Az Index szerkesztősége gyakran kap zenei anyagokat feltörekvő együttesektől, előadóktól. PickUp néven elindított sorozatunkban időről időre beszámolunk három új névről, csapatról, küldjenek akár lemezt, kislemezt vagy single-t.
Fontos: az Indexet az előadók keresik meg, érdekükben nem jár közben sem kiadó, sem menedzsment, legfeljebb kapcsolattartó. A hármas listát a Kultúra rovat – stílusbéli és tartalmi korlátok nélkül – kizárólag saját belátása szerint állítja össze. A mostani PickUp három előadója:
- Chowteez,
- Valami lesz,
- Orion Dawn.

Elemi evolúció
Tisztán hallható, erőteljes, igényes és lendületes fejlődés, amin a Chowteez zenekar átment az elmúlt két évben. A bandának nemrég jelent meg Maradj távol című dala, ami eddigi harmadik kiadványuk, amit a 2023-as Messze jársz és a 2024-es Meddig érdekel előzte meg. Előbbi dal még hangzásában és stílusában is jóval kezdetlegesebb volt, míg utóbbi már egészen konzisztens alkotás lett, de még mindig érződött rajta az útkeresés.
A Maradj távol ezzel szemben már egy kiforrott, stabilan építkező, jól struktúrált, dallamvilágában slágeres eredmény, ami szemben az eddig pop-rockos környezettel egy jóval erőteljesebb, szinte már a pop-punk világát idéző alkotás lett. Nem tagadom, az első, ami beugrott a dalt hallgatva, az a Paramore, amihez stílusában és minőségében is elég jól passzol a Chowteez új száma.
A friss alkotás, ami a toxikus párkapcsolatok működését boncolgatja, szövegében jól passzol a zenéhez, mindössze a prozódia az, ami olykor megbicsaklik. Még egy-egy kiemelkedő sor is van, így látszik, hogy ez a stílus tényleg […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/zene/2025/02/06/pickup-chowteez-orion-dawn-stenk-zene-valami-lesz/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!