Az ember, aki képes lelassítani az időt

Ezekben a vad, bizonytalan időkben az üres égboltot kérdezem: ki tartja mozgásban a dolgokat, kinek énekeljek hozsannát? – kérdezi David Gilmour az A Single Spark című dalában, amely a Luck and Strange című új lemezén hallható. Már az önmagában ünnep, hogy kilenc évvel az utolsó, Rattle That Lock (2015) című szólólemeze után Gilmour új anyaggal jelentkezett, de az külön figyelemre méltó, hogy szerinte ez a legjobb albuma, amit az 1973-as The Dark Side Of The Moon óta készített.

Persze, az ilyen megjegyzések inkább reklámfogások, de valóban meglepően izgalmasak a Luck and Strange kreatív együtthatói, és ez többek között annak köszönhető, hogy a Pink Floyd egykori gitárosa az Alt-J és a Madness producerével, Charlie Andrew-val dolgozott együtt.

A család zárt áramköre

Szóval, Andrew tartotta mozgásban a dolgokat, és arra inspirálta Gilmourt, hogy felejtse el a rajongók elvárásait. Korábban Gilmour nem alkalmazott producereket, így most  távolabb tudott lépni az egójától, aminek köszönhetően Charlie Andrew közvetlenséget, némi intimitást és koncentráltabb munkát vitt a gitárzseni hangzásába. És végül kinek énekelt hozsannát? Nos, elsősorban a családjának, a feleségének, ugyanis a Luck and Strange a legjobb értelemben vett családi vállalkozás, Gilmour lánya, Romary énekel az albumon, fiai Gabriel és Charlie háttérvokáloznak, a szövegek nagy részét pedig felesége, Polly Sampson írta. Míg ez egy zárt áramkör, harmónia van a családtagok között, addig a Pink Floyd történetében hangsúlyosak a Gilmour és a Waters közötti ellentétek.

Ördögűzés gitárral

Persze, a legtöbben Waters tartják a neveletlenebbnek, ugyanakkor Gilmour is úgy beszél a Pink Floyd egykori turné zenekaráról, hogy abban nincs köszönet, szerinte néhányan a bandából jobban jártak volna, ha egy Pink Floyd tribute zenekarban játszanak, ezért úgy gondolta, hogy most olyanokkal veszi fel az új lemezét, akik valóban kreatívak. Persze, Alt-J ide, vagy oda, aki azért vesz meg egy Gilmour szólólemezt, hogy a Pink Floydot is hallja, az annak ellenére kap extra dózist zenekarból, hogy Gilmour már jó ideje minden erejével túl akar lépni a múlt árnyékán. Szinte minden mozdulata afféle ördögűzés, a gonosz pedig maga Roger Waters. Ugyanakkor a címadó dalban hallhatjuk a néhai Rick Wright orgonajátékát.

Hirdetés

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kultur/zene/2024/09/19/stenk-zene-pop-david-gilmour/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!