Először láthatja a nagyközönség Virág Judit és Törő István három évtizeden át gyűjtött Zsolnay magángyűjteményét. Száznál is több szecessziós műremek, a világ legdrágább Zsolnay kerámiái mutatkoznak be a 2026. április 19-ig tartó kiállításon a Virág Judit Galériában.

5
A formabontó kiállításon a Virág Judit Galéria alapító-társtulajdonosainak kincsei kerülnek a publikum elé. Törő István a ‘90-es évek elején vette kézbe Csenkey Éva Szecessziós Zsolnay kerámiák című könyvét – a sikeres üzletember festményeket és érméket már korábban is gyűjtött, ehhez csatlakozott a Zsolnay iránti szenvedély.
1996-ban kaptam egy fülest, hogy eladó egy 10 darabból álló, elképesztő kerámia gyűjtemény, köztük olyan különlegességekkel, mint például a Boszorkányfigura, vagy a tulipánkelyhek egyike. Ezekből csak pár darab létezik. Kiderítettem, hogy a gyűjteményt Virág Judit hozta át Szerbiából Magyarországra, és sikerült megállapodnunk
– elevenítette fel a közleményük szerint Törő István. A pár rövidesen megnyitotta a Mű-terem galériát a Falk Miksa utcában, amely Virág Judit Galéria néven vált a hazai műkincspiac egyik fontos helyszínévé.
A kerámiák vadászata
„A 70-es, 80-as években – nyolc évtized után – újra felfedezték a gyűjtők a szecessziót, és elkezdődött a Zsolnay kerámiák »vadászata« – folytatta Törő istván. – A tárgyak eleinte fillérekért cseréltek gazdát és Nyugat-Európába, illetve Amerikába vándoroltak ki, mert idehaza nem volt kereslet az értékes darabok iránt. A kétezres évek elején […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!