Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Ritkán fordul elő, hogy egy filmnek máris a nyitójelenetét annyira eltalálják, mint a hazai mozikban február 19-től vetített A titkosügynök esetében sikerült az író-rendező Kleber Mendonca Filhónak rögtön ezzel a snittel felvázolnia elénk, hogy az általa elmesélt sztori egy igen riasztó korszakban és környezetben játszódik. 1977-ben járunk, Brazíliában, egy isten háta mögötti benzinkúton, ahol a közelben tartott fesztivál ellenére az emberek nem mernek megállni a kocsijukkal. Mert hát az aprócska kút előtt a homokban egy hulla fekszik, de a rend őrei már egy hete képtelenek kiszállni szemlézni azt. Ennél gyorsabban jelennek meg, hogy vegzálják a sárga Volkswagenjével befutó Marcelót (Wagner Moura), és anélkül, hogy kettőt pislognának a holttestre, még a fickó kocsijába is beszállnak, hátha valami sarat találnak, amit rákenhetnek hősünkre.
Brazília ekkor kőkeményen szenvedi a diktatúra vasöklét, amely az ország nyaka körül szorul össze egyre jobban, ennek köszönhető, hogy a zsaruk is inkább azzal vannak elfoglalva, hogy a kisembereket terrorizálják.
Lehet, máris túlmagyaráztam, legalábbis A titkosügynök készítőjéhez képest mindenképpen, mert a direktor láthatóan magasról tett rá, hogy akár magyar szemmel is könnyen értelmezhető legyen a filmje. Az ítészeket mindez nem zavarja, négy kategóriában is versenyez idén az Oscaron ez az alkotás, a legjobb film mellett a legjobb nemzetközi film és a legjobb casting díjára is esélyes, valamint a netflixes Narcosban Pablo Escobarként megismert Wagner Moura ezzel a szerepével zsebelné be élete első Oscarját, olyan arcok elől elcsaklizva az arany szobrot, mint Timothée Chalamet, Leonardo DiCaprio, Ethan Hawke és Michael B. Jordan. Nem ő a favorit, maradjunk annyiban, még úgy se, hogy A titkosügynököt a főszereplője viszi a hátán, erején felül teljesítve. Moura nélkül konkrétan ez egy 3/10-es film lenne legfeljebb.
Amennyiben A titkosügynök alkotóját annyi hajtotta, hogy egy időtlen, tragikus mesét előadjon a rendőrállamok kegyetlenségéről, akkor összejött neki a dolog. Ha viszont egy épkézláb, koherens filmet szeretett volna hozni nekünk, utóbbiba csúnyán belebukott. Láttam már túl hosszúra szabott filmeket megbicsaklani, de annyiszor és olyan csúnyán, mint A titkosügynök megteszi a 2 óra 40 perce alatt, még nem.
Aki bármiféle koherenciát keresne ebben a filmben, az nagyot fog csalódni, még csak titkos ügynököt sem találunk, bármilyen mélyen ásunk lefelé.
Igaz, hogy Wagner Moura karaktere kettős életet él, álnevet használ, és az életére törő, korrupt pénzből fizetett bérgyilkosok elől bujkál, de nem lehet rámondani, hogy bármiféle ügynök lenne. Inkább csak egy áldozat, a rendszer áldozata, egy olyan paranoid hatalomé és környezeté, ahol valóban nem lehet tudni, ki hazudik, és ki a diktatúra által rángatott báb.
Hiába a fejezetekre való bontás, semmiféle rendszert vagy irányt nem véltem felfedezni A titkosügynökben, ehelyett olyan, mintha Kleber Mendonca Filho a „David Lynch-rendezőiskolából” jött volna, és groteszk, meghökkentő megoldásokkal igyekezne kibillenteni nézőjét abból a nihilből, amiben mi is élünk. Sok országra jellemző a féldiktatórikus rendszer, amelyek puhább kézzel irányítanak, szinte észrevétlenül sanyargatva a népet, de pont ez a kegyetlenségük. Hogy annyira sunyik. A titkosügynök erre mutat rá, és megférnek benne az olyan bizarr megoldások, mint a döglött cápából félig kilógó, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!