Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Az ember azt gondolná, hogy akciófilmet készíteni a világ legkönnyebb dolga. Castingolj egy elég híres főszereplőt, aki bevonzza a nézőket a moziba, pakold teli verekedéssel és lövöldözéssel, esetleg autós üldözésekkel és robbantásokkal a játékidőt, a cselekmény, a többnyire bosszúsztori meg úgyis másodlagos… a forgatókönyv is elegendő, ha felfér egy zsebkendő szélére.
Könnyűnek tűnik, manapság mégis kevés példát tudnék működőképes és élvezetes akciófilmekre mondani, a közelmúltban, Tom Hardy ide vagy oda, de nézhetetlen lett a netflixes Havoc, a Jason Statham főszereplésével készített A melóst sem köszöntük meg, a Mission: Impossible legújabb, ismét nagyon grandiózus felvonása pedig egy nagyon hosszúra nyúlt ásítással ért fel.
Szerencsére azonban itt van nekünk egy Chad Stahelski nevű fickó, aki a karrierje javát kaszkadőrként töltötte, ő volt Keanu Reeves dublőrje a Mátrixban például, de dolgozott az 1994-es A holló című kultuszfilmen is. Ki értene jobban ahhoz, hogy mitől lesz ütős egy akciójelenet, mint egy kaszkadőr, és Stahelski némiképp meglepő módon, de nagyot ugrott Hollywood ranglétráján, amikor rendezővé lépett elő. 2014-ben hozta el a szakember nekünk a John Wick című akciófilmet, amelyben Keanu Reeves játszott egy olyan bérgyilkost, aki a fél maffián bosszút állt, miután az elhunyt nejétől kapott kutyáját pár orosz gengszter meggyilkolta.
A John Wick mögé igaz, hogy érdekes mitológiát építettek az írók, a hotelek, a klánok, a szállodában nem gyilkolunk szabályrendszer, a hangzatos kódnevek, a kifinomult maffiózók, a titokzatos aranyérmék mind emlékezetessé tették az összképet – ugyanakkor felesleges tévhitekbe ringatnunk magunkat. A John Wick összes része kőegyszerű bosszútörténet volt, amely a komplexitáshoz talán a direkt túlzásokba eső negyedik részben került a legközelebb. Ám a sikeressé vált akciófranchise-t a legtöbben elemi indokból nézték. Arra voltak kíváncsiak, ahogy a furán, mindig törzsből mozgó, rendkívül elkötelezett Keanu Reeves túlvilágra küld szinte mindenkit, aki ellentmond neki. Nekik nem kellett csalódniuk, megkapták, amit akartak, tokkal-vonóval.
A filmsorozat rendezője, Chad Stahelski szerint amúgy már 1000 körül tarthat a meggyilkolt rosszfiúk számlálója, és ehhez az összeghez jelentős mennyiséget tett most hozzá a magyar mozikban június 5-én bemutatott Balerina. Csakhogy ezúttal a vérengzést nem Keanu Reeves csinálja benne főképp, hiszen egy spin-offról van szó, hanem
az az Ana de Armas, aki már a 007 Nincs idő meghalniban nagyot villantott színészileg, s az itt látottak után nem lenne meglepő, ha egyre többen kezdenék el az új Angelina Jolie-t meglátni benne.
A részben hazánkban, Budapesten forgatott Balerina egy Eve (Ana de Armas) nevű nő körül forog, akinek gyerekkorában titokzatos gazfickók ölik meg az apját a szeme láttára, ám ezt követően egy legalább ennyire titokzatos csoportosulás, a Ruska Roma befogadja hősünket. A magát tánciskolának, balerinaképzőnek álcázó szervezet, ahogy az évek telnek-múlnak, éppúgy, mint John Wickből, Eve-ből is egy gyilkológépet farag. Azzal a nagy különbséggel, hogy Ana de Armas karakterét úgy képzik ki, hogy ne féljen úgy harcolni, mint egy lány.
Nagy felüdülést jelent ez a húzás az eddig mutogatott női akcióhősökhöz képest, akikkel szemben gyakran hozták fel a kommentelők azt a kritikát, hogy negyvenkilósak vasággyal, mégis kigyúrt fickókat tesznek taccsra. Hát hol itt a realizmus? Simán lehetne erre replikázni, hogy a John Wick-filmek amúgy is elengedték már azt az apróságot, hogy valósághűségre törekedjenek. Azonban a Balerinában a hősnő a sztori szerint is annak tudatában megy harcba, hogy felkészültsége ellenére ő egy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!