Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Születésnapi beszélgetésre gyűlt össze a közönség a Paulay Ede utcai Art Departmentben, a Városmajor 48 Irodalmi Alapítvány rendezvényén, ahol Károlyi Csaba irodalomkritikus vendége Papp Sándor Zsigmond író, újságíró volt. A szerző egyenesen Bécsből érkezett az eseményre, ami nemcsak fizikai, de komoly mentális távolságváltást is jelentett. Az emigráció, az otthonosság és a külföldi lét kettőssége azonnal megadta az est alaphangját.
Keress egy jó orvost
Az író elmesélte, hogy bár szívesen visszajönne, a felesége és a kisfia inkább kint maradnának. Bécsben ugyanis egészen más létezni, ott működnek az alaprendszerek, míg itthon az ember folyamatos túlélésre, állandó talpraesettségre van kényszerítve. Ezt a kinti kiszámíthatóságot és a hazai gyanakvást egy megrázó, egészségügyi példával illusztrálta.
Amikor az ember rákos lesz, nálunk azt mondják: keress egy jó orvost. Ott ezt nem értik. Ha keresne egy orvost, azért van ott, aki ott van, mert ért hozzá. Nálunk sokkal nagyobb a gyanakvás.
A daganatos betegség ráadásul nemcsak elméleti példa volt: az író ugyanazon a súlyos rákbetegségen esett át, mint Grecsó Krisztián, akivel beszéltek is a diagnózisról, és aki az elsők között hívta fel, hogy tartsa benne a lelket. Papp Sándor Zsigmond harmincöt sugárkezelést kapott. Felidézte, hogy ilyenkor a nyálmirigyek és az arcidegek a legérzékenyebbek. Amikor az ember nyála eltűnik, bele sem gondol, mennyire tud ez hiányozni, így nem marad más, mint a folyamatos vízivás. Grecsó azonban már az elején megnyugtatta: túl fogja élni.
Az ausztriai költözés mögött egyébként éppen a magyarországi rögvalóság állt: akkor döntöttek a távozás mellett, amikor itthon végleg felszámolták az alternatív oktatás lehetőségét. Az író ma civilként egy könyvszerkesztőként dolgozik, a szabadidejében alkot, miközben Bécsből is heti két publicisztikát szállít a Népszavának. Károlyi Csaba fel is vetette a kérdést, hogyan lehet a kinti nyugalomból reflektálni a hazai közéletre – a Kossuth-díjak kiosztásától kezdve Vidnyánszky Attilán át a családi kamaszodásig –, mire a szerző elmondta, hogy az internet korában nincsenek igazi távolságok, Bécsben lépten-nyomon magyar szót hallani. Kisebbségi létben felnőtt emberként ráadásul ez a helyzet teljesen otthonos számára, most egyszerűen csak a román helyett a német nyelv veszi körül.
Papp Sándor Zsigmond pályája kezdetén még novellákat írt, és naiv, fiatalkori ambíciókkal úgy hitte, ő lesz az első magyar Nobel-díjas író – mivel Kertész Imre elismerése előtt ez a hely még üres volt. Ma már nem vágyik ilyen babérokra, és az utcai ismertség sem foglalkoztatja. Eredetileg úgy tervezte, hogy az újságírás csak mellékszál lesz az irodalom mellett, ám végül mindkét hivatást megfogta és megszerette, még ha teljesen másfajta habitust is követelnek.
Az újságíró berohan az életbe, miközben az író kivonul abból, hogy megírja. Meg kell szólítani embereket, végig kell hallgatnod őket, sokféle emberrel találkozol. A tárca viszont már elég arisztokratikus műfaj, ott nem kell terepre menni.
Első regénye, a Semmi kis életek 2011-ben jelent meg. Károlyi Csaba kérdésére, hogy mennyi benne a saját élet, a szerző elmondta, hogy mindig arról ír, amit ismer. A kötet egy fiktív város sarokházának lakóit, az ő élettörténeteiket mutatja be a forradalom előtt és után. Generációjának nagy élménye a rendszerváltás, ezt formálta szöveggé hat éven át, miközben a megélhetésért újságíróként dolgozott, sőt négy évig a Jóban Rosszban című televíziós sorozat forgatókönyveit is írta.
Károlyi Csaba észrevétele szerint Papp Sándor Zsigmond műveiben rendkívül fontosak és hangsúlyosak a román szereplők, ami korábban nem feltétlenül volt jellemző az erdélyi magyar irodalomra. A kritikus felvetette, hogy a román nyelv és környezet hatása mélyen beépült az írói világba. „Persze, a román fiúkkal nőttünk fel, velük játszottunk a grundon is. Valós világot akartam megírni, nem tudtam kihagyni őket, a hitelesség miatt is adta magát a dolog. Ahol felnőttem, mindig viszonyulni kellett hozzájuk. Székelyföldön ezt meg lehet írni nélkülük, mert az egy zárvány, de Kolozsváron ezt már nem lehetett volna így megtenni” – jegyezte meg.
Vegyél Gyűlöletet a fa alá!
Az írót kifejezetten izgatta a román-magyar ellentét mögött meghúzódó gyűlölet mechanizmusa, amelynek jelei 1989 után élesen kiütköztek. Saját nagyapja sem kedvelte a románokat, olyannyira, hogy miatta még a tévét is lehangolta, ha nekik kellett volna drukkolni a meccseken. Ez a családi örökség és tapasztalat inspirálta a második, A gyűlölet című családregényét, ahol az anya karakterében végletekig felerősítette ezt az indulatot, miközben az apa alakja már megengedőbb volt. A kötet címe azonban marketing szempontból katasztrofálisnak bizonyult, amit az író […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!