2025. május 22., csütörtökMa Júlia, Rita napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 403,00 Ft | USD: 356,00 Ft | CHF: 431,00 Ft
2025.05.22. Júlia, Rita Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 403,00 Ft | USD: 356,00 Ft | CHF: 431,00 Ft
Kezdőlap / Kultúra / A cipő, aki túl sokat látott

Hirdetés

A cipő, aki túl sokat látott

Valaki kutyaszarba lépett, egészen közelről éreztem a kellemetlen szagot, ahogy az arcom a padlóhoz ért. A bal tenyeremmel támaszkodtam, a jobban azt a zöld szemgolyót szorongattam, ami évek óta hűséges társam a bajban, afféle szerencsehozó talizmán. Az üvegből készült szemet egy javításra hozzám hozott cipő belsejében találtam, s mivel a lábbeli gazdája azt állította, semmit nem tud róla, megtartottam. Azóta mindig a bukszámban van. Amikor a rablók ránk rontottak a bankban, épp fizetni készültem, elöl volt a tárcám. Miután rám ordítottak, hogy feküdjek a földre, titokban előkotortam a szemgolyót, reméltem, megvéd a bajtól.

A maszkos férfiak érkezése előtt néhány pillanattal két nőt bámultam, akik mellettem álltak, és arról beszélgettek, hogy az egyiküket csalja a férje. Aztán egy tompa puffanást hallottam, talán a lengőajtó ütközőjét, és máris egy másik világban találtam magam. A maszkos alakok olyan lazasággal érkeztek, mintha csak körülnézni jöttek volna. Három fekete ruhás figura, hangtalan cipőkben, gyors mozdulatokkal. Az egyik felpattant a pultra, onnan mutogatott. Ő volt a legfeltűnőbb, mégsem őt néztem. A társát bámultam. A jobbszélsőt. A cipője miatt. Fekete, bőr, fehér szegéllyel. Feltűnő darab. Nem bolti, egyedi készítés. Olasz szabás, gondos kézi varrás. Több évtizedes cipészmunkám alatt láttam néhány ehhez hasonlót, bár nem gyakran. A férfi, aki viselte, még így, fekete símaszkban is elegánsnak tűnt, már-már előkelőnek. Úgy járkált, akár egy páva.

Eszembe jutott a nő, aki évekkel korábban egy zöld bokacsizmát hozott hozzám javítani. A nő átlagos volt, a lábbeli kopott, de miután megjavítottam, csoda történt az asszony életében. Felhívott, és elmesélte, hogy minden alkalommal, amikor a zöld cipőt viseli, csodálatos dolgok történnek vele. Visszakapta az állását, a férjét, a régi életét, amit annyira szeretett. Akadtak olyan kuncsaftjaim is, akik egyszerűen jobb emberré váltak, miután a cipőjükkel foglalkoztam. A városban gyorsan terjedt a hír, egy idő után mindenki hozzám akarta hozni az ütött-kopott lábbelijét. Miközben arccal a földön feküdtem, arra gondoltam, ha ennek a rablónak megkaparinthatnám a szép, olasz bőrcipőjét, talán ő is jó útra térne.

Az álarcosok keveset beszéltek, inkább csak követelőztek. Az alkalmazottakat hátrarángatták egy raktárszerű helyiségbe. Egy nő sikolya hallatszott a zárt ajtók mögül. Aztán lövés dördült. A hang tompa volt, mint amikor földre zuhan egy lexikon. A nő, aki az imént még hevesen tiltakozott a széf kinyitása ellen, vérző karral került elő a hátsó helyiségből. Hisztérikusan sírt, és nagyon vérzett. A vére ráfröccsent az egyik bankrablóra is. Piros pettyek terítették be az olasz bőrcipőjét.

Hirdetés

Ezután a támadók kiürítették az összes kasszát, majd távoztak a bankból. Az egyik ügyfél azt kiabálta, ő rendőr, maradjon mindenki nyugton, már úton van a segítség. Két perc múlva megérkeztek az egyenruhások és a mentő. Aznap este a híradóból tudtam meg, hogy a meglőtt nő túlélte a támadást. Hálát adtam a jóistennek, hogy nem halt meg az az asszony, és senki más sem. Hittem, hogy mindez a zöld szemgolyónak köszönhető, ami ezúttal is megvédett. Otthon a szemgolyót betettem egy pohárba, fertőtlenítő folyadékot töltöttem rá, úgy éreztem, ezt kell tennem. A szem lebegett a fertőtlenítőszerben, amit furcsálltam, mert meglehetősen súlyos darab volt. Sokáig bámultam, egészen addig, amíg fekete-fehér bőrcipővé változott. Kilépett az üvegből, kisétált az ablakon, aztán eltűnt az égbolton.

Pillanatokon belül kopogás verte fel a műhelyem csendjét. Ismeretlen férfi állt az ajtóm előtt. Udvariasan biccentett, majd benyúlt a táskájába, és előhúzott egy cipőt. Fekete, bőr, fehér szegéllyel. Azonnal tudtam, hogy ez ugyanaz a lábbeli. A folt is ott volt a szélen. Apró, ovális, sötéten beszáradt. Biztos voltam benne, hogy csakis vér lehet, annak a nőnek a vére, akit a bankban lőttek meg. S ha ez így van, a férfi az egyik rabló. Pánikroham kerülgetett, heves szívverés és szédülés tört rám. Azon imádkoztam, nehogy elhányjam magam.

A férfi azt mondta, hallotta, hogy nálam a cipők második esélyt kapnak. Hogy amit én megjavítok, az új életet kezd. „Ön szerint eltüntethető egy ilyen jellegű folt erről a kényes olasz bőrről?” – kérdezte, majd gyorsan hozzátette: a pénz nem számít. A hangja kedves volt, talán túlságosan is az. A cipőt az asztalra tette, és megkért, hogy nézzem meg közelebbről. Nagyítót vettem a kezembe, egészen közel hajoltam a lábbelihez. Olyan távolságban voltam tőle, mint a bankban. A folt barna volt, már teljesen száraz, számomra nem volt kétséges, hogy beszáradt vér, a férfi pedig az egyik tettes.

Megígértem, hogy megnézem, mit tehetek, a férfi megköszönte, aztán kisétált az ajtón. Azt mondta, másnap visszajön. A cipője a műhelyem asztalán maradt. Nem tudtam, mit tegyek. Szóljak a rendőrségnek, vagy tartsam meg örökre a titkot, amire véletlenül derült fény? Hosszasan bámultam a cipőt. Mire besötétedett, a fekete-fehér lábbeli hatalmasra duzzadt, akkora lett, mint egy szekrény, reggelre kinőtte a műhelyt, másnap estére akkora lett, hogy szétrepesztette az épület falait. Én még mindig a cipő előtt ültem, és szuggeráltam. Eleinte azt hittem, hogy a vérfolt eltűnt a cipőről, azt is gondoltam, hogy talán csak képzeltem ezt az egész történetet, s ez a cipő csupán hasonmása a rabló lábbelijének, nem pedig ugyanaz. De miután aludtam egy kiadósat, észrevettem, hogy a vérfolt mégiscsak ott éktelenkedik az óriáscipőn. A folt akkorára nőtt, mint a műhelyem.

Reggelre a cipő belsejében vaságy nőtt. Majd egy kis asztal. A sarokban bádogból készült mosdókagyló. Egy ideig próbáltam nem venni tudomást a változásról. Úgy tettem, mintha mindez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Aztán a cipő belsejéből rádió hangja csendült fel. Egy régi sláger szólt, majd anyám beszélt. Rablásról tudósított, amit egy cipész követett el, akit a drága lábbelije buktatott le.

Semmit nem értettem, csak azt tudtam, hogy muszáj valakinek elmondani, amit tegnap láttam, hogy nem én vagyok a bankrabló, hanem az a férfi, aki a bűntett után elhozta hozzám a véres cipőjét. Miközben azon gondolkodtam, kire bízhatnám a titkom, újra a vérpöttyöt kezdtem szuggerálni. A foltnak egyszer csak keze lett, a tenyerében tartotta a zöld üvegszememet. Labdázni kezdett vele. Próbáltam elkapni, nehogy lezuhanjon a földre, és összetörjön. Néztem a vérfoltot, egyre csak hízott, aztán kirepedt, én pedig eltűntem a belsejében.

A műhelyasztalon a helyszínelő rendőrök fél pár drága olasz bőrcipőt találtak. Az egyik nyomozó papírzsebkendőt vett elő. Megnyálazta, és letörölte vele a lábbelin lévő barna foltot. Ez csak kutyaszar – mondta a kollégájának, aztán a kukába dobta a cipőt.

1963. március 5. Mrs. Rose Nickless megvizsgál egy cipőt

1963. március 5. Mrs. Rose Nickless megvizsgál egy cipőt (Fotó:
Monk Tyson / Getty Images Hungary)

1997. Egy cipész a formázott cipőtalpakat ellenőrzi

1997. Egy cipész a formázott cipőtalpakat ellenőrzi (Fotó:
Anna Clopet / Getty Images Hungary)

Egyesült Királyság, 1977. április 29. Alan McAfee cipészműhelyében

Egyesült Királyság, 1977. április 29. Alan McAfee cipészműhelyében (Fotó:
Evening Standard / Getty Images Hungary)

1990. május 1. Espadrilles cipőgyár

1990. május 1. Espadrilles cipőgyár (Fotó:
Bernard Annebicque / Getty Images Hungary)

Berchtesgaden, Németország, 1955. Cipészek dolgoznak egy boltban

Berchtesgaden, Németország, 1955. Cipészek dolgoznak egy boltban (Fotó:
Lionel Green / Getty Images Hungary)

<img […]

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!

Forrás:
https://index.hu/kultur/multkep/2025/05/04/cipo-cipesz-mester-muhely/

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Pótolhatatlan műtárgy kerülhetett ki az országból

Magyarországról kerülhetett Ausztriába a száz éve lappangó Arfikai herceg portréja című Gustav Klimt festmény, melyet …