A nyugati szövetségesek túl sokáig várnak az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatással kapcsolatos kulcsfontosságú döntések meghozatalával – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reutersnek. Az ukrán államfő azt is elmondta, arra ösztönzi partnereit, hogy közvetlenebbül vegyenek részt az Oroszországgal vívott háborúban. Példaként említette, hogy segíthetnének az orosz rakéták elfogásában, és azt is, hogy használhassák a Nyugattól kapott fegyvereket a határ közelében.
„Emelje fel a NATO a gépeit”
Az Ukrajnának ígért segítségeket Zelenszkij úgy jellemezte, mintha két hátralépés után egy nagyot léptek volna előre. „Minden döntés, amelyre mi, majd később mindenki együttesen jut el, körülbelül egy évet késik” – fogalmazott. Hozzátette, hogy az orosz hadsereg legalább 300 gépet használ az ukrán légtérben, ahhoz azonban, hogy ezek ellen hatékonyan lépjenek fel, legalább még 120–130 gépre lenne szüksége Kijevnek. Ebben segíthetnek majd azok az F–16-os repülőgépek, amelyeket a nyugati szövetségesek ígértek az országnak.
Ezt most nem tudják biztosítani? Oké… visszatérve a repülőgépekhez, amelyek a szomszédos NATO-országok területén vannak: emeljék fel őket, lőjenek velük célpontokra, védjék a civileket
– mondta az ukrán elnök a Reuters szerint. Hozzátette: „Meg tudják ezt csinálni? Biztos vagyok benne, hogy igen.” Majd elmondta, hogy véleménye szerint ez nem jelenti azt, hogy a NATO-országok bevonnák magukat a háborúba.
Zelenszkij: Tárgyalások zajlanak a nemzetközi partnerekkel
Az ukrán vezető azt is elmondta, hogy Kijev tárgyalásokat folytat nemzetközi partnerekkel arról, hogy fegyvereikkel csapást mérjenek az orosz haditechnikai eszközökre a határon és az orosz területen belül is.
A Reuters emlékeztet, hogy az Egyesült Államok ellenállt az ukrán felhívásnak, hogy rakétáit nemzetközileg elismert orosz terület ellen használja, ami a Nyugaton az eszkaláció veszélye miatti aggodalmakat tükrözi, miközben arra is törekszik, hogy Kijev győztesen kerüljön ki a harcból.
Zelenszkij a lapnak azt is elmondta, hogy miután Harkiv területén megindult az orosz offenzíva, gyorsan reagáltak, és az ellenőrzésük alatt tartják. Szerinte a világnak nem szabad elfelejtenie, hogy Oroszország keleten is keményen nyomul.
Az ukrán erők most is megfeszített munkát folytatnak a több mint 1000 kilométer hosszú frontvonalak mentén, de időbe telik, amíg az újonnan toborzottakat felkészítik a harcra egy új mozgósítási akció keretében
– mondta az interjúban Zelenszkij.
Az amerikai politikai helyzettel és a közelgő választásokkal kapcsolatban az ukrán elnök elmondta, hogy nem lát „maximális kockázatot” a novemberi választásokon bekövetkező esetleges kormányváltásból, annak ellenére, hogy a republikánus elnökjelölt, Donald Trump az Ukrajnának nyújtott segítség ügyében szkeptikus. „Nem hiszem, hogy a republikánusok ellenzik az Ukrajnának nyújtott támogatást, de néhány üzenet, amely az ő oldalukról érkezik, aggodalomra ad okot” – mondta.
Stratégiai bizonytalanság és nem reális kijelentések
Az ukrán elnök kijelentéseivel kapcsolatban kérdeztük Bendarzsevszkij Anton kül- és biztonságpolitikai szakértőt, aki elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben felfokozottnak tartja az ukrán elnök kijelentéseit. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/05/20/haboru-oroszorszag-ukrajna-volodimir-zelenszkij/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!