Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A Méliusz Juhász Péter Könyvtár szervezésében immár hatodik alkalommal megrendezett interdiszciplináris esemény bebizonyította, hogy egy könyvtár ma már nemcsak a múlt őrzője, hanem a jövő laboratóriuma is.
A szakmai diskurzus a tudomány és a művészet határvonalán mozgott: a tudományos nézőpontokat Benczik Vera irodalomtudós, Kőszeghy Ferenc kultúrakutató, Tillmann J. A. filozófus és Miklósvölgyi Zsolt kultúratudományi kutató képviselték, míg a művészeti reflexiókat Juhász Nóra interdiszciplináris művész, Januskó Klaudia képzőművész, Szimán György médiaművész és Kocsis Eszter Angéla bábtervező hozták be a közös gondolkodásba. Az esemény „karmestereként” Török Krisztián Gábor kurátor és moderátor hangolta össze a különböző tudományterületek és alkotói praxisok közötti párbeszédet.
A science fiction mint a túlélés nyelve
A napot Benczik Vera alapozta meg, aki szerint a science fiction (SF) nem csupán szórakoztatás, hanem a technológiai szorongásaink kezelésének egyetlen hatékony nyelve. Rávilágított, hogy az SF kezdettől fogva kettős: egyszerre rajong a technológiáért, és retteg tőle. „A science fiction a kreatív nyelvhasználat által megteremti a tudományosság szimulációját is, és olyan befogadói attitűdöket kíván meg, amelyek részt vesznek abban, hogy a szimuláció valóságát egyszerre érzékeljük fikciónak és valóságnak” – fogalmazott az előadó.
A délelőtti szekció végén Török Krisztián Gábor moderátor tette fel a kulcskérdést: mivel dolgozik a kortárs művészet a szimuláció korában? Juhász Nóra szerint ez alapvetően „fantáziaalapú” folyamat. Kifejtette, hogy a virtuálisba való ki- és bejárás ma már természetes.
Mindenki úgy kezd tájékozódni, hogy lát valamit a saját fejében, elképzel valamit, amit aztán papírra vet, ott rak össze.
Kőszeghy Ferenc vitába szállt az alkotói szándék fontosságával: szerinte a művész célja kevésbé számít, mert
az egész a mű és a befogadó között jön létre a leképezés során.
Benczik Vera egyetértett, de óva intett attól, hogy teljesen „megöljük” az alkotót. Szerinte minden a befogadó és a mű között képződik meg, de az értelmezés ellentmondásos is lehet. Erre hozta fel Mézga Aladár példáját:
Az alakja mégis ott van, aki cenzúrázottan nem látta meg ezt a féle értelmezési síkot, ami erősen rendszerkritikus, vagy nem akarta látni, miközben a széles befogadói kör meg pontosan így értelmezte.
Januskó Klaudia itt közbevetette, hogy művészként igenis fontos számára az „alkotói ego” megjelenése. Juhász Nóra finomította a képet: szerinte nem egy előre kigondolt nyelvet használunk, hanem egy belső motiváció hajt, de a végeredménynek „önállóan kell működnie”.
A beszélgetés legizgalmasabb pontja az emberi érintés hiánya volt. Kőszeghy Ferenc leszögezte, hogy szívesebben fogyaszt olyasmit, amiről tudja, hogy ember készítette, mert egy emberrel izgalmasabb beszélgetni, mint a ChatGPT-vel. Ekkor jött Benczik Vera kérdése:
Mi van, ha nem tudod, ki áll mögötte? Ilyen esetben mennyire változik a befogadói élmény?
Kőszeghy válasza őszinte volt.
Biztos át lehet verni.
Kőszeghy Ferenc kultúrakutató előadásában rávilágított, hogy a „technológiai Leviatán” nem új keletű: a digitális kapitalizmus csak kiterjesztette a régi hatalmi struktúrákat. Juhász Nóra […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/2026/02/28/hyperion-meetup-modem-debrecen-konferencia-muveszet-technologia/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!