Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Vincenzo Latronico regénye kíméletlen pontossággal mutatja be a digitális társadalom működését: nem moralizáló generációs elbeszélés, hanem a szereplők, a helyszínek és a vizualitás ambivalenciájára épülő, összetett narratíva. A történet középpontjában egy húszas–harmincas éveikben járó tervezőpáros áll, akik Berlinbe emigráltak. Annának és Tomnak stabil állása, világos, növényekkel teli otthona van, kreatív munkát végeznek, rajonganak a gasztronómiáért és a progresszív politikáért. Nyitott kapcsolatban élnek, szexualitásukkal kísérleteznek, és gyakran hosszú, bulizással teli éjszakák után térnek haza. Egyszerűen fogalmazva: jól érzik magukat.
Ám ez az életmód – amely kevés kötöttséggel jár – az évek múltával ismétlődővé válik, és a fiatalok úgy érzik, csapdába estek, hitelesebb életre vágynak. Latronico ezzel egy olyan generáció életébe kínál betekintést, amely még mindig álmodozik – még ha abból gyakran ki is ábrándul. A szerző hamar nyilvánvalóvá teszi szereplői önámítását, de anélkül, hogy elítélné őket. Úgy tekint Tomra és Annára, mintha önmagát kérdőjelezné meg, és ezzel eléri, hogy az olvasó sem tudja kivonni magát ebből a reflexióból. Mindez sajátos irodalmi feszültséget kölcsönöz a regénynek, amely kerüli az olcsó empátiát, helyette inkább – mint egy tükör – segít újraértelmezni kapcsolatunkat saját korunkkal.
Tökéletesség mint illúzió
Latronico korábban már beszélt arról, hogy a könyve szoros kapcsolatot ápol Georges Perec 1965-ös regényével, a Things: A Story of the Sixties-szel. Pontosabban az ihlette. De amíg Perec világában a dolgok egyértelműen és érzékletesen anyagi természetűek – ezüst fülbevalók, karórák vagy jáde hamutartók –, addig Latronico egy új korszak dilemmáit tárja elénk, ahol a vágyott tárgyak sokszor már nem is valóságosak. Anna és Tom életében a dolgok és azok képei összemosódnak: az Instagramon látott, gondosan komponált enteriőrök és testképek válnak referenciává, miközben a valóság csupán árnyékként követi ezeket.
Ebben a világban a vágy tárgya nem kézzelfogható, hanem egy algoritmus által preferált vizuális minőség, amelyhez való igazodás napi szintű törekvés.
Ez a különbség nem csupán esztétikai, hanem egzisztenciális természetű: a fiatalok saját identitásukat is ezekhez a képekhez mérik. Talán ez a regény egyik legerősebb rétege: a képek és a valóság közötti feszültség, és az ebből fakadó permanens szélhámosságérzés, amely lassan felemészti Anna és Tom életét. A regényt nyitó tökéletes berlini lakásleírás valójában nem több, mint gondosan válogatott fotók sora – egy digitális kulissza, amely a valós élet zűrzavarát rejti el a nézők elől.
A regény stilisztikája tudatosan tart távolságot a szereplőktől, ami […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!