A föld tápláléka

A gyerekek váltig állítják, hogy szándékosan mérgeztem a kutyát, pedig ez marhaság. Legalábbis ezt mondom magamnak, mert a vádakat senki nem ejti ki hangosan. Csak a szemükben látom. Zagor öreg, a csípője kikészült, dobermanoknál ez előfordul, ezt olvasom a neten. Az állatorvos is bólogat rá, nekem pedig déjà vu-m van. Ugyanezt mondták apámra egy évvel ezelőtt. Dühös leszek. Az istenit neki, hát én adtam nevet a kutyának a kedvenc képregényem után. Segíteni akarok rajta. Csak nyomom bele a szteroidot, mert látom a mozgásán, hogy alig bírja tartani magát. Ő tudja, hogy jót akarok akkor is, ha más nem: belefúrja hatalmas a fejét az ölembe. Szőrének fű- és esőszaga van. Nem ellenség vagyok, hanem kellemetlen szövetséges.

Egy reggel aztán holtan találom. Izmos teste a merev nyugalom pózában, amiből többé nem mozdul. Nyáron lett volna tizenegy, ez a gondolat úgy szalad át rajtam, mint valami fölösleges lábjegyzet. Apám ugyanakkor lett volna hetvenöt.

A kennel nyolc négyzetmétere tátongva mered rám a kert délnyugati sarkában. Épp ott, ahová a veteményest tervezem. Elönt a szégyen a gyász e korai szakaszában, mégis, az agyam automatikusan felméri a területet. Hova férnek a paradicsomok, hova a paprika, a hagyma és a petrezselyem.

A kölykök azt mondják, utáltam Zagort. Csak mert idegesített, ha üvöltött reggel, ha mocskos lábaival a nadrágomra ugrott, vagy a cipőmre lépett; ha a nyálával áztatta el a tenyeremet. Valójában a kert részének tekintettem, ahogy a repedezett kerti csapot, meg a billegő követ a járdán. A jelenléte belakta a teret, rezonáló hiány maradt utána, amit mindenképp be akarok tömni valamivel, hogy ne kongjon tovább olyan bántón.

Áron köntösben áll a kertben, mezítláb, lábfején nedves fűfoltok. Kialvatlan tinédzserarccal mered rám. A szája remeg egy pillanatra, aztán megkeményedik.

– Apu… – csak ennyit mond.

Panna, a feleségem a teraszról figyel. Elfordulok, nem akarom látni, milyen arcot vág. Félek, esetleg nem gyűlöletet látok rajta, hanem aggodalmat. Az ember néha jobban ragaszkodik a saját bűntudatához, mint a felmentés lehetőségéhez.

Dorka később jelenik meg, már felöltözve, mintha egy másik napból lépne át ide. Érzelmesebb, mint a bátyja, Zagorhoz is jobban ragaszkodott. Odarohan a kennelhez, aztán megtorpan.

– Mi történt? – suttogja?

– Elaludt – feleli Panna amolyan anyai eufemizmussal.

– Elaludt, hát persze – Dorka megvetően néz rám. – Orvoshoz kellett volna vinnünk a gyógyszerezés helyett.

– Úgy kapta a gyógyszert, ahogy az orvos mondta – védekezem, de ez nem teljesen igaz. Bántott a kutya szemében ülő fájdalom, hát felülbíráltam az orvost.

– Orvoshoz kellett volna vinnünk.

A mondat élesen belém hasít. Azt mondja „vinnünk”, de tudom, úgy érti, „vinned”. Mármint nekem. Az agyam villámgyorsan szűkíti rám a terhet. Lehetne kamaszos düh, sima gyász. Én azonban úgy hallom, mintha ítéletet hirdetnének egy tárgyalóteremben, ahol már rég eldőlt az ügy.

A gödröt lassan ásom, figyelem, ahogy minden lapát föld rögönként hullik a fűre. Minden mozdulatnál úgy érzem, mintha valaki a hátam mögött pipálgatna egy listát. Elvárások gyülekeznek. Régi kötött pulóverbe tekerem a kutya testét. Furcsa ünnepélyességgel nyúlok alá és emelem fel, mintha ez lenne az egyetlen módja, hogy jóvátegyek valamit, amit el sem követtem.

– Segítsek? – kérdezi Áron félénken.

– Nem kell – vágom rá túl gyorsan és szenvtelenül.

Az arca megrezdül. Bár visszaszívhatnám. Panna átöleli a gyerekek vállát, miközben én leengedem a pulóverbe bugyolált testet a gödörbe. A gyerekek mondanak pár vigasztaló szót egymásnak Zagor rosszaságairól, a szétrágott cipőkről, a szökésekről, a felborított kukáról. Én közben a lapáttal betemetem a gödröt, eldöngölöm a tetejét. Kéne egy fejfa, úgy lenne méltósága a napnak.

Nem maradt már erőm farigcsálni.

Eltelik a nap, most ott állok a naplementében. A kennel elbontott kerítésének lécei feltornyozva a lábam előtt, kezem az ásón. A levegőben földszag, a hátam mögött a házból kiszűrődő tompa zajok. Tervezgetem, milyen irányból érdemes felásni a keskeny földrészt, hogy abba a lehető legtöbb magot ültethessem. A magokkal könnyebb: mindig némák és hálásak.

Dorka a bejárati ajtóban áll. Karba tett kézzel néz, az arca félárnyékban. Zagor még ki sem hűlt, te már az emlékét is megszünteted. Valami ilyesmit gondolhat. Mielőtt az ásót újra megmártanám a földben, sarkon fordul, visszasétál a házba. A mozdulat egyszerű, praktikus, én mégis úgy érzem, tüntetően fordít hátat nekem. Mégis, eltelik tizenöt perc, zavar a levegőben rezgő feszültség, hát leteszem az ásót, és izzadva a házba indulok. Odabent a hűs légkonditól kiráz a hideg.

Áron a szobájában ül, kezében kontroller, a képernyőn a Red Dead Redemption 2 pörög, de a tekintete tétován elidőzik a padlón, mintha ott várna választ a nap kérdéseire. A játék zenéje halkan átszűrődik az ajtón, amikor arra járok. Be akarok lépni a barlangjába, és azt mondani, sajnálom, fiam, de meggondolom magam. Mi értelme lenne? Aztán eszembe jut, mekkora hiba volt a szobájába tenni a konzolt. Az én hibám ez is.

– Nem mész be hozzá? – kérdezi Panna a folyosóról.

– Játszik.

– Hát aztán?

– Akkor menj be hozzá te – hangom élesebb, mint kéne. Ma valahogy nem találom az egyensúlyokat.

Panna elhallgat, a szája sarka megrezdül. Elindul a konyha felé, én meg felírok magamnak egy újabb vádpontot.

Dorka legalább nem állít dilemma elé, szobája csukott ajtaja világosan a tudomásomra hozza, nem akar látni. A kilincsre akasztott kis táblán filctollal apró karton leng: „Felvétel, ne zavarj!” TikTokra gyárt újabb videót, de lehet, csak némán zokog odabent, Zagort siratja.

Áront hagytam, de Dorkát képtelen vagyok.

– Kincsem? – kopogok.

– Most ne – szól ki. Érzem a hangján, hogy sír, és rájövök, hogy hibáztam. Mégis mit kérdeznék? Hogy vagy? Haragszol rám? Egyiknek sincs értelme. Minden kicsúszik a kezeim közül.

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kultur/tarca/2026/01/02/kovacs-krisztian-a-fold-taplaleka-kutya-elmulas/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!