A rendezvény vezérmotívuma idén a „kedvencek” lesz, így az ország legjobb szakemberei ezúttal kedvenc alapanyagaikat, termelőiket, ételeiket és ezzel együtt saját személyes történeteiket hozzák majd magukkal.
A helyszínen kiállító több mint hetven étterem, cukrászda és egyéb kulináris vállalkozás által kínált egyedülálló fesztiválmenüben mindenki megtalálhatja majd a saját kedvenceit is, legyen az hazai klasszikus, trendi nemzetközi fogás vagy új hullámos desszert. Marad a tavaly jól bevált pénztárcabarát kategória, így a legtöbb kiállító 2500 forint alatt is kínál kóstolnivalókat. A Gourmet itallapjáról idén sem hiányoznak majd a legjobb hazai és külföldi pezsgők, borok, koktélok, sörök és pálinkák, egyúttal tovább nő az alkoholmentes italok kínálata is.
Három nagykövet
„A »kedvencek« tematika népszerűsítésében három nagykövet fog segíteni nekünk” – mondta Nemes Richárd, a fesztivál fő szervezője a közleményük szerint. Farkas Fruzsina (the Green Sommelier) az egyre nagyobb teret hódító, de itthon még gyerekcipőben járó
alkoholmentes italok, azon belül is a fermentált üdítők
terén végez szó szerint úttörő munkát, kombucháját kár lenne kihagyni. Szabadfi Szabolcsnak – vagy ahogyan legtöbben ismerik, Szabi, a péknek – nagy szerepe van abban, hogy a hagyományos kovásszal készült pékáruk az elmúlt években szélesebb közönséghez is eljutottak. A fesztiválon évek óta csúcsminőségű pizzáival van jelen.
Tóth Szilárd, az ország egyik legjobb és legizgalmasabb étterme, a Michelin- és zöld csillagos SALT séfje a hazai kortárs csúcsgasztronómia fontos szereplője, aki helyi és elsősorban organikus alapanyagokból hozza ki a legjobbat: az idei Gourmet-n ezt érlelt mangalicahúsokkal is demonstrálja majd.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/degusztator/2025/03/11/gourmet-fesztival-negy-napos/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!