Az 1972-ben született művész, bár az Egyesült Királyságban született, szülei afrikai gyökerekkel bírnak. Édesanyja ghánai, apja Sierra Leonéban született. Utóbbi helyen keltek egybe és közösen költöztek a Nagy-Britanniába. Tinédzserévei alatt vette fel ma is ismeretes előadói nevét, ekkor kezdett komolyabban foglalkozni a színészettel is.
Egy egyszerű hirdetés kapcsán jelentkezett arra a meghallgatásra, ahol első ügynökével találkozott. Nem sokkal később, 1986-ban pedig zenei karrierjét is elindította, amikor segíteni szeretett volna nagybátyja esküvői DJ bizniszében. Az áttörésig számos alkalmi munkát vállalt: volt gumiabroncs-javító, hideg-hívásos ügynök és éjszakai műszakos a Fordnál. Klubokban is zenélt DJ-ként Big Driis álnéven, de húszas éveiben már aktívan kereste a tévés és filmes szerepeket, lehetőségeket.
A hős, a politikus, a gonosztevő
Az igazi áttörésre mégis harminc éves koráig kellett várjon. Számos apróbb szerepe és kisebb filmben nyújtott alakítása révén 2002-ben bekerült az HBO Drót című sorozatába, ami végre széles körű ismertséget szerzett neki. A hírnevet végül a 2010-es Luther című sorozattal járó számos elismerés hozta meg a számára, innentől pedig egymást követték az egyre nagyobb filmek és szerepek.
A 2010-es években több Marvel-moziban is szerepelt, ahol Heimdall karakterét alakította, de 2021-ben egy DC filmben is feltűnt Bloodsport szerepében. Ezeken kívül számos drámában és egyéb ismert alkotásokban is láthatta a közönség. Játszott A setét toronyban, a Halálos iramban: Hobbs & Shaw epizódjában, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!