Szokatlan hely egy kiállításnak egy pláza folyosója, pláne, ha olyan alapanyagról van szó, amely egyébként is egy szubkultúrát jelenít meg. Pedig a képregény, amit sokszor a kilencedik művészet néven is szoktak emlegetni, szemlátomást jól megállja a helyét Budapesten, a Savoya Parkban a Rajz & Roll című tárlaton.
A Master-Lab Comics 2022 óta számos kiadvánnyal ajándékozta meg a hazai és nemzetközi zenerajongókat. Képregényeikben olykor valós, máskor teljesen fiktív sztorikat rajzolnak meg, kezdve a Nirvana budapesti koncertjétől a Hooligans zenekar időutazásáig, vagy Hadházi László alkalmi beugrásáig az AC/DC-be.
Úgy gondolom, hogy a rock and roll kultúrának szerves része a képregény, hiszen ha belegondolunk, az Egyesült Államokban, ahol ennek nagy társadalmi bázisa van, minden komoly zenekarról készült már képregény. Itthon ebben kicsit le vagyunk maradva
– mondja kérdésünkre Tóth-Laboncz Attila, a Master-Lab Comics történetírója.

10
Az alkotó elmondása szerint a képregény divatja nem kopott ki, de elsősorban a szuperhőstörténetek ismertek, a hazai piacon pedig sokáig fehér folt volt a zenei képregény. Amióta összeálltak kollégájával, Mester Csaba grafikussal, hogy kitöltsék ezt az űrt, a magyar képregénykultúrában is fellendült a kereslet a zenei történetek iránt, amelyek többsége továbbra is ő kezük munkája.
Közös siker
Amikor belevágtak, voltak zenészek, akiket ők kerestek meg, de azóta már sokszor őket keresik, hogy készítenének-e képregényt egy-egy izgalmas sztoriból. Az egyik első együttműködésük még Ganxsta Zolee-val volt, akinek a Kartellel és a Dos Diavlosszal is csináltak képregényt, a frontembernek pedig nagyon bejött a műfaj:
Annyira tetszett neki, hogy azt mondta, beszáll a szövegezésbe, és a saját kis sztorijaikat is beleszőtték a történetbe. De a többiek is örülnek neki, Egri Péter a koncertjein még fel is vitte a színpadra megmutatni. Akik a címlapokon szerepelnek, nagyon hálásak, hogy összejött ez a dolog. A rajongók is szeretik, hiszen ha valaki nemcsak egy lemezt akar hazavinni, hanem valami kis érdekességet is a zenekarról, esetleg szeretne belátni a kulisszák mögé, akkor szívesen olvasgatja ezeket.
Tóth-Laboncz Attila kiemeli, hogy szerinte nem csak a már felnőtt, befutott korosztály az, akikre figyelni érdemes a képregény-készítés világában. Bár ők eleinte a régi motorosokra koncentráltak, mint a Mody Dick, a Hooligans vagy a Road zenekar, ma már a fiatal generáció felé is próbálnak nyitni.
Az új nemzedék
Annyi kulisszatitkot elárul, hogy jelenleg Pogány Indulóval tárgyalnak egy lehetséges képregényről, de Sisivel is szeretnének együttműködést, ha úgy adódik. Számukra az az elsődleges, hogy akivel közösen dolgoznak, annak a munkásságát kedveljék, a karakterét szeressék, szívesen alkossanak róluk képregényt.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!