Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A Nagymező utcában már semmi nem okozhat meglepetést. Némi kacsintással és félmosollyal a szám sarkában mondogatom, hogy Pesti Broadway, film-színház-muzsika, múzeum, kiállítóterem, galéria, garniszálló, elegáns hotel, százszámra vendéglátóhely, bekönyöklő ázsiai büfé, koreai bisztró, kalózdzsungel, olasz tésztás, mulató, bár, kétes hírű kocsma. Arcok minden létező színárnyalatban. Lehet, a bűn is itt fészkel, aki kíváncsi, hamar megöregszik, de nappal ebből nem sok látszik, ellenben szorgalmas építőmunkások ebédszünetben grillcsirkét majszolnak, zsírpapírba fogott parizert tömnek a szájukba, mészporos bakancsok nyoma fehérlik a töredezett aszfalton. Kisvártatva újra az állványokon taposnak, kezükben malteros vödreikkel, miközben trolibuszok sivalkodva szántják a rasztermintás úttestet.
Tükrös kirakatüveg mögött ugrásra kész a csend. Az éjszakára készülnek, amikor a befutó keresztutcák felől kiszáradt tekintetű népek keresik az orrba kúszó fehér por zsibbasztó álintellektuális élményét.
Érdemes az Operett-tel szemben megállni, megvárni az előadás végét, pásztázni a kirajzó nőket, álmodozni egy véletlen felvillanó szerelemről, hátha az operett rózsaszín, masnis, aranyozott világától elvarázsolt nők felfedezik az árnyékba húzódó félénk alakot, aki végre boldogan odaadná a szívét, hogy szeretve legyen és szerethessen. Sláger arrafelé minden, kiváltképp este.
9
Bemegy a Rothba
Én a magyar kulinária nyomába szegődve, ezerszer elhaladva a csilláros üzlete előtt, Grünci, Isten nyugosztalja, de ebbe most ne menjünk bele, jöhetne Blumenthal is, a kétszemélyes, de ne, mondom, ne, mert akkor soha nem lesz vége. Így is egy élet is kevés, hogy úgy istenigazából végigkóstoljam a Nagymező utcát.
Most akkor bemegyek a Rothhoz. Itt van a sarkon. Eddig észre se vettem. Nem csoda, mert vadonatúj. Déli verő odakint, bent melegen aranyló fényben csillogó üvegpolcon a világ összes piája várakozik ugrásra készen.
Fúziós, mediterrán, csavarosan magyar és koktélbár. Végre összeáll a narratíva. Frissen modernkedő bútorzat, amely inkább a henye ivászat, az estébe hajló fokozott várakozás atmoszféráját erősíti, hideg és meleg színek váltakozása, mint egy-egy koktélban a forrósító vágyakra rákúszó hűsítő adalék egyberázott feszültsége.
Bár ez a javából, minden porcikájában, az asztalok mérete, a világítás, minden fény-árnyék, tapintás az alkoholos ellazulást szolgálja.
Két dolog nem jött a szokásba errefelé, legalább is az átlagfogyasztó ismeretében mondom:
- az egyik, hogy felszabadultan csak úgy, minden ok nélkül fényes nappal, ebédidőben koktélokat iszogasson,
- a másik pedig, hogy csillogó piákkal telitömött helyen drágának tűnő bútorokkal berendezett miliőben gyors ebédet fogyasszon, ráadásul csavarosan magyart, mert éppen erre járt.
Ennek valószínűsége elég csekély, ezért nem is csoda, hogy ketten vagyunk vendégek. Ezzel a megállapítással nem előre minősítem az itt zajló tevékenység értékét, csak felskiccelem az ebből adódó nehézség mértékét.
Nem tudom, hogy aranyszabálynak vegyük-e, hogy a konyha stílusa és az adott miliő kötelezően egymásra kacsintó pár-e, de szerintem nem árt, ha közeli rokonságban van. Mindenkinek könnyebb a dolga. A vendég benéz, látja, hogy ez egy kisvendéglő, nem ijeszti el a luxusnak gondolt stílus, és ennek megfelelő ételeket és árakat vár el. Ha viszont a miliő valami mást sugall, és még az ételek sem annyira ismerősek, akkor az nehezített pálya.
Mindenesetre itt most az érzékelhető, hogy az esti nyüzsgésre és igényekre hangolt hely tesz egy próbát, hogy van-e elég csábereje a bátortalanul megújított, modernebb köntösbe bugyolált magyar konyhának ebédidőben.
Legyen egyszerű
A felvilágosultabbak már nem követelik a pépesre darált, ketchupos, worcesteres, őrölt paprikás tatár bifszteknek csúfolt húskészítményt. Ez már legalább olyan reményteli, mint a vihar utáni hajnalhasadás. Már tudják, hogy eleve ízes, minőségi húst kell késsel aprítani, kíméletesen. Minimális friss zöldfűszer és savközlő nyersanyagok használata mellett ügyelni a hús sajátos karakterű ízjegyeire. A nyers húst a diszkrét ízesítés győzelmi babérkoszorúként öleli körül és kiemeli. Ezt vehetjük kiindulópontnak, minden további csűr és csavar: a túlzott mennyiségű fűszer, sav ellene megy a húsnak, öncélú zsúfoltságot teremt a tányéron, mint jelen esetben is, miközben, mondhatni, míves alkatrészek borítják, teszik szinte láthatatlanná a főszereplőt. Vizuálisan túlhajtott, mintha az álrendetlenség modern rendezettségét imitálná. Nem kell: legyen célratörően egyszerű. Lássam a húst, érezzem az ízét, villanjanak fel a fűszerek-savak.
9
Becsvágyó konyhák, leggyakrabban a világhíres gulyásleves megújítását érzik küldetésüknek. Ez amolyan kötelező virtus. Akinek szívügye a magyar konyha modernebb útra terelése, az biztos, hogy nekiugrik a gulyáslevesnek. Az új identitás szelíd szimbóluma is lehetne.
Magunk között szólva, nem ártott a gulyáslevesnek a sok törődés. Főleg itt, úgy tűnik, hogy sikerült a kollektív erőfeszítések nyomán leszűrődő eredményeket jól hasznosítani. Minőségi hús, kiváló állag, mélybe csavarodó ízű lé, rendes paprika, frissítő savas szórás, harmonikus arányok. Még tudna mélyülni, mehetne még a nagyborok adta hosszan csengő ízélmények irányába.
A cézársaláta meghonosodása kábé olyan jelenség, mint annak idején az éttermek árbevételét nagyban elősegítő ásványvízbiznisz, különösen az a verzió, amikor a kis palackok nyitáskor nem szisszentek, mert már hetek óta nem tartalmazták az […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!