Hirben.hu Hírben jók vagyunk! 
„Vegyük sétánkat először is a piacon, tekintsük területét, és elmélkedjünk fölötte, most úgyis mindenki ennek ügyével foglalkozik, melyre a városi t. tanács által elfogadott és tárgyalás végett a közgyűlés elé terjesztett szabályozás-terv szolgáltatott alkalmat. Az indok pedig, miért hozá a t. tanács szőnyegre a Széchenyi-tér szabályozását, mindenki előtt tudva lehet, ki a város pénzügyi állását ismeri; tudva van, mily nagy a hiány, tudva van, mily sok iparos, ki a város számára dolgozott, mai napig sem jutott méltó követeléséhez. Az adósságok csökkentésére kell tehát törekednünk, erre pedig legcélszerűbb forrásnak látszik a fölösleges s amúgy sem jövedelmező terek kevesbítése és szabályozása.” (Szegedi Híradó, 1861. április 21.)
Az 1860-as évtized első felében élénk közéleti vita zajlott a helyi sajtó hasábjain, hogy miként fejlesszék és rendezzék a nem sokkal korábban részben kikövezett nagy piacteret, amely szintén ekkoriban vette fel Széchenyi nevét. A Tisza-parti város mai belvárosában szinte egymást érik az impozánsabbnál impozánsabb terek; mindegyik szabályos, rendezett megjelenéssel bír, ami leginkább az 1879-es nagy szegedi árvíz urbanisztikai utóhatásának köszönhető. A terek közül a legnagyobb a városházával együtt kulcspozíciójú, a főtér szerepét is betöltő korábbi Piacz tér, amely Széchenyi István 1860-ban bekövetkezett halála után alig egy hónappal vette fel a polihisztor, politikus nevét.
Tavaly januárban látogattunk el Szegedre, akkor a város mai kereskedelmi és közlekedési központját, a Mars teret mutattuk be, amely a korabeli városmagon kívül, egy katonai gyakorlótérség helyén fejlődött ki. Ezzel szemben a Széchenyi tér már alapjaiban a kereskedelmet szolgálta, pozíciója és funkciója valóban főtérnek predesztinálta. A történeti írásbeli források már 1407-ben említik a szegedi úgynevezett hétfői vásárokat, majd egy fél évszázaddal később Hunyadi János oklevelében külön szabályozza azok vámszedési eljárásait, kiváltságait. Mivel a vámszedési kötelezettségek enyhítése lényegében szabad utat engedett a kereskedőknek, ez kedvezően hatott a forgalom látványos élénkülésére.
A források tanúsága szerint, feltételezhetően 1499-ben, II. Ulászló király rendelete nyomán és engedélyével rendeztek először országos vásárt (forum annuale liberum) Szegeden. A középkorról fellelhető oklevelekből, tizedjegyzékekből és más elsődleges forrásanyagokból számítástechnikai módszerekkel vetítették rá a város mai térképére a középkori piac feltételezett helyét, ami alapján a mai Széchenyi tér északi oldalára, a Horváth Mihály utcával határos tömbjére pozicionálták a vásárok helyszínét. Az oklevél ekkor már engedélyezte, hogy hetente háromszor tarthassanak vásárt, amelynek tényleges megvalósulása csak az 1522-es tizedjegyzékből következtethető ki.
A piactér fontossága
Ahogy az ókor óta már megfigyelhető, és ez a középkori Európában sem volt másképp, a piacterek váltak a legfontosabb központi agorává, a városi találkozások terévé, ahol megjelentek az egyház és a világi közigazgatás intézményei is. A piactér mint általában tágas, sok embert vonzó terület alkalmas volt egyéb rendezvények, mulatságok, gyűlések megtartására is. Ugyan a források e tekintetben elég szűkösek, a történészek feltételezik, hogy a szegedi piactér is hasonló módon működött, akárcsak középkori társai. A leírások egy konkrét eseményt emelnek ki: „1455 őszén Kapisztrán János Fügedi Benedek piacon lévő házában lakott, és annak kapujában tartotta ideiglenesen épített szószéken beszédét, amelyet nagy tömeg hallgatott”.
A középkortól egészen a 19. század elejéig a méretes, szabad vásártér a várkapu előtti széles térségben húzódott, amely a mai Horváth Mihály utcától a Klauzál térig terjedt, de vannak olyan feltételezések, amelyek még nagyobb területet jelölnek meg. A heti és éves vásárok színhelyéül szolgáló térség jóformán behálózta a mai belváros területét, a különböző árutípusoknak és portékáknak jól tematizált kereskedési helyszíneik voltak. Aki halat árult, azt a Tisza partján, a rév mellett, a mai Belvárosi híd tövében tette. A gyümölcsöt és a tejtermékeket, valamint a pékárut a mostani Széchenyi tér különböző térségeiben kellett keresni, a gabonával, főleg a búzával pedig a mostani Dugonics, korábbi Búza téren kereskedtek. Az élelmiszer, a termények és állatok mellett persze nagyban zajlott a kézműves termékek kereskedelme is, a vásártéren pedig kisebb-nagyobb állandó üzletek is létesültek.
Az első székház
A tér nyugati oldalán 1728-ban épült meg a városi tanács első székháza, amelyet később, a 19. század első éveire teljesen átépítettek. 1799-ben tették le az újabb, a „Nemes sz. kir. Szeged városháza” alapkövét, és épült meg két év alatt Vedres János tervei alapján a mostani városháza copf stílusú elődje. Ezzel a Piacz téren végérvényesen megjelent a világi közigazgatás – egyházi létesítmény végül nem épült a térre. 1848. március 17-én értesült Szeged népe a két nappal korábban Pesten kitört forradalomról, majd másnap a Piacz téren – ahol éppen nagy tömegeket vonzó halvásárt tartottak – nagygyűlést szerveztek, amelyen akár 4000 ember is részt vehetett. A forradalmi hevület hamar ráragadt a Tisza-parti városra, nem véletlen, hogy jelentős toborzóközpont, majd a harcok idején hadiközpont alakult itt ki. A főleg a szerbek felől érkező támadások ellen pedig erődítésekkel védték meg a várost.
1857-ben Gamperl Alajos, a város frissen kinevezett polgármestere kövezett kocsiutat építtetett a nagypiac terén, két oldalán gyalogjárdával, ezzel hiánypótlóként megteremtve a város sétaterét. A korzó oldalára vadgesztenyefákat telepítettek, ezzel reméltek évek után kellő árnyékot biztosítani a téren sétálóknak, vásározóknak.
Az 1860-as években a bevezetőben már megemlített élénk vita zajlott a tér rendezéséről, beépítéséről, mivel a korábbi évtizedekben már számos kritika érte a rendezetlen piacteret.
Sokan felismerték, hogy a szétterülő, a keleti oldalán a romos állagú várral a Tiszától elzárt térség a megváltozott kereskedelmi szokásokhoz képest túlzott méretű, és inkább akadályozza a polgárosodó város fejlődését, mintsem segíti azt.
„(De) a mi nagy terünk régenten sem volt egész terjedelemben használható, ámbár akkor inkább volt szükség nagyobb térre, mint jelenleg, mivel sem gőzhajó, sem vasút nem volt, márpedig eléggé tapasztalhatjuk ezeknek befolyását a vásárok csökkenésére. Biztos közlekedési eszközök mellett nem vagyunk bizonyos vásárokra szoríttatva; most ha valamit akarunk vásárolni, könynyebben járhatunk utána, hogy a vásárok látogatottsága városunkban a közlekedési eszközök szaporodása által — mennyire csökkent, fölösleges bizonyítgatnunk.” (Szegedi Híradó, 1861. április 21.)
Voltak, akik megtartották volna a tér szellősségét, és a beépítést az utókorra bízták volna, de mégis megindult a belváros kiszabályozása, a Tisza-parti utcák kijelölése, egyes terek feldarabolása. 1874-re készülnek el a Széchenyi tér területéből kiharapott telkeken a teret ilyen módon kettéválasztó tömb házai – ezzel vált el külön egységként a Klauzál tér. A térből kijelölt telkeket a város 1870-ben bocsátotta árverésre, de azokra csak nehezen akadtak vevők.
Elsőként a délnyugati sarkot kijelölő, egységes építészeti képet alkotó tömb, a tulajdonos kereskedő, Kiss Dávidról elnevezett palota készült el 1872 őszére. A pesti illetőségű Benkó Károly és Kolbenheyer Ferenc tervezte méretes tömb földszintjére összesen 30, irodával is ellátott különálló üzlethelyiség került, a felettük levő két emeleten pedig 18 darab tágas (4–7 szobás) lakást alakítottak ki.
A Kárász utca túloldalának telkére két épület került: 1874-ban adták át az Aigner-palotát és az Új Zsótér-házat, mindkettőt az építtető kereskedőkről elnevezve. Ez utóbbi tervezését és kivitelezését ugyan már korábban elkezdték, de az alapozáskor a korabeli vár külső sáncának maradványaira bukkantak, amelynek vaskos cölöpözését végül nem bontották el, hanem felhasználták a tartószerkezet alapjaihoz. Az épületet eredetileg szállodának szánták, de végül földszintjére kereskedések, a Klauzál téri oldalra cukrászda költözött, az emeleti dísztermet pedig a Lloyd Társulat vette használatba. A két tér elválasztására létrejött, három épületből álló együttes historizáló kialakításával alkot egységet.
A belváros rendezését, valamint a Széchenyi tér további kialakítását az 1879-es nagy árvíz akasztotta meg, majd nyitott annak új, az utókor számára mégis pozitív utat. A feltámadt széltől is felkorbácsolt, medréből jócskán kilépő Tisza a város legnagyobb […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kultur/jardasziget/2025/03/02/szeged-szechenyi-ter-tortenet-piac/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!