Augusztus végén debütált hazánkban A tea illata (Black Tea) című film. Abderrahmane Sissako alkotása első ránézésre csupán egy szerelmi történetet mesél el egy ázsiai férfi és egy afrikai nő közt, de valójában ez csupán a felszín. A film szerény kétórás játékidejével majd fél tucat olyan témát próbál feszegetni, ami önmagában is megérne egy teljes mozifilmnyi időt. Az igazi kérdés, hogy a rendezői koncepció mennyire tud megszületni és érvényesülni egy ilyen csordultig töltött filmben, ahol a szerelmi csalódás, a családi bizalom, a faji megkülönböztetés, a hozott és adaptált kultúra, illetve a valahová tartozás gondolatai folyamatosan ide-oda taszigálják a nézőt.
Nem fogunk kertelni: ez nem az a film, amit mindenki imádni fog. Nem pörgős, akciódús történet, nincsenek benne könnyed, szórakoztató poénok, nem is kiélezett hangulatú dráma. Lassan építkezik, sok mindent feszeget, de a gyönyörű képi világa és több kiváló színészi játék is hatással lehet a közönségre. Előbbi folytonos váltásaival alapból is intenzív, de ha hozzávesszük a tartalmi hullámzást, képes komolyabban is terhelni a nézőt, talán már túlságosan is.
Abderrahmane Sissako rendező tíz éve nem forgatott nagyjátékfilmet, 2014-es Timbuktu című moziját Oscarra is jelölték a legjobb idegen nyelvű alkotás kategóriájában. Korábban Cannes-ban is díjazták több filmjét, mostani műve pedig a Berlinalén (Berlini Nemzetközi Filmfesztivál) versenyzett a legjobb alkotásnak járó Arany Medvéért. Különleges látásmódja új filmjénél is kiütközik, a rendezői koncepció is érződik, azonban túl sok mindent akar közölni, amibe menet közben belefullad az mű.
Langyos, keserű, lassan készülő tea
A történet röviden: Aya (Nina Mélo), az elefántcsontparti lány házasodni készül, de visszautasítja vőlegényét az oltárnál. Idegennek érzi magát otthonában, és a közelmúlt eseményei is éket vernek közé és szerettei közé, ezért úgy dönt, elutazik Kínába, Kanton városába, ahol elkezdi kitanulni a teakészítés mesterségét. Itt lassan románc alakul ki közte és némileg idősebb, kínai főnöke, Cai (Chang Han) közt. Kapcsolatuk eleinte érzelemdús, intim, ami lassan épül, de idővel
mindenki felfedi azokat a hazugságokat, amelyekkel életét könnyebbé, múltját szebbé, önbizalmát erősebbé tette az évek során, így a karakterekre komoly döntések várnak.
Ahogy már korábban írtuk, a szinopszis ellenére nem szimpla romantikus történetet kapunk. Abderrahmane Sissako és a forgatókönyvíró társa, Kessen Fatoumata Tall tollából jóval rétegzettebb mű született, de ezúttal nem a jó értelemben. Előkerül az afrikaiak kulturális asszimilálódása Kínában és a rasszizmus távoli, de valós, kétirányú mechanizmusa – elsősorban a mellékszereplők történetein keresztül.
Jóval erősebb a film boldogságkeresési vetülete, hogy voltaképp mi is a gyerek, a család, a házasság, menyiben a boldogság és mennyiben a környezeti tényezők összessége hozza létre és tartja egyben ezeket a kapcsolatokat. A szégyen, a megbocsátás, az elhallgatás mind előkerül csak különféle kontextusokban, miközben azt is boncolgatja a film, mennyiben különbözik az a bizalom és az az őszinteség, amit két, egymást szerető ember, férj és feleség, vagy szülő és gyerek gyakorol egymás irányába.
Aya és Cai egymáshoz menekülnek a múlt elől, és ahogy elmerülnek a teakészítés mesterségében és egymás iránt való érzelmeikben, úgy jönnek rá, hogy vannak dolgok, amiket helyre kell tenni, mielőtt az újakat el tudják kezdeni. Ennek ellenére rengeteg más szereplő is feltűnik, akik szintén elmesélik saját történeteiket,
így a film zömében lamentálást, őrlődést, morális és érzelmi <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!