnyitóján többen is beszédet mondtak, az eseményt Tarr Zoltán nyitotta meg. Ehhez képest – bár a miniszter kifejezetten fontosnak tartotta, hogy a megnyitó mindenképpen az Iparművészeti Múzeumban legyen – ön végül egyáltalán nem kapott szót. Ez mennyire lepte meg önt?
Egyáltalán nem, ez teljesen logikus volt.
Miért logikus? Ön a főigazgató, mégsem kapott szót.
Egyrészt van egy új miniszterünk, akinek joga van meghatározni a saját szereplési protokollját. Ráadásul megjelent egy új elem is: megszólalt Bódis Kriszta, a helyi Tisza Pártos képviselő, aki kisgyerekkora óta a környéken lakik, így érzelmileg is kötődik az intézményhez. Korábban nem volt szokás, hogy parlamenti képviselő beszéljen egy ilyen nyitó sajtótájékoztatón. Mondhatjuk úgy is, hogy a felszólalók száma kötött, és teljesen jogos volt, hogy a képviselő asszony kapott szót, a miniszternek pedig joga van új protokollt kialakítani.
A másik ok, hogy Tarr Zoltán miniszter Facebook-oldalán nyilvánosan is megjelent a szakmai átvilágítás híre. Amíg ez a vizsgálat zajlik, a miniszter miért is tenné ki magát annak a helyzetnek, hogy odaáll mellém, mintha minden rendben lenne, és együtt beszédet mondunk?
De személyesen hogyan érintette ez a szituáció? Mennyire volt csalódott emiatt?
Egyáltalán nem. Nekem most éppen elég volt az, hogy körbevezethettem a minisztert és a csapatát a házban. Végigmutattam nekik az egész épületet, és láttam rajtuk, hogy a látvány mély benyomást tett rájuk. Egyszerre szembesültek a pozitív és a negatív oldallal: az épület jelenlegi állapotával, és azzal a csodálatos feladattal, amit a felújítás jelent. Egészen jó, közvetlen beszélgetések alakultak ki köztünk.
Említette a minisztériumi átvilágítást, a dolgozói leveleket, és látható a Múzeumok Éjszakáján tapasztalt mellőzése is. Megfordult a fejében a lemondás lehetősége?
Nem vagyok az a feladós típus. Az idők során kaptam már hideget-meleget minden oldalról. Az első munkahelyemen 1973-ban kezdtem, 1990 óta pedig folyamatosan vezetőként dolgozom, úgyhogy van már tapasztalatom. Mindig inkább a dolgok mögött meghúzódó okokat kutattam. Sokszor megesik, hogy az embert körülveszi az oxigén és nagyon boldog, aztán egyszer csak pillanatok alatt elfogy körülötte a levegő. Ezek a helyzetek gyorsan változnak.
Most mennyire érzi, hogy elfogyott a levegő?
Úgy érzem, hogy elfogy.
És ebben a helyzetben csak az az egy ok van önben, amit az előbb említett, vagyis a belső kommunikáció hiánya, vagy más miatt is érzi a saját felelősségét?
Nem, egyáltalán nem csak az. Teljesen egyértelműen van egy nagyon erős szándék arra, hogy engem tegyenek hibássá azért, mert a rekonstrukció eddig nem történt meg. Most azon dolgozunk, hogy pontosan összerakjuk a tényeket. Alapvetően nem vagyok egy magyarázkodós típus. Megmondom őszintén, azon is komolyan gondolkodtam, hogy ezt az interjút egyáltalán elvállaljam-e vagy ne.
Miért?
Mert számtalanszor láttam már a következőt: valakit megvádolnak valamivel, az illető elkezd magyarázkodni, amivel csak annyit ér el, hogy az ügy az ötszörösére nő. A magyarázkodás a legrosszabb út. A tényeket viszont el kell mondani, és vissza kell utasítani az alaptalan vádakat, mert a szakszervezeti kérdéssorban nagyon sok ilyen van. Iszonyú nehéz elmagyarázni olyan embereknek, akiknek nem ez a szakmájuk, hogy egy ekkora beruházás előkészítése hány évig tart. Hogy miért kellett háromszor teljesen átterveztetni a teljes tervdokumentációt, vagy hogy miért van az, hogy egyszer van rá pénz, egyszer meg nincs.
Számtalanszor nyújtottunk be előterjesztéseket, amelyekről a kormányzat hol döntött, hol nem.
A kormányzati munkának megvan a maga hivatali rendje és útvonala, amit be kell tartani. Sokan mégis úgy fogalmaznak, hogy nem lobbiztam eléggé a projektért. A kollégáimmal rettentő nagy munkát végeztünk el, és pontosan ennek a munkának köszönhető az, hogy a beruházás akár holnap reggel elkezdhető lenne. Nincs még egy ilyen szinten előkészített projekt ma Magyarországon. Erre az alapos előkészítésre építve lehetne most hazahozni a fejlesztésre szánt uniós pénzeket.
Tehát a tervek készen állnak? El vannak fogadva az engedélyek?
Minden szükséges engedélyünk megvan. Alapvetően három típusról beszélhetünk: a bontási, a restaurálási és az építési engedélyről. Az utolsó építési engedélyünk idén szeptember 11-én jár le, és ezt már nem lehet tovább meghosszabbítani. Korábban a jogszabályok által biztosított összes hosszabbítási lehetőséggel éltünk, és az elektronikus építési naplót, az e-naplót is megnyitottuk már.
Beszélt bárkivel a minisztériumból arról, hogy ennek a vizsgálatnak személyi következményei is lehetnek?
Nem, erről nem volt szó.
De azért ez benne van a pakliban, nem? Egy átvilágításnál felszínre kerülhetnek olyan dolgok, amelyek indokolhatják a vezető felmentését.
Én a magunk részéről nem látok olyan okot vagy hibát a felvetett kérdések között, ami indokolná ezt, de elvben egy ilyen vizsgálat hozhat ilyen döntést.
A munkatársai, ahogy említette is, huszonkilenc kérdésből álló levelet írtak önnek, amit elküldtek a minisztériumnak is. Ön szerint ez csupán néhány elégedetlen munkatárs akciója, vagy mélyebb bizalmi válság jele?
Néhány hangadó akciója, ami viszont összekapcsolódik egy másik, tágabb folyamattal.
De akkor miért jutottak el odáig, hogy végül egyenesen a minisztériumhoz fordultak?
Sári Zsolt államtitkár úr említette is, hogy mostanra valóságos feljelentési hullám indult el, mindenki mindenkit feljelent. Erre utaltam azzal, hogy radikalizálódnak az emberek. De látni kell az előzményeket is: a múzeumi dolgozók még Demeter Szilárd idejében két fontos kezdeményezést indítottak el. Az egyik a Főnix Projekt volt, amely az épület rekonstrukciója mellett állt ki, demonstrációkkal sürgetve a kormányt, hogy a tarthatatlan állapotok miatt azonnal kezdjék el a felújítást. A másik pedig a tavalyi megmozdulás volt a Nemzeti Múzeumnál, ahol a méltatlan fizetések ellen tiltakoztak. Mindkét ügyben teljesen igazuk van, ráadásul nálunk ez a probléma duplán érvényes.
Ez mit jelent pontosan?
Amikor a Közgyűjteményi Központba beolvasztottak három stratégiai intézményt és több kisebb egységet, hatalmas bérfeszültség keletkezett. Nemcsak általános fizetési problémáról van szó, hanem arról, hogy a központon belül az ugyanolyan munkát végző muzeológusok bére között akár többszörös különbségek is kialakultak. Ez a helyzet tarthatatlan, és ezt a problémát még Demeter Szilárd robbantotta ki.
A dolgozók szerint sok esetben a sajtóból értesültek olyan ügyekről, amelyek a saját intézményüket érintették. Hogyan fordulhatott ez elő?
Egyrészt – és ezért elnézést kérek – az utóbbi napok cikkeit végignézve látszik, hogy a sajtóban megjelenő írások nem feltétlenül fedik a valóságot. Másrészt viszont pont ezért jó, hogy most tisztázhatjuk a helyzetet. El kell ismerni, hogy nem kommunikáltunk eleget a munkatársakkal, így valóban előfordultak olyan ügyek, amikről csak utólag, a hírekből értesültek.
A dolgozói levél szerint miközben a múzeum zárva volt, a kommunikációs terület jelentősen megerősödött az intézményen belül. Miért volt erre szükség?
Sokan hajlamosak azt hinni, hogy ha a főépület zárva van, akkor a múzeum sem működik – pedig számos kiállításban veszünk részt nagy erőkkel és sok műtárggyal folyamatosan, jelenleg a Néprajzi Múzeum keménycserép-kiállítása látogatható ezek közül, tehát az intézmény kifejezetten aktív. Készítettünk is erről különböző kimutatásokat, amelyekből látszik, hogy egy adott időpillanatban a világ hány országában, hány kiállításon, hány négyzetméteren vagyunk jelen a műtárgyainkkal. Az Iparművészeti egy rendkívül intenzíven dolgozó múzeum. Mivel a köztudatban mégis az él, hogy zárva vagyunk, ebből az következik, hogy a valós teljesítményünket sokkal erőteljesebben és intenzívebben kell kommunikálnunk a külvilág felé.
A munkatársak szerint viszont a szakirodalomra, a restaurálási fejlesztésekre és a szakmai eszközökre már nem jutott elegendő forrás.
Nem arról van szó, hogy a forrásokat szándékosan a kommunikációra csoportosítottuk át, hanem arról, hogy az egész intézmény alulfinanszírozott. Amikor 2014-ben idekerültem, és későbbi években is a múzeum bázisköltségvetése – vagyis a bérek és a működés – 600–650 millió forint körül mozgott, és mindössze 24 millió forint jutott a szakmai keretre. Ebből a keretből kellett volna kiállításokat rendezni, könyveket és folyóiratokat kiadni, ami nonszensz. És ez az összeg lényegében most is pontosan ugyanannyi.
Ami papíron többnek látszik a költségvetésünkben, az mind a kiköltözésből, a raktározásból és az átmeneti működésből fakadó speciális üzemeltetési költség, amit a projekt finanszíroz. A múzeum alapvető bázisköltségvetése azonban nem változott az elmúlt évtizedben. Ebből kifolyólag sem a kommunikációt, sem a gyűjteményi munkát nem tudjuk érdemben finanszírozni.
Térjünk rá a dolgozóknak tartott állományértekezletre. A munkatársak szerették volna, ha ez a gyűlés a sajtó számára is nyilvános, ön viszont ezt nem engedélyezte. Miért?
Mert az állományértekezlet nem az a műfaj. Ez egy múzeumi, belső szakmai megbeszélés, amiből idén már ez volt a negyedik. Úgy éreztem, hogy olyan belső ügyekről és kérdésekről van szó, amelyek egyáltalán nem tartoznak a sajtóra. Olyan személyes jellegű felvetések is előkerültek, mint hogy egyáltalán hogyan kerültem én a múzeumba, vagy hogyan képzeltem el, hogy itt főigazgató legyek. Ez nem a nyilvánosság előtt megvitatandó téma.
De a dolgozók levele közpénzekről, a közgyűjteményi vagyonról és egy állami intézmény működéséről is szól. Miért tekinti ezt kizárólag belső ügynek?
Egy adott kérdéscsoport miatt, ami mögött kizárólag rosszindulat és nulla valós információ van, ez szerintem nem tartozik a sajtóra. Én olyat nem teszek, amilyet ők tettek velem, hogy a tudtom nélkül mocskolnak ki tudja hány cikken keresztül.
ilyet soha nem tettem, és nem is fogok, de attól még lehet olyan véleményem, ami őket negatívan érinti.
Egyébként még egy dolgot hadd mondjak, mert ez is mutatja a mostani miniszteri hozzáállást a régihez képest. A nyilatkozattételi szabályok változásáról van szó. Eddig úgy éltünk, hogy ha ön megkeresett egy interjúért, nekem a minisztérium sajtóosztályán keresztül engedélyt kellett kérnem, és vagy megkaptam, vagy nem. Ez a rendszer most megszűnt, szabadon nyilatkozhatunk.
Mennyien voltak és mi hangzott el az állományértekezleten?
Nagyon sokan voltak. A teljes létszámunk 135 fő, és szerintem legalább 70-80-an eljöttek. Ebből persze le kell vonni azokat, akik a raktárakat és az épületeinket őrzik, ami komoly feladat és sok ember. Egy-két ember arcán láttam azt, hogy teljesen mindegy, mit mondok, ők elutasítóak, de a többiek érdemben belekérdeztek a dolgokba. Miután megkapták a választ, megnyugodtak, elfogadták, és mehettünk tovább a következő pontra.
Rengeteg miniszter kér sok mindent
Nemrég azt nyilatkozta, nem találkozott olyan esettel, hogy értékes faliszőnyegek méltatlan körülmények között, mintegy futószőnyegként végezték volna állami intézményekben. Fenntartja ezt az állítását?
Fenntartom. Azzal együtt is, hogy valóban adtunk kölcsön műtárgyakat. De a falikárpitok a Karmelitában is a falon voltak kihelyezve.
Például a Karmelitába is.
Ott eredetileg az volt az ígéret, hogy amíg nem szerzik be a saját darabjaikat, a nyitásra adjunk kölcsön néhány dolgot. Később volt egy következő kör, amikor Lázár János kijött hozzánk bútorokért és egyéb tárgyakért. Azt a látogatást igazából nem is értettük, mert harminc műtárgyról volt szó, amiből tizenhármat válogattak ki, és azokon még restaurálási folyamatok is zajlottak. Megjegyzem:
ha mi restaurálunk egy ilyen tárgyat, azt mindig a kölcsönvevő fizeti ki, mert nekünk nincs rá pénzünk.
Végül ezeket el sem vitték, egyetlen darab sem került közülük a Karmelitába. A faliszőnyegek viszont valóban ott voltak körülbelül öt évig, de azóta már visszatértek hozzánk.
Hogyan értelmezi azokat a restaurátori jelentéseket, amelyek szerint a Karmelitában elhelyezett műtárgyak a rendszeres használat miatt károsodtak, és ezért a cseréjüket javasolták?
Ez egy szakmai, elvi megjegyzés. Nyilvánvaló, hogy ha használnak egy szőnyeget, az károsodhat. A cseréjük meg is történt, hiszen – ahogy az elején is jelezték – szerettek volna saját darabokat venni, és amíg ez meg nem valósult, addig kellettek a mieink. Valós, komoly károsodást azonban nem regisztráltunk. Ez egy teljesen jogos restaurátori hozzáállás, de nem történt maradandó baj.
De ha egy muzeális műtárgyat napi közlekedési útvonalon használnak, az ön szerint nem méltatlan egy múzeumi tárgyhoz?
De.
Akkor miért engedélyezte?
Három kategóriába soroljuk a műtárgyainkat. Az „A” kategóriás kincseinket soha, semmilyen esetben nem adtunk kölcsön reprezentációs célra, kizárólag kiállításra. A „B” kategóriában nagyon sok olyan darab van, amit eleve azért fogadtunk be a gyűjteménybe, mert kölcsönzésre szántuk. A „C” kategóriás anyagok pedig inkább technikai jellegű, oktatási vagy demonstrációs eszközök, és ide tartoznak a sérült műtárgyak is. Azok a szőnyegek ugyan műtárgyak voltak, de nem a gyűjtemény legértékesebb darabjai. A legjobb tárgyainkat sosem adjuk oda. Ezzel együtt elismerem, hogy ez a kölcsönzés szakmailag vitatható, és én magam sem jó szívvel mentem bele.
Valaki nyomást gyakorolt önre?
Természetesen. Ha a saját fenntartóm kér valamit, azt nehéz visszautasítani. Az új politikai viszonyokkal még csak most ismerkedem.
Államtitkári vagy minisztériumi szinten érkezett ez a nyomás?
Rendszeresek voltak a miniszteri kérések, és még a köztársasági elnök felől is érkeztek.
Novák Katalintól vagy Sulyok Tamástól?
Mindegyiküktől. Ez egy bevett szokás volt. Rengeteg miniszter kért sok mindent, de legfeljebb a tíz százalékát teljesítettük. Elismerem, hogy a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!