Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Hosszan lehet arról merengeni és értekezni, mit ad hozzá egy filmhez a zene, és főleg, hogy mivel emelhet meg egy jó filmet egy jó filmzene. A filmzenének összességében az a feladata, hogy új dimenziókat, plusz érzületeket, a kép lehetőségein túli mélységet, tágasságot adjon egy mozgóképes alkotásnak. Ismerjük azt az érzést, amikor egy filmet nézünk, és a zene éppen valami olyasmit mond el, amit a kép és a beszéd nem képes, vagy, amikor azt érzékeljük, hogy a film egy adott pontján a rendező nem beszéddel vagy narrációval akar közölni vagy érzelmileg fölfesteni valamit, hanem egy dallal.
A jó filmzene elidegeníthetetlen eleme a filmnek, olyan, mint színek, szagok és élethelyzetek kapcsolata – az egyikről rendre beugrik a másik. A filmzene jó esetben olyan, mint a madeleine sütemény Az eltűnt idő nyomában című Marcel Proust-regényfolyamban – érzéki trigger, érzelmi kapcsolódás, emocionális link, ami egyfajta művészeti formából tart egy másik fajta művészeti forma felé. Pontosabban összeköti azokat. Az emblematikus filmzenékre ugyanúgy emlékszünk, mint az emblematikus filmekre. Egy jó filmzene egyben életünk filmzenéje is.
A nagy filmzeneszerző–rendező-párosokat is hosszan sorolhatjuk. Steven Spielberg és John Williams, Alfred Hitchcock és Bernard Herrmann, Christopher Nolan és Hans Zimmer, Sergio Leone és Ennio Morricone, Tim Burton és Danny Elfman, Jim Jarmusch és Tom Waits. És azokat a zenész-alkotókat is, akik nem feltétlenül egyetlen kitüntetett filmessel dolgoznak együtt, de nagyot alkottak a filmvásznon is. Nick Cave és Warren Ellis, ők most már tucatnyi mozihoz írtak fantasztikus kísérőzenét, ahogyan a Nine Ninch Nails-alapító Trent Reznor és alkotótársa, Atticus Ross is, és ugyanez a helyzet Jonny Greenwooddal, a Radiohead gitárosával, vagy éppen az izlandi Hildur Guðnadóttirral, aki a Csernobil-sorozatot vagy az első Joker-filmet látta el egészen különleges zenés kulisszával.
És ilyen partnerség volt – igen, mostantól már végképp a múlt idő indokolt – Tarr Béla és Víg Mihály között. Közös munkájuk az Őszi almanach című filmmel kezdődött, de az első igazán fontos együttműködésük a Kárhozat című mozi volt 1987-ben. Ekkor Víg Mihály már évek óta a hazai underground ismert alakja, a Balaton alapítója, a Trabant tagja, aki egy időre mindezek mellett bekapcsolódott az Európa Kiadó munkájába is, valamint – ha már filmek és zene – többek közt az Eszkimó asszony fázik című Xantus János-mozi filmzeneírásában is részt vett. Tarr és Víg közös munkáját szinte kikövetelte alkotói megközelítésük, művészi világaik közelsége. Vagy tán inkább egylényegűsége. Ahogyan Krasznahorkai Lászlóról és Tarr Béláról is elmondhatjuk, szükségszerű volt, hogy előbbi regényeiből, novelláiból, később filmforgatókönyveiből legyenek Tarr-alkotások.
Szóval a Kárhozat. A film Titanic bárjában hangzik el az egyik legemlékezetesebb Tarr-filmdal, a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/zene/2026/01/07/tarr-bela-vig-mihaly-filmzene-lelektol-lelekig/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!