A park felé haladva az újságíróban is felvetődött a kérdés, hogy mi értelme van ennek a gyűjteménynek ma, és mi baj lehet a szobrokkal, melyeket eleve szabad ég alá terveztek. A helyszínen gyorsan kiderül, hogy mindkét dilemmára létezik elfogadható válasz. Ami a kérdés első felét illeti, a Memento Park azok számára is elgondolkodtató, akik még eredeti helyszínükön láthatták ezeket a szobrokat, a fiatalabbak pedig itt jobban megérthetik, miről is szólt többek között a rendszerváltás. Ami pedig az idő vasfogát illeti, a műalkotások egy része eleve nem időtálló anyagból készült, és az áttelepítéskor is felvetődtek hibák.
Eleőd Ákos Ybl- és Podmaniczky-díjas építész harminc évvel ezelőtti Memento Park koncepciója egyrészt arról szólt, hogy műve
másrészt megoldást mutat egy kényes és érzékeny téma korrekt feldolgozására. A politikusok többpárti egyeztetéssel, de nagy konszenzussal döntöttek arról, hogy az itt látható negyvenegy köztéri szobor eredeti helyszínéről kerüljön át ebbe a gyűjteménybe.
„Tudták, hogy ebben a történelmi pillanatban a nép ugyanazt akarja, amit ők. Nem beszéltek össze, a rendszerváltás folyamatából nőtt ki, hogy a társadalom ebben a kérdésben ugyanazt akarta, mint az akkori politikai vezetők.” – mondja a Szoborpark Múzeum munkatársa, Holp Judit.

21
Elröppenő rablóvezér
A szobrok, mint képzőművészeti alkotások természetesen az őket megrendelő rendszer ideológiáját tükrözik, de ettől független művészi értéket, sőt rejtett üzenetet is hordoznak. – folytatja Judit. Ilyen például Varga Imre a Vérmezőről a szoborparkba telepített Kun Béla emlékműve is.
Az önkényuralmi rendszerek idején alapvetően nem művészettörténészek ülnek döntési pozíciókban, még azokban sem, ahol arról határoznak, hogy alkalmas-e egy adott műalkotás a számukra kedves ideológiai üzenet közvetítésére.
Varga Imre a Tanácsköztársaság vezére, Kun Béla születésének századik évfordulójára, 1986-ban készítette el szoborcsoportját. Az volt a hivatalos elvárás, hogy a kommunizmus magyarországi építésének csaknem hét évtizedét úgy fessék le, mintha azt hatalmas egység jellemezte volna.
A szoborcsoport egy viharban hánykolódó hajót idéz, melynek testét a nép adja. A figurák között egyértelműen felismerhető gróf Károlyi Mihály és felesége, Andrássy Katinka is. A középpontban láthatjuk a bronzból kiöntött kapitányt – Kun Bélát –, aki mutatja a követendő irányt, közben kalapjával visszafelé integet. Körülötte tömörül a Tanácsköztársaság alatt létrehozott magyar Vörös Hadsereg, és a proletárok, akiket ugyanolyan anyagból készített el a szobrász, mint vezérüket.

21
Tehát első látásra egyszerű az üzenet: a kommunista vezér irányt mutat az 1918-19-ben végveszélybe került ország bárkáján, amely a szociáldemokratákká kovácsolódott arisztokratákkal együtt szegül szembe dacosan a történelem viharával a nép hadseregére és a proletariátusra támaszkodva.
Ez a vizuális metaforát boldogan elfogadták az akkori megrendelők, hiszen úgy gondolták, hogy az összeomló régi Magyarország bárkája, melyet a kommunizmus mentett meg a végső megsemmisüléstől, kiváló jelkép az enyhülő szovjet diktatúra és a kádári legvidámabb barakk korában. De mit keres az emlékmű közepén árbócként magasodó klasszikus lámpavas? Varga Imre elmagyarázta a döntnököknek, hogy a fényt jelképezi, ami kigyúlt Kun Béla hatalomra kerültével. Varga fölényes intelligenciájú ember lévén, játszva meggyőzte a nála szerényebb intellektusú elvtársakat, akik épp ezt akarták hallani és látni. Arról nem beszélt a bíráló bizottság előtt, hogy
a lámpavas a magyar szimbólumrendszerben egyértelműen az akasztófa szinonimája,
holott ezt Latour 1848-as balvégzete óta, melyről Petőfi Sándor is rímelt, legalábbis tudható.
A szoborcsoportot eredetileg a Vérmezőn állították fel. Ez a helyszín is érdekes, hiszen a Tanácsköztársaság bukása után Kun Béla a Szovjetunióba menekült, az akkori pletykák szerint magával cipelve egy kupac lopott kincset, melyet a munkáshatalom nevében raboltak el eredeti tulajdonosaiktól. Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényében le is írja azt a pillanatot, amikor a bukott vezér maga vezette repülőgépén a Vérmező fölé száll, és ott mint írja:
„Egyik ilyen aranylánc, mikor az aeroplán magasba lendült s eltűnt az ég messzeségében, le is pottyant a Vérmező kellős közepére és ott egy öreges úr, régi krisztinai polgár, adóhivatalnok a Várban, a Szentháromság-téren, valami Patz nevezetű – Patz Károly-József – meg is találta.”
A szoborcsoportot a rendszerváltás körül több atrocitás érte, majd, miután eltávolították a Vérmezőről, a park üzemeltetői szerint kifejezetten rosszul építették újra a Tétényi-fennsíkon.

21
Purhab és scan
Kiss István acéllemezekből hegesztett Munkásmozgalmi emlékművén már erősen megindult az erózió – ez az anyag egyszerűen nem bírja a szabadtéri viszonyokat. Mostani állapotában már restaurálni sem lehet, újra kéne gyártani az eredeti tervek alapján. Bár ebben a formájában is hatásos, hiszen látszik, ahogy az idő folytatja a művész által elkezdett munkát.
A parkosok purhabtól a sziloplasztig mindenféle filmesektől ellesett trükkel igyekeznek elérni, hogy legalább a darazsak ne tudjanak beköltözni az egyre terjeszkedő rozsdás lukak mögé.
Szerencsére még a park egyik szobra se életveszélyes, bár a gigantikus tanácsköztársasági emlékmű – ez is Kiss István munkája – talapzatát kikezdte már az idő.
Mivel ez a park legnagyobb műtárgya, ha egyszer felborul, valószínűleg ott is marad.
Osztapenkó és Steinmetz kapitányok alakjai viszonylag jól vannak a végfalnál. A tervező szándékai szerint ez a lezárás jelzi, hogy a kommunizmus politikai, gazdasági és erkölcsi értelemben zsákutcának bizonyult. Onnan visszafordulva látjuk Sztálin csizmáit, melyek felső részét eltakarja a bejárati építmény, így innen nem dönthető el, hogy vajon felfelé folytatódik-e az alkotás. A demokrácia útja tehát vizuális eszközökkel teszi fel a félelmetes kérdést: – tényleg eltűnt a zsarnok?
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!