Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Ha van valami, amit biztosan elmondhatunk Alessandro Baricco irodalmáról, az az, hogy soha nem hagy nyugton – engem biztosan nem. Történetei mélysége, elbeszélési terepei és narrációs megoldásai a termékeny olasz prózaíróban mindig új csavart hoznak formában és tartalomban, művei egyszerre provokatívak és felkavaróak.
Legújabb regénye, az Abel sem kivétel: egyszerre számít visszatérésnek és elmozdulásnak.
Visszatérésnek, mert Baricco ismét az emberi lét határterületeit kutatja – ott, ahol a nyelv már csak sugallni képes, ahol a történet nem elmesélhető, csak megérezhető. Ugyanakkor elmozdulás is ez, hiszen Ábel minden korábbinál sötétebb, töredezettebb, távolságtartóbb regény – olyan mű, amely inkább állít, mint mesél, inkább kérdez, mint válaszol.
Maga is példázattá válik
A 67 éves, torinói születésű szerző az egyik legelismertebb és legismertebb kortárs olasz író, nemcsak Olaszországban, hanem külföldön is. Munkássága a szépirodalomtól a színházon és a zenén át a non fictionig egészen egyedülálló sokoldalúságot és mélységet mutat. Elsősorban a Novecento, a Tengeróceán és a Selyem című bestsellerregényeiről ismert, de Olaszországban a kulturális műsorok televíziós műsorvezetőjeként, drámaíróként és esszéíróként is népszerű.
2023 végén, amikor Olaszországban jártam, szinte minden könyvesboltban Abel volt a téma. Igazi szenzációként fogadták, a sikerlisták élén állt, és az olvasók lelkesen beszéltek róla. Nem bírtam várni a magyar megjelenésre, olaszul is elolvastam, hogy minél előbb magamba szívhassam ezt a különös, töredezett világot.
A magyarul a Helikon Kiadó gondozásában megjelent könyv nem a klasszikus értelemben vett történetmondás terepe, hanem inkább irodalmi meditáció: az emlékezés és a felejtés, a bosszú és a sebezhetőség, a lét és az eltűnés kérdéseit járja körül – nyelvi, zenei, filozófiai síkon. A bibliai névadás sem puszta utalás: Baricco Abele nem áldozat, hanem a mítosz újraírásában cselekvő alak, aki maga is példázattá válik.
A cselekmény egy fiatal férfi, Abel útját követi egy fiktív, elvadult, álomszerű világban. Az események nem lineárisan bontakoznak ki, hanem inkább érzések, emlékfoszlányok és motívumok mozaikjaiként működnek. A regény terei – folyók, kietlen falvak – nem csupán helyszínek, hanem lélekállapotok manifesztációi.
Baricco Abelt „metafizikai westernnek” nevezte, és valóban, miközben nincs hagyományos hős vagy kocsmai jelenet, a western ikonográfiája és hangulata mindenütt ott van – kifordítva, szimbolikusan és filozófiai szinten.
Abel egy kisváros seriffje valahol a Nyugat peremén. Szerelmes Hallelujah Woodba – a nőbe, aki éppoly titokzatos, mint amennyire lenyűgöző. Egyvalamit biztosan megtanult: értelmetlen hazudni Hallelujah-nak. Ő belelát az emberbe, átlát rajta, és ezt senki mással nem teszi meg. És nem is fogja.
Abel szereti őt, még akkor is, ha a nő időnként nyomtalanul eltűnik. Mert mindig visszatér.
És talán épp ez a lényeg. Nem úgy, mint az anyja. Ő egyszerűen elment. Hátra sem nézett. Sosem tért vissza. Most mégis Abelnek kell megkeresnie őt, mert az asszony élete veszélyben van. És talán minden azon múlik, meg akarja-e menteni. Micsoda irónia.
A szereplők sem a megszokott módon működnek: Abel, Macauley bíró és a nő – akit Abel szeret –, inkább allegorikus alakok, különféle létezési dilemmákat testesítenek meg. Hiányzik belőlük a hagyományos érzelmi dinamika vagy jellemfejlődés. Ez a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!