„Ugyan már, esélytelen, ilyen nem lesz” – így reagált John Prevost, XIV. Leó pápa bátyja akkor, amikor egy pap a templomban azt mondta neki a konklávé kezdete előtt, hogy a testvére lesz a következő katolikus egyházfő. A 71 éves, Chicago külvárosában élő nyugdíjas pedagógus a The New York Timesnak nyilatkozva elárulta, hogy amikor pár nappal a pápaválasztás kezdete előtt elment a templomba, az ottani lelkipásztor odalépett hozzá, és azt mondta, „Las Vegasban 18 az 1-hez az esélye a testvérének”. A testvér szerint a pap meg volt győződve róla, hogy Robert Francis Prevost lesz a következő pápa, de ő nem értett vele egyet.
Rob – számomra ő még mindig Rob – mélyen együtt érez az elnyomottakkal és kirekesztettekkel, azokkal, akikről a társadalom elfeledkezik. A legjobban úgy tudnám leírni őt, hogy Ferenc nyomdokain fog járni. Nagyon jó barátok voltak. Még mielőtt Ferenc pápa lett volna, és még mielőtt a testvérem püspök lett volna, már akkor ismerték egymást
– nyilatkozta John Prevost, aki azt is elárulta, hogy szinte minden este beszéltek telefonon, de a konklávé kezdete óta nem tudtak kapcsolatba lépni egymással. Ami egyáltalán nem meglepő, ugyanis a pápaválasztó bíborosoknak a konklávé előtt le kellett adni telefonjukat, szállásukon nem volt televízió, rádió vagy internetezési lehetőség, a wifit is lekapcsolták, újságot sem kaptak.
Arra a kérdésre, hogy a testvére vágyott-e valaha a pápaságra, azt felelte, hogy „nem igazán”, de ahogy haladt felfelé az egyházi ranglétrán, úgy változott meg a véleménye is.
Először úgy vélte, »semmiképp, szó sem lehet róla, Isten őrizz«, később azonban már úgy gondolta, »ha ez Isten akarata, akkor fogadjuk el, és meglátjuk, mi lesz belőle«
– idézte testvérét John Prevost. XIV. Leó pápa tehát hasonlóan állt a helyzethez, mint elődje és jóbarátja, Ferenc pápa, akinek már Argentínába is megvolt a repülőjegye a 2013-as konklávé utánra, majd megválasztása után azt mondta a bíborosoknak, hogy „Isten bocsássa meg nektek”.
Pont került a nagy baseballvita végére
Az új egyházfő testvére szerint XIV. Leó pápa „egyszerű ember, nem az a típus, aki elmegy egy 19 fogásos vacsorára”. Azt is elmesélte, hogy még nyáron az akkor még bíboros öccse pár hétig náluk lakott a New Lenox-i otthonukban. Arról, hogy milyen pápa lesz a testvére, azt mondta, hogy középen áll, szélsőségek irányába biztosan nem megy el, de „nem fogja vissza magát, ha fontos mondanivalója lesz”.
XIV. Leó pápáról korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Chicago Cubs baseballcsapat szurkolója volt, de ezt is tisztázta a bátyja, aki szerint a város másik csapatának, a Chicago White Soxnak volt világéletében a szurkolója a testvére. De nem csak a sajtóban jelentek meg ellentétes vélemények ezzel kapcsolatban: mindkét klub azt írta ki az eredményjelzőjére, hogy az új pápa nekik szurkol. John Prevost nyilatkozata azonban gyorsan rövidre zárta a kérdést.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!