Új lemezzel ünnepli harmincötödik születésnapját az Omen. A tizenötödik album minden dalszövegét Edyko írta. Azaz Kovács Enikő költő.
Ha Omen, akkor – a zenekarvezető, alaptó, zeneszerző Nagyfi Lászlóval együtt – Horváth Attila jegyezte a banda dalainak zömét. A korszakos szövegíró nyolc Omen lemez mellett társalkotója volt a Korál, a Piramis, Charlie, Keresztes Ildikó, Balázs Fecó, Lerch István, Deák Bill Gyula, a Mobilmánia, a Tunyogi Rock Band, Leslie Mandoki és Varga Miklós slágereinek.
Kovács Enikő teljességgel ismeretlen a rockszíntéren, noha a költő a Hooligans legutóbbi, Fekete szivárvány albumára két dalt írt, azaz kipróbálta magát a műfajban. Ám Nagyfi „Bigson” László nem a fenti korongon, hanem a Facebookon botlott bele Edyko alkotásaiba. Egy-két vers elég volt számára, hogy ráírjon Enikőre: mit szólna a közös munkához? Legnagyobb megdöbbenésére azt válaszolta: ismeri a zenekart, megtisztelő a felkérése, próbálják meg. Annyit azért hozzáfűzött: kicsit zavarja, hogy Horváth Attila után kell szöveget írnia. Ami érthető. Bigson bátorította: ettől ne illetődjön meg.
A folytatásban ‒ a honi rock and roll színtéren bevett gyakorlatnak megfelelően ‒ halandzsa angol nyelven elküldött három dalt. Edyko „postafordultával” visszaküldte a kész szövegeket. A gitárosnak nagyon tetszett mind a három, mindössze apró változásokat kért, a korrekciók néhány perc elteltével a gépén landoltak.
Elég csupán a szövegek címét átfutni a borítón, netán beleolvasni a dalszövegekbe, hogy megfogalmazza magában az ember: a Kell az ima koncept album.

„A lemez alapvetően azt üzeni a hallgatónak, hogy hit nélkül nincs élet. Kell a hit önmagunkban, az életben, és nem árt, ha van egy ima, amibe bele tudunk kapaszkodni a nehéz időszakokban” ‒ összegezte Edyko.
A zenét a két gitáros jegyzi, Nagyfi László és Tóth Károly Carlos. Carlos, a banda első gitárosa Daczi Zsolt tanítványa. A lemezborító Havancsák Gyula munkája. A grafikusművész az Accept, Jon Lord, a Stratovarius, az Annihilator, a Grave Digger, a Destruction, a P. Mobil, a VHK, a Pokolgép, a Hooligans, Alapi István, a Moby Dick, az Akela, a Kárpátia és természetesen az Omen albumborítóit tervezi.
Miért is kellenek az imák?
Úgy két évtizede annak, hogy a zenemegosztók bedöntötték a lemezipart, olyannyira, hogy a 2008-as világgazdasági válság hatására sorra zártak be a lemezgyárak. A vinyl (sőt, a kazetta) ugyan visszatért, de korlátozott példányszámban, magas áron kerülnek a boltokba (vagy webshopokba). A Kell az ima CD és vinyl lemez formájában egyaránt megvásárolható.
„Sokan mondják, felesleges lemezt kiadni – fejtegette Nagyfi László. ‒ Szerintem a rockzenét kedvelők szeretnek egy tárgyat a kezükbe fogni: nézegetni a borítót, elolvasni a szövegeket. Kifejezetten a műfaj sajátossága, hogy albumokat jelentetünk meg, a pop esetében ugyanis egy-egy nóta és a hozzá tartozó klip a jellemző.
Sokszor azonosat, máskor nem annyira egyet gondol a dalszövegekről az egyik zeneszerző, Nagyfi László és a szövegíró, Edyko.
„A lemez címadó dala tulajdonképpen egy korrajz a mai felszínes világról, ahol néha úgy érezzük, hogy az egyetlen kapaszkodó a hit és az ima lehet” ‒ magyarázta Edyko.
Amiben hiszel
„Valljuk be őszintén, néha vagyunk úgy, hogy nem találjuk a helyünket, és a gondjaink útvesztőjében bolyongunk. Ez a dal azt tanácsolja, inkább élvezzük az életet, éljünk, és ne agyaljuk túl” ‒ mondta a szövegéről Kovács Enikő.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/popkult/2025/07/02/omen-heavy-metal-kovacs-eniko-uj-lemez/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!