Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Janne Teller dán írónő, a világirodalom egyik legprovokatívabb hangja, a Semmi című regényével vált nemzetközileg ismertté, több mint 30 nyelvre lefordították. Műveiben az igazság, a felelősség és a béke kérdéseit boncolgatja. Magyarországon a Scolar Kiadó gondozza könyveit, köztük legutóbbi regényét, a Büszke vagy rám, Joanna?-t. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon idén ő vehette át a Budapest Nagydíjat, amellyel a fesztivál minden évben egy kiemelkedő, nemzetközileg is elismert írót tüntet ki.
Janne Teller az Indexnek adott interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy
- az irodalom miként képes szembeszállni a hatalom manipulációjával,
- hogyan segíthet az empátia megőrzésében,
- mi történhet, ha egy ember vagy párt túl sokáig van hatalmon,
- és mitől félhetnek az írók.
Mindig fenyegetve érezte magát
A Büszke vagy rám, Johanna? című új kötete egy tragédián keresztül vizsgálja az igazság és a bosszú kérdéseit. Ön szerint az emberi igazságérzet mikor válhat végzetessé?
Az igazságban hiszek, és abban, hogy közel kerüljünk hozzá. Ám a hatalom és a hatalmon lévők többnyire megpróbálják elnyomni és elrejteni azt, és ilyenkor jön a konfliktus. Ahhoz, hogy a béke fenntartható legyen, elengedhetetlen, hogy az igazság a felszínre kerüljön.
Ez azért érdekes, mert a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megnyitóján azt mondta, hogy a politika és a média a valóság nagy részét gyakorlatilag fikcióvá alakítja.
Igen, a médiát napjainkban sajnos vagy a nagyhatalmú tőkések vagy az államok uralják. Az irodalom szerencséje, hogy abban az igazság nem feltétlenül adatalapú, tényszerű igazságot jelent, hanem ahhoz az emberi érzéseken keresztül közelít.
Ezek szerint az irodalom képes megakadályozni azt, hogy az emberek manipulálhatóvá váljanak?
Nem biztos, hogy megakadályozza, de mindenképp segíthet benne.
Hogyan?
Az irodalom önreflexióra késztet: arra, hogy magunkon és a körülöttünk lévő világon gondolkozzunk, kialakítva ezzel a saját véleményünket. Éppen ezért nem engedi, hogy a hatalom által mondott dolgokat készpénznek vegyük.
Ezek szerint a hatalom akár ellenségként is tekinthet az írókra?
Abszolút. Ez nagyon régi folyamat: a hatalom mindig fenyegetve érezte magát, mert az irodalom megakadályozta abban, hogy az emberek gondolkodásmódját teljesen befolyásolja.
Ha belegondolunk, manapság is van cenzúra, könyvek tiltanak be. De az írót megfélemlítheti-e annyira a hatalom, hogy ne azt írja, amit gondol? Tehát saját magát is cenzúrázza?
Az írók nemcsak a hatalomtól félhetnek, hanem önkéntelenül attól is, milyen hatást vált ki a környezetükben az, amit leírnak. Ez az öncenzúra finomabb formája. Az elmúlt harminc évben vagy még régebben – a kommunizmus idején, a Szovjetunióban vagy Kelet-Európában – az írók valóban nem írhatták meg egy az egyben, amit gondoltak. Ez kialakította bennük a sorok közötti olvasás és írás képességét: gyakorlatilag rejtjelezett üzeneteket juttattak el az olvasóhoz.
Vannak olyan ismerőseim, akik pont ezt hiányolják manapság a kortárs irodalomban.
Teljesen egyetértek, én is tapasztalom. Ez például Dél-Afrikában is gondot okozott az íróknak, amikor 1990 után megszűnt az apartheid (a faji szegregáció hivatalos politikája, 1948 és 1994 között érvényes rendszer, amelyben a fehér kisebbség törvényekkel és erőszakkal elnyomta a fekete többséget – a szerk).
Addig egy rejtjelezett stílust alakítottak ki, és hirtelen nem tudtak mit kezdeni a szabadsággal: nyíltan leírhatták, amit gondolnak, és ebből stiláris problémák születtek.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!