Pócza Zoltán 1996 óta vezeti a Kőszegi Várszínházat, és azt mondja, hogy harminc év alatt országos hírnevet szereztek maguknak, és már presztízse van annak, ha valaki Kőszegen játszik, náluk vagy velük dolgozik.
Az igazgató arról is beszél, hogy idén fontos határkőhöz érkeztek, egy új működési modell kezdetéhez:
fél év alatt öt saját produkció létrehozására vállalkoztunk, ami kőszínházak esetében is rendkívüli. A Kőszegi Várszínház már nem csupán nyári játszóhely, hanem egy egész évben működő alkotóműhely. Ha azt látjuk, hogy egy-egy társműfaj vagy szakmai terület nehezebb helyzetben van, összefogunk velük. Így dolgozunk együtt bábszínházakkal, független vagy határon túli társulatokkal.
A nyári programokat Gelencsér Ildikó igazgatóhelyettes választja ki, és azt mondja, hogy nagyon figyelnek a nézőikre: „A komoly, gondolatébresztő előadásoktól a szélesebb közönséget megszólító vígjátékokig sokféle műfaj van jelen nálunk, de mindennek magas szakmai minőséget kell képviselnie. Szórakoztatni is lehet igényesen, szívhez szólóan, és valódi tartalommal. A Kőszegi Várszínház összművészeti találkozóhellyé vált, ahol a különböző művészeti ágak nem egymás mellett, hanem egymást erősítve vannak jelen.”
Balázs Andrea és Schneider Zoltán ismét együtt a színpadon
A 2026-os rendezvénysorozat nyitó produkciója Bernard Slade Jutalomjáték című darabja, július 9-én Schneider Zoltán, Balázs Andrea, Marton Róbert, Sándor Soma főszereplésével, Olt Tamás rendezésében. (Az előadás még két további estén is látható, július 10-én és 11-én, majd a Jutalomjáték ősztől a budapesti Karinthy Színházban lesz műsoron.)
Balázs Andrea és Schneider Zoltán nem ismeretlen a kőszegi közönség előtt, mindketten Hollósi Frigyes-díjas színművészek – a díj a kőszegi közönség elismerése –, és szinte már állandó párost alkotnak a várszínházban. Kőszegen először a Hyppolitban kerültek össze, ezt követte a Felső szomszédok, idén pedig a Jutalomjátékban állnak együtt színpadra.
Balázs Andrea azt mondja, hogy őszintén reméli, hogy ez még sokáig folytatódik, mert
Kőszeg az életünk része lett. A város egy mélyen dobogó szív. Olyan hely, ahol az ember igazán meg tud pihenni.
Bernard Slade a Jutalomjátékot – Tribute eredeti címmel – állítólag kifejezetten Jack Lemmonra írta, vagyis a színpadon először ő játszotta az életigenlő, bohém férfit, Scottie Templetont, majd ezt követően filmen is. A történet arról szól, hogy Scottie megpróbálja rendezni a kapcsolatát a fiával, miközben ez a darab rengeteg mindenről szól.

Schneider Zoltán ezt így foglalja össze: barátságról, szerelemről, csalódásokról, elmulasztott lehetőségekről és második esélyekről. Olyan emberekről, akik túl sok mindent hagytak kimondatlanul, akik évekig kerülgették egymást, miközben többet jelentettek a másiknak, mint gondolták.
Balázs Andival annyira összeszoktunk, hogy nálunk nincsenek bemelegítő körök. Rögtön ott tudjuk folytatni, ahol legutóbb abbahagytuk, és ez színészként nagy ajándék. De az a szeretet is, ahogyan Gelencsér Ildikó, Pócza Zoltán, Bakos Zoltán – a várszínház vezetői – összetartják a nyarakat, és baráti biztonságot teremtenek a fellépők köré. Mire vége a próbafolyamatnak és lejátszottuk az összes előadást, valahogy mindig azt érezzük, maradnánk még egy kicsit.
Marton Róbert ugyancsak visszatérő vendég a várszínházban, Lou Danielst alakítja, Scottie barátját, munkatársát. A színművész azt mondja, hogy „a haverságot sokszor összekeverjük a barátsággal. Az embernek lehet rengeteg ismerőse, cimborája, de igazi barátból kevés van. Nekem is talán kettő. Viszont amikor igazán nagy bajban voltam, pontosan tudtam, kit kell felhívnom. És ők is tudják, hogy engem bármikor kereshetnek. Szerintem erről szól Scottie és Lou kapcsolata is.” Marton Róbert arról is beszél, hogy többször kérdezik tőle, mit jelent számomra Kőszeg.
Erre a mai napig nem tudok pontos választ adni. Persze mondhatnám, hogy gyönyörű a város, fantasztikus a várszínház, csodálatosak az emberek, és mindez igaz is. De szerintem valami egészen másról van szó. Olyan ez, mint amikor beleszeret az ember valakibe. Felsorolhatja, hogy miért különleges, de a lényeg mégis megfoghatatlan.
Jutalomjáték Kőszegen
Szereplők: Schneider Zoltán, Balázs Andrea, Sándor Soma, Marton Róbert, Mikecz Estilla, Dobra Mara, Kovács Vecei Fanni
Rendező: Olt Tamás
A Kőszegi Várszínház idén is átadja a Hollósi Frigyes-díjat, amelyet 2022-ben alapított meg – ezzel is emléket állítva a nagyszerű színművésznek, aki tizenhét nyáron át játszott Kőszegen. A róla elnevezett díj Trifusz Péter képzőművész alkotása. Odaítéléséről a közönség szavaz. (A Hollósi-díjat 2022-ben Takács Katalin, 2023-ban Schneider Zoltán, 2024-ben Kálid Artúr, 2025-ben Balázs Andrea nyerte el.)
Csók, Lilly és Egy apró kérés
A várszínház szervezésében július 10-én tartják Madarász Éva új regényének – Csók, Lilly – író-olvasó találkozóját. A Csók, Lilly az írónő Gardedám nélkül sorozatának második kötete, és történetének középpontjában Steinschneider Lili, az első magyar pilótanő áll. Madarász Éva szerint Lilly
kivételes bátorságú fiatal nő, aki a századforduló minden szabályát áthágta azért, hogy megvalósíthassa az álmát. A történelem tele van olyan nőkkel, akiknek a történetét érdemes újra elmesélni.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!