Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Vannak filmek, amelyek önmagukban ikonikusak. Alighanem azért, mert valamit nagyon eltalálnak: életérzést, igazságra való törekvést, szórakoztatóak, izgalmasak, s még az is lehet, hogy egészen ősi ösztönt idéznek meg, és a végén feloldozásélményt adnak – bármi alól is. Ilyen film volt 2016-ban A könyvelő. Profi munka. Hentelős, megbotránkoztatós, igazságtevős. De mi történik akkor, ha egy ikonikus film folytatódik? Ez a kritika erről szól.
Ikonikus a négyzeten. Gavin O’Connor rendezőnek sikerült az, amire nem minden film második része képes. Egészen kiváló. Francis Ford Coppola Keresztapa-trilógája, vagy éppen George Lucas Star Wars trilógiája óta tudjuk, hogy a második rész még jobb is lehet, mint az első. Igaz, A Birodalom visszavág esetében már más, Irvin Kershner volt a rendező, nem beszélve a harmadikról.
O’Connor és az ő gyermekei
Ebből a szempontból O’Connor érdeme különösen jelentős, mert
úgy tud újat mutatni, hogy közben nem tekinti mostohának az első részt.
A könyvelő 2 más, és mégis ugyanaz, mint az első rész. Ez ugyanis már nem csupán megmutatja, hanem ki is bontja a két testvér (Christian és Braxton) kapcsolatát, humort visz a párbeszédekbe, azok kellő ritmusban kopognak, a hentelést viszont olyan szenvtelenre veszi, hogy az már szinte megbotránkoztató. Mert képtelenség elhinni, hogy a gyilkolás éppen olyan nettó munka volna, mint amikor a pék kenyeret süt, a pilóta leteszi a repülőgépet, a gyári munkás meg ráteker egy fedelet az uborkás konzervre. Pedig az. Annak, akinek ez a munkája. Leírva ez talán még durvábban hat…
Persze, a film alkotói ügyelnek arra, hogy senki ne gondolja úgy, hogy a hentelés az jó dolog. A hentelésnek ugyanis oka van. Nem is egy. Mert ott van mindjárt Christian (Ben Affleck), aki továbbra is érzelmek nélküli életet él, és bármit tesz is, kétségünk sem marad, hogy ő minden reggel egy másik dimenzióban ébred. Rezignált, hűvös, s ha nem volna ennyire okos és kegyetlen, talán nem is volna benne semmi izgalmas. A filmben Christiant szinte végig sikerül megtartani karakterében, csupán a történet végén engednek neki némi feloldozást – ám ha valami, talán éppen ez az, amivel vigyázni kellene, hiszen ő éppen a szenvtelenségtől és a kirobbanóan magas IQ-tól izgalmas.
Brax (Jon Bernthal) viszont elsőre – vagyis másodjára – nézve is nagyvilági figura, ráadásul emberi: neki könnyei és mosolyai is vannak. Mégis olyan könnyedén öl, ahogyan más egyetlen mozdulattal kinyit egy uborkás konzervet. Nyers, bárdoltan sármos megjelenésű, ő az, aki nem csupán tud, de mer is élni. Neki aztán mindegy, hogy a törvény melyik oldalán áll, hiszen aligha érzékel bármit is abból, amitől egy társadalom hasznosan működik. Olyan ő, aki inkább szeret elvenni, semmint adni – de mindez csakis addig van így, amíg rá nem ébred arrra – jé, Braxnak lelke is van –, hogy az élet így is, úgy is unalmas, kivéve, ha a napokat megtöltjük izgalommal.
Ez csak film, de lehetne valóság is
Valami azonban nincsen rendben a tesókkal. Kiderül, hogy ők a legkevésbé sem hétköznapi hősök, s még az sem biztos, hogy lehet-e, kell-e őket hősnek nevezni. Legjobban ugyanis az a megállapítás illik rájuk, hogy ők önnön életük főszereplői. A könyvelő 2 ebben nagy mozgásteret biztosít számukra, és kiderül, hogy nagyon nem is élnek másként. Spoilerezés nélkül: alighanem csakis a családi kötelék tartja őket össze és ugyanakkor […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!