A szerzői egyesület tizenkét zeneszerző, szövegíró, alkotói közösség munkáját ismerte el. A díjakat hétfőn a Magyar Zene Házában adták át a korábban bejelentett irodalmi Artisjus-díjakkal együtt.
Az Artisjus 23. alkalommal díjazta a kortárs zeneszerzőket és szövegírókat. A könnyűzenei junior kategóriában először kapta mindhárom díjat női alkotó vagy női dalszerző vezetésével működő csapat, a 22 éves Takács Dorina (Deva) a díj történetének legfiatalabb egyéni díjazottja.
A könnyűzenei alkotói életműdíjas Menyhárt János gitáros, dalszerző 1978-1988 között a V’Moto-Rock tagja volt. Ezután az MHV-ban játszott, ő szerezte Homonyik Sándor Álmodj királylány című dalát, dolgozott Demjén Ferenc albumain.
„Egyedi hangzása és kreatív zenei gondolatai által meghatározó szerepet játszott a hetvenes-nyolcvanas évek zenei világában” – írta méltatásában Szűcs Norbert.
A posztumusz könnyűzenei alkotói életműdíjas, a közelmúltban elhunyt Török Ádám énekes, fuvolista, zeneszerző, szövegíró 1968-ban alapította a Mini együttest.
A kilencvenes években a RABB-ban szerepelt, 1998-tól újra a Minivel lépett fel, több mint harminc albumot jegyez.
Senkihez sem hasonlítható stílust alakított ki, amely a hetvenes évek egyik legnépszerűbb zenekarává tette a Minit
– méltatta őt laudációjában Németh Alajos.
Az év könnyűzeneszerzője Szendőfi Péter dobos, zeneszerző lett. Mintegy háromszáz hazai és külföldi lemezen játszott, zenélt az In Line, a Babos Band, a László Attila Band, a Fusio Group és a Loop Doctors formációban. Tagja volt az amerikai Ütőhangszeresek Világszövetségének. „Évtizedek óta meghatározó egyénisége könnyűzenei életünknek. A dobos-zeneszerző-zenekarvezető kategória egyik legkiválóbb reprezentánsa” – írta róla Bágyi Balázs.
Az év könnyűzenei szövegírója Molnár Tamás dalszerző, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2023/06/05/artisjus-dijak-kituntetes-menyhart-janos-torok-adam-eletmudij/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!