2021. április 22., csütörtökMa Csilla napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 363,00 Ft | USD: 302,00 Ft | CHF: 329,00 Ft
2021.04.22. Csilla Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 363,00 Ft | USD: 302,00 Ft | CHF: 329,00 Ft
Kezdőlap / Kultúra / A vizuális vadász, aki pillanatokat őriz meg az örökkévalóságnak

Hirdetés

A vizuális vadász, aki pillanatokat őriz meg az örökkévalóságnak

Lakatos János nívódíjas koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem oktatója. Az elmúlt pár évben fotósként kezdte kibontakoztatni tehetségét, munkái igen gyorsan kerültek magazinok címlapjára és színházi előadások plakátjaira. Sikerének titkát próbáltuk megfejteni. Beszélgettünk vele arról, hogyan örökíti át tánctudását a táncfotózás területére, mit jelent számára a művészet, és milyen kreatív ötletekkel tudta megoldani, hogy munkáját a pandémia alatt is folytatni tudja.

DSC 4716-Edit

Fotó: Lakatos János

Már több mint egy éve, hogy hazánkban is felütötte a fejét a koronavírus-járvány. Hogyan hatott ez a szakmai életére?

Mindegyik kreatív terület, amin dolgozom, embercsoportokkal vagy embercsoportok előtt zajlik. Most viszont nem lehet embereket csoportba rendezni. Sem a színház nézőterén, sem workshopon, sem osztályteremben. A háromlábú kisszékem mindhárom lábát elfűrészelték: bezártak a színházak, a fotóstúdiók és az iskolák. Ráadásul én a művészeti szférából merítem a témámat, hiszen általában táncosokat, színészeket, zenészeket fotózom, de hát nekik sincs munkájuk, így megkeresések sincsenek, mindenki a túlélésre játszik. Ám a kreativitás mindig utat talál, a kényszer szülte megoldások is sok jóra vezetnek. Biztos vagyok benne, ha nincs ez a helyzet, sok más sincsen, aminek később learatjuk a gyümölcsét.

Hirdetés

Ezek szerint tudott alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Milyen megoldásokkal rukkolt elő?

Minden azzal kezdődött, hogy az egyetemen átálltunk digitális oktatásra, de a táncművészet nem az a terület, amit monitor előtt meg lehet tanítani, vagy a képernyőt nézve meg lehet tanulni. Kitaláltam, hogy a diákoknak készítek egy táncművészettel kapcsolatos videósorozatot, egyfajta szellemi táplálékot. Papíron leírtam tizennégy témát, ami hirtelen eszembe jutott. Amikor a második részt forgattam a légzésről, ironikus módon nekem ez egyre nehezebb lett. Akkor kaptam el először a Covidot.

Először? Az ember azt hinné, a villám kétszer nem csap ugyanoda. Sportos életet folytat, hogyan élte meg a betegséget?

Nehezen. Márciusban kaptam el, következett két hónap immobilitás, utána egy hónap, amikor az volt a program, hogy el tudjak sétálni legalább a sarokig. Még a június is így telt. Aztán jött a nyár, majd az október, amikor nem éreztem a reggeli kávé illatát. Újabb pozitív teszt. Igaz, az már csak két hétig tartott, mégsem volt kellemes. Úgy fogom fel, hogy ez szinte olyan, mintha kétszer beoltottak volna, csak igazi vírussal. Persze azért beoltatom magam, amint lesz rá lehetőség.

Viszont abból kiindulva, milyen sokoldalú és energikus személyiség, gyanítom, a felépülési idő sem telt tétlenül.

Eleinte csak feküdtem a kanapén, és néztem a tévé mögötti üres, fehér falat. Majd bevillant, hogy ugyanilyen fehér a legtöbb fotóstúdió is. Elmentem hát boltba, vásároltam ezt-azt, például kerekeket, így most minden bútorom gurul. A nappalimat egyetlen pillanat alatt át tudom alakítani otthoni fotóstúdióvá. Hívtam diákokat, kipróbáltam pár szöget, megnéztük a fényeket, és működött. A fotókat, amiket az utóbbi pár hétben készítettem, már majdnem mind itthon lőttem. Na ez nem történt volna meg, ha nincs ez a helyzet. Viszont így már itthon is tudok fogadni ügyfeleket, oktatni is tudok, és a saját örömömre alkotni.

Ezek szerint a vírussal nem szűnt meg minden kreatív munka.

Számos táncegyüttes működik, még ha csak online is. Így azért hellyel-közzel megtalálnak a kreatív munkák. Például épp most készítem a Szegedi Kortárs Balett Concerto című előadásának plakátját. A másik dolog, amit kitaláltam, egy fotómentorprogram. Személyre szabottan oktatom azokat a jelentkezőket, akiket érdekel a vizuális képalkotás.



16

Galéria: Lakatos János, a vizuális vadászFotó: Lakatos János

Beszéljünk akkor arról, miért kezdett fotózni?

Aki az utóbbi húsz évben találkozott velem, táncosként, pedagógusként vagy koreográfusként ismert meg. Azt kevesebben tudják, hogy előtte képzőművésznek készültem, tornászolimpikonnak, és zenész is akartam lenni. Plusz van rajzfilmes animátor, sport- és gyógymasszőr, illetve fazekas-keramikus szakmám. A táncos a sokadik történetem. Fotózni sem öt éve kezdtem el, hanem a középiskolában, ahol érettségiztem is fotózásból. Tehát nem elkezdtem, csak visszatértem. Nem is a kattogtatós részéhez, hanem a kommunikációs, vizuális, teremtő részéhez, oda, ahová anno képzőművészként akartam eljutni harminc évvel ezelőtt.

Mi volt a víziója harminc évvel ezelőtt?

Gyerekként hamar észrevettem magamon, hogy hozzám minden beszél. Minden kép vagy zene úgy létezett a valóságomban, mint egy önálló személy. Képes volt megnevettetni, mosolyt csalni az arcomra, minden művészeti alkotás történetet mesélt. Eleinte rajzon vagy bábon keresztül akartam élettelen dolgokat életre kelteni. Amikor megtalált a képzőművészet, ugyanez a vágy volt bennem, azzal a különbséggel, hogy egy festmény is tud élő személyként kommunikálni. Mert ha jól csináljuk, beránt egy érzésbe, megidéz egy emléket, inspirál, megnyugtat. Vagy mozgásba lendít, máskor lelassít. Mindig úgy gondoltam, ha egy állókép képes érzelmeket kiváltani, akkor ez maga a varázslat. Szóval mindig ezt kerestem és ezt csináltam, hogy legyen a semmiből valami, ami hatással van valamire. A fotózás is ugyanez.

Azzal a különbséggel, hogy most nem élettelen dolgokból kreál élőt, hanem inkább bezár egy múló pillanatot.

Igen, és ebben pont ez a jó, mert el lehet kapni olyan momentumokat, amik soha többé nem történnek meg. Le lehet őket fagyasztani az örökkévalóságnak. Ahogy Demjén Rózsi is megénekelte A szabadság vándorai című dalban: szemed lassú, s nem fog fel. Bizonyos dolgok annyira gyorsan történnek, hogy ha ki tudunk kockázni pár pillanatot, azok előtt célszerű megállni, analizálni őket vagy akár csak rácsodálkozni és átengedni magunkon. Hiszen egyetlen pillanatban is rengeteg élet van. Képzeljük csak el, hány ezer ilyen pillanat történik másodpercenként. Így köszön vissza a varázslat. Szóval ezért jött elő a fotózás az életemben. Azt éreztem, hogy vissza tudok kanyarodni a képzőművész-energiáimhoz, de már azzal a háttértudással, amit a táncosként töltött évek adtak.

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kultur/2021/04/08/lakatos-janos-a-vizualis-vadasz/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Az Eldobható testek tarolt a Zsoldos Péter-díj átadóján

Az Eldobható testek tarolt a Zsoldos Péter-díj átadóján

Egyszerre két esztendő irodalmi termését díjazta ismét a hazai sci-fi-közösség. Hogy a 2020-as és a …