Vörös István az Illés és az Omega dalait hallgatva sajátította el a gitározás alapjait, majd az LGT-s Barta Tamás „segítségével” fejlesztette tökéletesre a hangszertudását. A Syriusnak elsősorban a zeneisége és hangulata varázsolta el, míg Cseh Tamás és Bereményi Géza szerzeményeiben a zene, a szöveg, a hangszerelés és az előadás összhangja fogta meg. Mindemellett feledhetetlen emléke, amikor a saját együttese, a Prognózis koncertjén tombolt a dorogi rockfesztivál közönsége.
A barátom barátja a barátom – tartja a mondás. De így van ez vajon a zenével is? Vajon a kedvenceink kedvenceit mi is kedveljük? Vagy kedvelnénk, ha ismernénk őket? Mindez kiderülhet sorozatunkból, amelyben a hazai popkultúra legfontosabb, legismertebb szereplőit kérdezzük az életüket, pályájukat meghatározó, valamilyen szempontból befolyásoló zenei élményekről, előadókról, lemezekről, dalokról, koncertekről, fesztiválokról. Ezen a héten Vörös István gitáros, énekes, dalszerző, az egykori Prognózis zenekar vezetője válaszol kérdéseinkre.
Dalok és művek között
Vörös István azon szerencsések közé tartozónak vallja magát, akik hosszú évtizedek óta közel lehetnek a rockzenéhez, így rajongóként és zenészként is alaposan megismerhették a műfajt és szereplőit. A hazai zenekarok közül – bár teljesen különböző okokból – az Illés, az Omega, a Syrius és a Piramis került legközelebb a szívéhez.
Az Illést és az Omegát még a hatvanas évek végén, beatzenekarként szerettem meg. Ez a generáció még dalokat, azaz egyetlen gitárral eljátszható számokat írt, és magam is ebben az időben tanultam gitározni, többek között ezeknek a csapatoknak a dalain gyakorolva. Később, a hetvenes évektől a progresszív, sokszor jazzes elemeket is tartalmazó rockzene lett a kedvencem. A Genesis, a King Crimson és a Mahavishnu Orchestra lemezeit hallgattam, illetve Syrius-koncertekre jártam. Nyugodtan mondhatom, hogy ezeknek a zenekaroknak a művein nőttem fel, és azért használom a »művein« kifejezést, mert ezek már sokkal összetettebb, bonyolultabb zeneiségű alkotások voltak. Végezetül nem hagyhatom ki a Piramist sem, amely leginkább az elsöprő erejű szerzeményeivel hatott rám
– tudjuk meg a gitáros-énekestől, akinek a felsorolt zenekarok mindegyike nyomot hagyott a munkásságában:
Nekem is vannak egy szál gitáros, mindenki számára könnyen befogadható dalaim, és vannak nagyobb lélegzetű műveim, összességében pedig valahol a művészet és a popularitás határán igyekszem egyensúlyozni.
Éjszakai országúton a beattől a rockzenéig
„A legkedvesebb lemezeim közül az Illéstől az Illések és pofonok című dupla albumot emelném ki mint a magyar beatkorszak egyik kimagasló alkotását, míg az Omegától az Éjszakai országút és az Élő Omega a favoritom. Az Éjszakai országút éppen az Omega beat- és rockkorszaka közötti átmenet időszakában született, az Élő Omega pedig már egyértelműen rocklemez volt” – állapítja meg Vörös István, majd a Syriusszal folytatja a sort.
Tőlük Az ördög álarcosbálja a kedvencen, amit 1971-ben Ausztráliában rögzítettek, és egy évvel később – csodák csodájára – a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat kiadásában is megjelenhetett. Ennek az albumnak a zeneisége fogott meg, nem is beszélve arról, a Syrius műveinek volt egyfajta „dark” hangulata, ami mindig valamilyen különös bizsergést váltott ki belőlem. Ezt nagyon fontosnak tartom, és magam is törekszem arra, hogy valamiféle érzelmi azonosulást váltsak ki a hallgatóimból.
Barta Tamás nyomdokain
Vörös István legkedvesebb szerzeményei között a Ha volna szívedet említi elsőként az LGT-től, mert amikor 1975-ben a Nevada együttesbe igazolt <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!