Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Egy „idegen hangvételű” kísérlet sikere Szekszárdon.
Bő fél évszázaddal ezelőtt, ahogy több más város esetében, a tolnai megyeszékhely központját is igyekeztek a kor szellemében és funkcionális kihívásainak megfelelően modernizálni. A Jurcsik Károly és Varga Levente által jó érzékkel megalkotott centrum mind a mai napig példamutató lehet.
„Immár közel tizenöt éve, hogy Jurcsik Károly és Varga Levente, akkor még a LAKÓTERV keretében, megalkották Szekszárd város központjában a két egymást keresztező fő útvonal egyik szögletéhez csatlakoztatva hazánk úgy hiszem legízlésesebb belvárosi rekonstrukcióját, mely a mai távlatból nézve sem veszített semmit erejéből, finomságából. (Kivéve persze ott, ahol nem gondozzák: így például az északi oldalán raktárnak használt garázs szép kapuja már korhad.) Ugyanennyi idő telt el Tillai Ernő alkotásának, a Babits Mihály kultúrháznak elkészülte óta, és úgyszintén 1970-re keltezhető a Tolna megyei Tanácsi Tervező Vállalat érdembeni tevékenységének kezdete. A vállalat ugyan már akkor 10 éve működött, de a város arculatát érdemben befolyásoló Gemenc szálló (Link Péter és Váczi Imre) 1971-ben nyílt meg, s ugyanabban az évben épült az OTP-lakótelep Patkó Sándor tervei szerint. A Tolna megyei Tanácsi Tervező V. akkor egészen fiatal tervezői tehát színvonalas örökséghez kapcsolódtak, kétségtelen, hogy az ő munkájuk eredménye is a városnak 1976-ban adományozott Hild-érem.” (Városépítés, 1984)
Ekképp méltatta Kubinszky Mihály a Tolnai megyeszékhelyen az 1970-es években látványos és sok ponton jó érzékkel végrehajtott fejlesztéseket. A kritika bevezetőjében azt hangsúlyozza, ami az építészet talán legfontosabb velejárója, hogy amit az idővonal egy adott pontján megalkotnak, az később is lehetőleg ugyanúgy működjön és ugyanúgy helytálló legyen, mint az átadás pillanatában. Nagyon nem lenne hasztalan, ha minden épület- vagy térbemutató recenziót néhány évvel később, kellő rálátással egy olyan megfigyelő írás is követné, amely a megvalósult munkák életképességét, időtállóságát vizsgálja.
Skandináv és brit minta
Kubinszky ezt Szekszárd akkori modern városközpontja esetében megtette nekünk, de ha a távlatokat kitágítjuk egészen a jelenig, azt kell tapasztalnunk, hogy Jurcsik Károly és Varga Levente egy ma is teljes mértékben működő modellt valósított meg, amely jól támaszkodott a skandináv és brit várostervezési hagyományokra, és kapcsolódik a meglévő városszövethez.
Az 1970-es évtizedet a korábban csendes „kis megyeszékhely” Szekszárd komoly pezsgéssel és lázas építkezéssel kezdte. Az 1960-as évek folyamán – részben az 1956 utáni megtorlásokat rossz szemmel néző nyugati országok felé mutatott, az enyhülést remélő gesztusként, nem utolsósorban pedig az égető keményvaluta-hiány csökkentésére – az ország vezetése látványos lépéseket tett a turizmus felé.
Ahogy már több írásunkban, például a dobogókői Nimród Szállóval foglalkozóban is említettük, az idegenforgalom felélénkítéséhez megfelelő minőségű és mennyiségű szálláshelyet kellett teremteni – ebben a II. világháborút követően nem állt túl jól az ország –, valamint különböző „attrakciókkal” kellett idevonzani a nyugati turistákat.
Erre kínált remek alkalmat az 1971-ben megrendezett Vadászait Világkiállítás, amely nemcsak a főváros, hanem egyes vidéki helyszínek számára is fontos fellendülést hozott, így alakult ez a vadvilágában gazdag Gemencen és a közeli megyeszékhely Szekszárdon is. Részben a nemzetközi eseményhez kapcsolódóan az ártéri erdejéről, valamint a borkultúrájáról ismert tolnai székhelyen is különböző fejlesztésekbe kezdtek. Ennek kapcsán épült meg a Link Péter és Váczi Imre tervezte Gemenc Szálló, de alakult át maga a városközpont is.
Városközpont, igen ám, de melyik? Szekszárd története során a városközpont szerepét betöltő térség időről időre áthelyeződött, ma éppen ezért egyfajta többközpontúság jellemi a települést, pontosabban a városmag egyre inkább egy nagy, egybenőtt egységet alkot. A hagyományos értelemben vett főtér a jelenlegi Béla király tér, amely kijelöli a történelmi, közigazgatási központot a Pollack Mihály tervezte Megyeházával, bírósággal és a Belvárosi katolikus templommal.
A varázslatos Jászai Mari
Szekszárd a Duna egykori ártere fölé emelkedő kisebb dombon alakult ki, és feltételezhetően már a római kortól kezdve központi szerepet töltött be, egészen a XIX. század derekáig. Ekkor, a Duna szabályozásának köszönhetően új területeket lehetett bevonni a város szövetébe, így kirajzolódott a domb és a folyó közötti, síkban futó észak–déli tengely – a mai Széchenyi utca vonala –, amely a központot finoman elkezdte keletre eltolni a dombtető tetejéről az előtte elterülő síkság felé.
A XIX. század második felében a polgárosodó város központja már egyre inkább a főút és a keleti irányba elinduló új tengely találkozásánál kialakuló Garay tér torkolatában kezdett kirajzolódni. A földrajzilag az Alföld és a Szekszárdi-dombság határvonalát is képző vonal mentén létrejött új téren megépült a köz- és művészeti életnek kellő teret nyújtó Szegzárd Szálló, benne polgári kaszinóval, alkalmi színházteremmé átalakítható díszteremmel – amelyben 1893-ban a „varázserőt kölcsönző” Jászai Mari is hatalmas sikert aratott fellépésével.
A tér négy oldalát négy építészeti stílus jellemzi, de ezekből a helyi értékek szempontjából leginkább az 1820-as években épült, mediterrán hatású, tornyocskával is ellátott, úgynevezett Augusz-ház a legfontosabb – építtetője Augusz Antal színházvezető, mecénás, aki
barátját, Liszt Ferencet többször a városba csábította.
1883-ban csatolták be Szekszárdot a vasúti hálózatba, igaz, megyeszékhely státusza ellenére csak mellékvonali összeköttetést kapott. A vasút megjelenése és a központtól eredetileg távolabb elhelyezkedő állomás megépülte után a város egyre intenzíveben terjedt kelet felé, amelyhez szükség volt a korábbi mocsaras területek lecsapolására. Az 1959 és 1963 között elkészült részletes rendezési terv – Korbonits Dezsőné (VÁTTI) munkája – is a dombság keleti lejtője előtti síkabb területet jelölte ki egy újabb városközpont létesítésére, amely figyelembe veszi a vasúttal és közlekedési módok átalakulásával még fontosabb szerephez jutó autóbuszpályaudvarral való kapcsolatot is. A terv egyúttal tehermentesíteni kívánja a történelmi városmagot, oda új közigazgatási és kulturális funkciókat már nem szánt – a megyei pártház és a művelődési ház már az új részbe épült volna –, hanem meghagyná eredeti műemléki egységét.
A pályaudvaroktól a belváros felé induló, részben gyalogos tengelyek az akkori Mártírok (ma: Szent István) téren érik el a központot, épp ezért a terv ezt a térséget nevezte meg az elsődleges fejlesztendő területnek. A méretes téregyüttes keleti felét a már meglévő múzeumépület jelölte ki, mellé épült az új Gemenc Szálloda, a középpontba pedig a Tillai Ernő által tervezett kultúrház került. A nyugati oldalon vegyes használatú, főleg kereskedelmi és irodafunkciókkal számoló üzleti negyed létrehozásáról rendelkezett a terv. Ennek érdekében a Széchenyi utca keleti oldalának egy- és kétszintes, elavultnak ítélt házsorát teljesen szanálták volna.
Hangulatos korzó
Az első elképzelések szerint még a Garay tér keleti térfalát jelentő Augusz-ház és a hozzá idővel északról hozzácsatlakozó egyéb korabeli épületek is ennek a területrendezésnek estek volna áldozatul, de végül hosszas szakmai küzdelem eredményeként a kisebb épületcsoport megmenekült, és a módosított rendezési terv már olyan városközpont létrehozását irányozta elő, amely ezek megfelelő integrációjával számolt. A Jurcsik Károly és Varga Levente-féle új központ kapcsolatrendszerében és léptékében jól igazodik az így megmenekült és szerencsésen felújított épülteegyütteshez.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/jardasziget/2026/06/28/szekszard-varoskozpont-tolna-modernizacio/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!